Fact-check: Tényleg belenyomták Tisza Istvánt és Horthy Miklóst a két világháborúba, ahogy Orbán mondja?

Orbán Viktor saját bevallása szerint hónapok óta világháborús visszaemlékezéseket olvas, az elmúlt pár napban két olyan interjút is adott, amiben rendhagyó történelemórának is beillő módon elemezte a két világháború kitörése előtti hangulatot, párhuzamba állítva azt a most zajló ukrajnai háborúval, és a jelenlegi európai hangulattal.

„Átérzem a régi nagy öregek összes dilemmáját, meg fájdalmát, mert látom én is, érzem én is a kezeket a vállamon, meg a hátamon. Érzem, ahogy tolnak bele, lefele, előre, mint Magyarország miniszterelnökét a háború felé minden alkalommal. És ott ellen kell állni. Meglátjuk, mire leszünk képesek” – mondta Orbán Viktor vasárnap a Patrióta Youtube-csatornának adott május 26-i interjújában, amikor arról beszélt, hogy szerinte ma is háborús hangulat érzékelhető Európában. A kormányfő szerint most csak az a kérdés, hogy sikerül-e az, ami az első- és a második világháborúnál nem sikerült – elkerülni a háborút.

A miniszterelnök már a május 24-i, szokásos pénteki rádióinterjújában is arról beszélt a Kossuth rádióban, hogy szerinte Brüsszelben Európa háborúba lépésének hangulati előkészítése zajlik „Visszaemlékezéseket, naplókat olvasok, hogy hogyan is történt ez, és riasztóak a hasonlóságok. Az első két világháborút megelőzően a médiában is és a politikusok kommunikációjában is elég hosszan zajlott a háborúba lépés előkészítése” – mondta vészjóslóan a rádióinterjúban.

Két történészt kerestünk meg, hogy megtudjuk, milyen hangulat előzte meg az első, és milyen a második világháborút. Kíváncsiak voltunk arra is, mennyire állja meg a helyét a kormányfő megállapítása, miszerint az első világháború előtt Tisza Istvánt, a második előtt pedig Horthy Miklóst is „belenyomták a háborúba”. Tényleg nem tudták elkerülni a háborút, és ha így volt, miért nem? Következzen néhány idézet a kormányfőtől, és a történészek magyarázata a háttérről.

„Amikor az első világháború elkezdődött, akkor olyasmit mondtak, hogy ez a harmadik Balkán-háború.” (Orbán Viktor a Patriótának)

„A harmadik Balkán-háború kifejezés a korabeli sajtóban is megjelent. Használták például egy 1913 őszi szerb-macedón-albán fegyveres konfliktusra” – mondta kérdésünkre Juhász József, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének oktatója. „1914 nyarán, amikor a konfliktusok a Balkánra koncentrálódtak, a szarajevói merénylet utáni első hetekben ismét felbukkant a narratíva, hogy ez itt egy harmadik Balkán-háború lesz. De ez csak egy nagyon-nagyon rövid epizódja volt a háború korabeli percepciójának, mert ahogy a nagyhatalmak hadüzenetei megtörténtek, nagyon gyorsan világossá vált, hogy ami 1914 nyarán elkezdődött, az nem egy lokális balkáni háború.”

Maga a feltételezés tehát valóban felbukkant, de nagyon rövid időre, hiszen a szarajevói merénylet után heteken belül megtörténtek az első hadüzenetek. Szerbiának az oroszok, II. Miklósnak a britek és franciák ígértek segítséget, míg Ferenc Józsefet Németország támogatta – így a Monarchia és Szerbia konfliktusába néhány nap alatt belesodródott Európa két, egymással szemben álló katonai szövetsége. Egy hónappal a merénylet után kitört az első világháború.

