Elveszítette motivációját a világ legjobb sakkozója, nem érdekli a vb-döntő

2022. július 20. – 14:35

frissítve

Elveszítette motivációját a világ legjobb sakkozója, nem érdekli a vb-döntő
Magnus Carlsen a világ legjobb sakkozója – Fotó: Olaf Kraak/AFP

Másolás

Vágólapra másolva

„Nem érzek motivációt arra, hogy egy újabb világbajnoki döntőt játsszak” – nyilatkozott a Magnus-effekt című podcastjében a norvég nagymester, amit az MTI vett észre.

A 31 éves Carlsen tavaly év végén Jan Nyepomnyascsijjal szemben őrizte meg címét. Négyszer győzte le az oroszt, és már 11 parti után behozhatatlan előnybe került. Azóta többször is jelezte: legközelebb csak Alireza Firouzjával hajlandó asztalhoz ülni vb-döntőben. A 19 éves iráni-francia játékos azonban nem igazolta tehetségét, csupán ötödik lett a sakkvilágbajnok-jelöltek félmillió euró összdíjazású madridi tornáján, amelyen Rapport Richárd az utolsó helyen végzett.

Carlsen kihívója jövőre megint Jan Nyepomnyascsij lett volna, aki a nyolcfős mezőnyben egyedüli veretlenként végzett az élen. Az orosz – de a FIDE színeiben induló – sakkozó így várhatóan a kínai Ting Li-zsennel ütközhet meg, aki remekül hajrázva, nyolc pontot gyűjtve szerezte meg a második helyet.

„Beszéltem a csapatommal, beszéltem a FIDE-vel, beszéltem Jannal is. És a következtetés nagyon egyszerű: hiányzik a motivációm”

– fogalmazott Carlsen. A FIDE, a sportági világszövetség orosz elnöke, Arkagyij Dvorkovics megerősítette, hogy a vb-címvédő nem akar asztalhoz ülni Nyepomnyascsijjal, de még bízik abban, hogy a döntés nem végleges. A norvég nagymester 2013-ban az indiai Viswanathan Anand legyőzésével foglalta el a sakkvilág trónját, és azóta négyszer védte meg a címét.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!