Gulyás szerint kiemelten kezelte a kormány az egészségügyet

2024. augusztus 22. – 12:16

Másolás

Vágólapra másolva

Ombudsmani jelentés már évekkel korábban felhívta a figyelmet a kórházi klímaberendezések fejlesztésének szükségességére. A helyzet azonban 2024-ben sem megfelelő. Ki ennek a felelőse? – kérdezte a Telex.

Gulyás szerint a műtők klimatizálása teljeskörűen megtörtént, a kórtermek klimatizálásánál „is léptünk előre, egyetértek, nagyobbat és még gyorsabban kell előrelépni.”

„Igyekszünk a rendelkezésre álló forrásokat jól elosztani. Lehet, hogy még jelentősebbet kell.” A források azonban végesek, ezeket a kormánynak be kell osztania – mondta Gulyás, megjegyezve, hogy ismert külső gazdasági nehézségek voltak, ennek ellenére is jelentős összegeket költött a kormány a klimatizálásra.

1200 milliárd forintot költött a repülőtérre a kormány, 15 milliárdot tűzijátékra, helyén vannak a kormány prioritásai, miközben emberek a kórházakban fekszenek 35-36 fokban? – hangzott el a kérdés.

Gulyás szerint az egészségügyet a kormány kiemelten kezelte, hiszen négy éve 68 ezer ápolónő volt szolgálatban, most 77 ezer van.

Az engedéllyel praktizáló orvosok száma 34 ezerről 42 ezerre nőtt, 2020-as helyzethez képest. 14 ezer helyett most 23 ezer orvos van szolgálatban a kórházakban.

A kormány tehát prioritásként kezelte az egészségügyet, mondta Gulyás, euróban megadva a fizetéseket – kiküszöbölve ezzel az inflációt: 2010-ben egy kezdő orvos 465 eurót keresett, most 1748 eurót. Egy orvosnál „600 euróval szemben áll közel 5000 euró.”

Az ápolók bérét is megsokszorozták, 70 milliárdot költöttek kórházfelújításokra, ebben a klímaberendezések is benne vannak – mondta Gulyás, jelezve, hogy a kormány nem hanyagolta el az egészségügyet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!