„A harmadik Balkán-háború kifejezés aztán majd csak a ‘90-es évek jugoszláv széthullása során jön elő megint. Akkor sem vált meghatározó terminológiájává annak, ami Jugoszláviában történt, de 1992-93-ban valóban megint volt, aki egy rövid ideig használta ezt a kifejezést az ottani történésekre” – mondta a szakértő. „Azt gondolom, hogy szigorúan, tényszerűen nézve valószínűleg nem mondott pontatlanságot Orbán Viktor, biztosra lehet venni, hogy 1914 július-augusztusából találni lehet említést erre, de nincs akkora jelentősége.”

A történész azt is megjegyezte: nem tudjuk kizárni, hogy az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódik, és egy belső szláv konfliktusból szélesebbé válik, de ennyire szorosan a két esetet nem lehet összekötni.

A történész szerint az akkori nyugati országok álláspontját sem érdemes párhuzamba vonni a mostani nyugati országok, vagy akár az Európai Unió álláspontjával. Németország a központi hatalmak vezető ereje volt, Franciaország pedig a szerb-orosz oldal mellett állt bele a háborúba, de konkrét vonalat nem érdemes húzni a korabeli és a mostani propaganda között. „Más volt a motiváció, a kontextus, az akkori szövetségi rendszerek, a világpolitikai helyzet. Azt leszámítva, hogy ma a nyugatnak az az álláspontja, hogy támogatni kell az ukránokat, akkor meg a franciáknak az volt, hogy támogatni kell a szerbeket, ezen a nagyon első szintű azonosságon kívül nincs olyan azonos háttere ezeknek a politikáknak.”

„Tisza István még azt is világossá tette, hogy ha belemegyünk a háborúba, és ott nem nyerünk, akkor a történeti Magyarország szétesik. A bécsi haditanácsban végig ezt az álláspontot képviselte, egészen addig, amíg le nem nyomták. Eljött a pillanat, és belepréselték az akkori magyar kormányt az első világháborúba” (Orbán Viktor a Patriótának)

Tisza István emlékiratokat nem írt, a levelezését adták ki, de az első világháború alatt és után az egy elég nagy titok volt, hogy ő valóban ellenezte a hadba lépést néhány napig, 1914 júniusában – mondja Ablonczy Balázs történész. Az ELTE egyetemi docense szerint Tiszának biztosan volt dilemmája a hadba lépéssel kapcsolatban, de Horthyról ez már nem mondható el. 1914. június 28-án lőtték le Ferenc Ferdinándot, az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét, szűk egy hónappal később a monarchia ultimátumot adott a szerb kormánynak, ami ha nem teljesül, akkor beáll a hadiállapot. Ablonczy szerint Tisza először valóban ellenezte a hadba lépést, de ebben részéről volt egy zsarolási potenciál is.

„Tisza alapvetően nem a háborút vetette el, szerinte az időpont nem volt alkalmas Szerbia megbüntetésére. Tisza az őt övező előítéletekkel ellentétben valóban a kor egyik nagy formátumú politikusa volt, más kérdés, hogy kinek mennyire rokonszenvesek az eszméi. Azon kevés politikusok közé tartozott akkor, aki látott a pályán: lépésről lépésre látta, hogy mik lehetnek Berlin, Párizs vagy akár London reakciói” – magyarázta a történész, hozzátéve, hogy a minisztertanács tagja volt akkor az osztrák miniszterelnök, a magyar miniszterelnök, a közös hadügyminiszter, a közös külügyminiszter és az uralkodó is. Ablonczy Balázs szerint Tisza István miniszterelnök akkor Erdélyért aggódott. Az volt a fejében, hogy Románia számára milyen üzenet lehet, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia ilyen gyorsasággal megtámadja Szerbiát.

Erről a kérdésről Juhász József, az ELTE Kelet-, Közép-Európa Története és Történeti Ruszisztikai Tanszékének oktatója is beszélt. Az első világháború elején nem lehetett tudni, Románia hogy fog reagálni, kinek az oldalán lép be a háborúba, mondta a történész. Mivel a román kérdés nem volt tisztázva, ezért Tisza István úgy gondolta: ameddig Erdély nincs biztosítva egy esetleges román hadba lépéstől, addig nem szabad belépnünk a háborúba. „Miután Tisza Bécstől és Berlintől ígéretet kapott arra, hogy Romániát rá fogják kényszeríteni minimum a semlegesség betartására, onnantól kezdve Tisza is rábólintott. Az már más történet, hogy Románia ezt az ígéretét csak két évig tartotta, és 1916 augusztusára az antant tagjaként belépett a háborúba.”

