Rosszul van a sakktól a norvég világbajnok, nem játszik klasszikus partikat

2023. január 30. – 14:03

Rosszul van a sakktól a norvég világbajnok, nem játszik klasszikus partikat
Magnus Carlsen felfelé lóg ki a mezőnyből, emiatt sincs kellő motivációja – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Ráunt a klasszikus sakkozásra és versenyszünetet akar tartani Magnus Carlsen, a norvégok regnáló világbajnoka – írta az MTI.

A játékos az után beszélt erről, hogy másodikként végzett a hagyományos hollandiai nemzetközi szupertornán, Wijk aan Zee-ben. Anish Giri lett az első, aki az utolsó fordulóban Rapport Richárdot múlta felül.

„Egy ideig nem fogok klasszikus sakkot játszani, mert az elmúlt hetekben kissé rosszul lettem tőle”

– fogalmazott a torna médiaszolgálatának adott interjúban a világbajnoki címvédő, aki ezen a tornán két partiját is elveszítette (előbb a már említett Giri, majd az üzbég Abduszattorov verte meg), ilyesmire pedig 2015 óta nem volt példa pályafutásában.

A 32 éves Carlsen 2013 óta a klasszikus sakk világbajnoka, a címét négyszer védte meg, legutóbb – 2021-ben – Jan Nyepomnyascsij ellenében. Az orosszal kellett volna asztalhoz ülnie a jövő áprilisban esedékes újabb vb-döntőben is, ám tavaly nyáron közölte: kellő motiváció hiányában visszalép a párharctól. Bejelentése után a nemzetközi szövetség, a FIDE jelezte: a vb-címért a világbajnok-jelöltek tavalyi tornájának győzteseként Nyepomnyascsij és az ott második kínai Ting Li-zsen küzdhet meg.

A világranglistát Carlsen 2859 ponttal vezeti, a második helyen Ting áll 2811-gyel, Nyepomnyascsij a harmadik 2793-mal.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!