Gulyás szerint nem túlárazottak az állami irodaházak, jól jár velük a kormány

2024. augusztus 22. – 11:42

Másolás

Vágólapra másolva

Gulyás szerint a magyar állam jól jár azzal, hogy albérletfizetés helyett saját tulajdont akar. Nemrég írtuk meg, hogy brutálisan túlárazva venne az állam irodákat ingatlanbecslők szerint: Gulyás erről azt mondta, hogy piaci ár-összehasonlításban nézve három állami irodaház épül, ezeknek a négyzetméterára több mint 1,7 millió forint. Ez a három épület a

Gulyás nem látja, hogy az állam rossz üzletet kötne ezzel, mert speckó helyeket is ki kell építeni az irodákban.

(Itt írtunk arról, hogy szakemberek szerint valójában mennyit érnének ezek az irodák.)

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!