„Horthy Miklós is ki akart maradni a háborúból, intaktan akarta megtartani a magyar hadsereget, nem akart alárendelt szerepben semmilyen háborús helyzetbe kerülni. A végén a németek mégis belenyomták Magyarországot a háborúba” (Orbán Viktor a Patriótának)

A II. világháború előtt egészen más volt a helyzet, mint az első előtt, hiszen a '30-as években volt egy alapfeszültség Hitler és a nemzetiszocialista nyomulás, a zsidótörvények, Ausztria bekebelezése, és más korlátozó intézkedések miatt. Ablonczy Balázs szerint a korabeli leírások, naplók alapján alapvető szorongás volt az emberekben a jövőjükkel és a háborúval kapcsolatban, a polgári társadalom jelentős része érezte, hogy itt valami nagyon nagy baj lesz.

„Horthy emlékiratai megjelentek, és most már nagy biztonsággal ki lehet jelenteni, hogy abban a pillanatban, amikor Magyarország belépett a II. világháborúba, még nem volt német nyomás az országon. Később ez valószínűleg megjött volna, tehát Magyarország nem tudta volna elkerülni a hadba lépést, de 1941. júniusában éppen nem volt kényszerítő erő” – mondja a történész. Ablonczy szerint ekkor a magyar hadvezetés, elsősorban a vezérkari főnök, illetve a politikai elit egy része úgy gondolta: ha Magyarország kimarad, akkor hátrányba kerül Németországnál a politikai céljaink megvalósításában. „Mivel Szlovákia és Románia már az offenzíva részese volt, a magyar politikai elitben volt egy félelem, hogy mi kevésbé leszünk jófiúk, mint a románok vagy a szlovákok. Ennek Horthy nem állt ellen” – mondta. Ablonczy szerint egyértelmű, hogy a hadba lépésre Horthy a kormányzói jogkör alapján adott engedélyt, az ő felhatalmazásával lépte át a határt a magyar honvédség. A történész szerint ez jó pont volt a németeknél, de nyomás ekkor még nem volt Horthyn.

„Azért az nem véletlen, hogy 25 éven keresztül volt Magyarország államfője, pedig egy csomó autoriter vezető volt a korszakban Közép-Európában, például Metaxász tábornok Görögországban vagy Konstantin Päts Észtországban, de senki nem volt annyi ideig hatalmon, mint Horthy. Hiba lenne tagadni, hogy egy népszerű politikus volt, főleg a 30-as évek második felében, amikor 1938 és 1941 között négy részletben több mint 80 ezer négyzetkilométernyi területet szerzett vissza Magyarország elveszített területeiből. Ezt a gyarapítást a nevéhez kötötték. Közben a háború alatt egészen '44-ig egy bizonyos háborús konjunktúra volt az országban, az emberek relatíve jobban éltek, mert emelkedtek a reáljövedelmek. De Horthynak nyilvánvaló politikai felelőssége van az 1919-20-as megtorlásokban, a holokausztban, és Magyarország II. világháborús hadba lépésében” – magyarázta a történész.

Ez derült ki Ungváry Krisztián áprilisban óriási érdeklődés mellett, a CEU-n tartott előadásából is, amin a történész arról beszélt, hogy az 1939 és 1941 közti események tragikuma nem egyszerűen csak a döntéshozók hibáiból és tévedéseiből fakad, hanem abból az abszurd tényből, hogy Magyarország úgy vált hadviselő féllé, hogy az országnak semmilyen érdeke nem fűződött a belépéshez, a magyar politikai vezetésnek nem állt szándékában a háborús részvétel, sőt, még a náci Németország sem presszionálta a magyarokat a belépésre. Részletek ebben a cikkben.