Kínai sakkozó írt történelmet a gazdátlan címért folyó sakkvilágbajnoki döntőben
2023. április 30. – 16:15
Ting Li-zsen lett a sakk első kínai férfi világbajnoka, miután három döntetlen után a negyedik, egyben utolsó huszonöt perces rövidített játszmában legyőzte az orosz Jan Nyepomnyascsijt az Asztanában rendezett döntőben – írja az MTI.
A normál partik szombaton 7-7-es döntetlennel értek véget, miután egy maratoni hosszúságú, hat és félórás küzdelem végén, kilencven lépés után remiben állapodtak meg a felek. A szombati parti elején a világossal játszó Ting irányított, és próbált döntő fölénybe kerülni, a 32 éves orosz nagymester azonban visszaverte a támadást majd fokozatosan fölénybe került, a győzelmet azonban nem tudta kikényszeríteni.
Így jöhettek a rövidített játszmák, azaz első körben négy, 25 perces találkozó, amelyekből az első három döntetlennel zárult, Ting azonban az utolsó partiban sötéttel 68 lépés után orosz riválisa fölé tudott kerekedni, ezzel elhódította a vb-címet, és az ezzel járó 1,2 millió eurós pénzdíjat. A női mezőnyben dominánsak a kínai sakkozók, a női vb-n 2016 óta kínai a címvédő, de a hagyományos vb-t – ahol szintén indulhatnak nők, de mindeddig csak férfiak győztek rajta – most először nyerte meg kínai versenyző.
Ting győzelme azért is érdekes, mert alapesetben nem is lehetett volna a két éve Magnus Carlsennel szemben 7,5-3,5-re alulmaradó Nyepomnyascsij ellenfele. Az orosz nagymester a világbajnok-jelöltek tavalyi tornáját is megnyerte, így készülhetett a visszavágóra a norvég világbajnok ellen, Carlsen azonban tavaly nyáron jelezte, hogy nem érdekli a vb-döntő, januárban pedig közölte, ráunt a klasszikus sakkozásra. Így került be a képbe a világbajnok-jelöltek tornáján második helyen végző Ting, aki végül élt is a lehetőséggel. A vasárnapi rövidített játszmákat itt lehet visszanézni.