Archívum
Nem a halottak viseltek meg minket igazán, hanem a túlélők
Nyilas Gergely újságíró és Huszti István fotóriporter az elmúlt fél évben több, mint két hónapot töltöttek Ukrajnában. Nemrég jöttek haza egy háromhetes útról, ami után elmesélték, miken mentek...
Sokkolóval kellett elintézni egy fodrászat türelmetlen vendégét
A 32 éves belga férfi késsel a kezében nehezményezte, hogy túl sokat kell várnia.
A Bárczi Gusztáv Iskolában szünetet rendeltek el péntekre, így a pedagógusok sztrájkja semmissé vált
Először az iskola igazgatója azt mondta, a tankerület rendelte el, majd ezt visszavonták.
A brexit következményei miatt is lett óriási bukás „a brexit fesztiválja”
A tervezett 66 millió helyett csak néhány százezren vettek részt az eseményen, a problémák között a brit kilépés miatt hiányzó munkaerő és megdrágult termékek is megjelentek.
A rezsivédelmi alapba kerül a kaszinók játékadójának három százaléka
Ezt a pénzt korábban a cégek kötelesek voltak a szerencsejátékosok védelmére, karitatív célokra fordítani.
13 éves napi erősödési rekordot állított be a forint a pénteki kamatemelések után
A jegybank drasztikus lépései a devizapiacon elérték a kívánt hatást, csak győzzék fizetni az ezután jövő drága hiteleket a vállalatok.
Még a lakásárakat is növelik a közelben lévő közösségi kertek
Nemcsak azokra vannak jó hatással, akik részt vesznek a gondozásukban, hanem a környéken lakókra is.
40-re növekedett a törökországi bányarobbanás áldozatainak száma
49 vájár volt a berobbant bányaszakaszon, egy fő holléte még kérdéses.
Zsigó Pál lett a Pesti Központi Kerületi Bíróság új elnöke
Olyan vezetője lesz a bíróságnak, akinek az ott dolgozó bírák többsége bizalmat szavazott.
Márki-Zayék feljelentést tettek a CÖF-nek juttatott pénzek miatt
A Civil Összefogás Fórum 433 millió forintot költött néhány 1-2 perces videóra, ami az MMM szerint felvetheti a pénzmosás gyanúját.







