Történelem

Vulkánkitörés okozhatta fél Európa halálát
Azt már rég tudjuk, hogy a pestist patkányok és bolhák terjesztették, de most arra is fény derült, hogy kerültek ezek az állatok Európába.
A 19. század végén az orvosok attól féltek, hogy a nők arca végleg eltorzul a biciklizéstől
Nem is ajánlották a fárasztó kerékpározást, nehogy megcsúnyuljanak a megerőltető sportolás közben.
Száz éve jelent meg először emberi arc a tévében, de fájdalmas élmény volt
A televíziózás hajnalán először egy fiatal brit férfi jelent meg a képernyőn, némileg akarata ellenére, de rögtön gázsit is kapott az áldozatos munkájáért.
Természeti csodának tartották az első ismert ötös ikreket, ezért bazári majomként mutogatták őket
Az állam átvette a kislányokat a szülőktől, hogy ne lehessen kihasználni őket, majd a tartomány egyik fő bevételi forrását varázsolta belőlük. Nyolcévesen költözhettek haza, de sokkal jobban azzal...
II. Erzsébet húga majdnem mindent feladott egy nála húsz évvel idősebb háborús hősért
Margit hercegnő és Peter Townsend kapcsolata a brit királyi család egyik leghíresebb, soha be nem teljesedett szerelmi története. 1955-ben a hercegnő kénytelen volt választani a rangja és a szerelem...
Még Hunyadi Jánost is könnyen kiradírozhatták volna a propagandisták a nándorfehérvári csata...
A csatát nagy sikerként tartjuk számon, de Pálosfalvi Tamás történész az MTA Tudományünnepén arról beszélt, hogy az évszázadok sok értelmezési kérget vontak köré. Lehet, hogy nem is volt ez olyan...
Miért észak van a térkép tetején?
Ahány kultúra létezett, annyi Föld-interpretáció készült, de végül az európai módi hódította meg a világot.
Az ország legszebb formájú városa, Hajdúböszörmény
Az égből ránézve olyan mosolygósan, egészségesen, szabályosan kerekedik, mint egy kisgömböc vagy egy ropogós cipó. Büszkék is rá a helyiek, de vajon miért lett ilyen?
Tényleg egy magyar herceget kaszaboltak le a Margit-szigeten
Macsói Béla herceget 1272-ben gyilkolták meg, most DNS-vizsgálattal azonosították.
Demokrácia romokon vagy romokban?
Nyolcvan éve tartották a második világháború utáni nemzetgyűlési választásokat. 1945. november 4-én a magyar demokrácia működőképesnek bizonyult – szétveréséhez hosszadalmas és bonyolult machinációk...
Kövess minket Facebookon is!