Ferenc pápa a Pázmányon: Nyitottnak kell lenni, nem merevnek és harciasnak

Az olcsó autókhoz ragaszkodó, elődeinél szerényebb külsőségekre törekvő Ferenc pápa magyarországi tartózkodásának utolsó állomásán a Pázmány Péter Katolikus Egyetemre látogatott. Vasárnap délután megtartott beszédében a tudomány és az etika viszonyáról, a technológiai fejlődés veszélyeiről, valamint az önismeret fontosságáról fogalmazta meg gondolatait hallgatóságának.

A pápa metaforikus képet festett fel, amikor a bevezetőben emlékeztetett: a Duna nemcsak átszeli a régió országait, de történelmileg össze is köti azokat, ahogy a kultúra is, amely segít a eligazodni a világban, magához ölelni távoli országokat és vidékeket, csillapítja az elme szomját, öntözi a lelket és gyarapítja a társadalmat.

Csakhogy, folytatta beszédét Ferenc pápa, a tudományos és technológiai fejlődés veszélyeket is hordoz, mert az utóbbi igába hajthatja a korlátlan megismerés felé törekvő embert, aki elveszítheti kapcsolatát a természettel és végül elmagányosodhat. Beszélt arról is:

„Gondoljunk csak az ökológiai válságra, melynek során a természet egyszerűen csak reagál arra az eszközszerű bánásmódra, ahogyan kezeljük.”

A katolikus egyházfő ezután a korlátok és a „meg tudod tenni, tehát szabad” logikájának kockázatairól szólt, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy az a logika, amely nem az embert és kapcsolatait, hanem a saját igényeire összpontosító, nyereséghajszoló, a valóságot mohón megragadni vágyó egyént állítja középpontba, felszámolja a közösségi lét formáit, amelyben a magány és a félelem társadalmi élethelyzetté válik.

Később Robert Benson, A világ ura című műve nyomán azt mondta, hogy a gépekkel kapcsolatba kerülő ember egyre inkább egysíkúvá válik, és a Benson által leírt fejlett, de komor világban mindenki érzéketlennek és érzések nélkülinek tűnik. Ebben a közegben kézenfekvő a betegek leselejtezése és az eutanázia, valamint a nyelvek és a kultúrák eltörlése az egyetemes béke érdekében, ami a valóságban a beleegyezésen alapuló üldözéssé válik. Beszélt arról is:

„Így értelmezve a kultúra valóban a humanitás megőrzését jelenti.Olyan embereket, akik a tudomány alázatos tanítványaiként érzik, hogy nyitottnak és kommunikatívnak kell lenniük, nem pedig merevnek és harciasnak.”

Ferenc pápa ezután a fenti, bevallottan komor elmélkedést ellenpontozva elismerően nyilatkozott az egyetemek közti együttműködésről, a kis dolgok értékelésének képességéről és a kutatói élet nyitottságra törekvéséről. Ez szerinte egyebek mellett abban is megmutatkozik, hogy fogadják a távoli országokból, a Közel-Keletről, különösen a háború sújtotta Szíriából érkező hallgatókat.

„Magyarországon egymást követték azok az ideológiák, amelyek igazságként
mutatkoztak be, de szabadságot nem adtak. És ez a veszély ma sem szűnt meg: gondolok itt a kommunizmusból a konzumizmusba való átmenetre.”

– fogalmazott az egyházfő. Az egyetemi beszéd emlékezetes pontjához ért a pápa, amikor a kommunizmus és a konzumizmus közti párhuzamról ejtett szót. A kommunizmus látszólagos szabadságát rákényszerítették az emberekre, de kívülről korlátozták azt, míg a konzumizmus szabadsága az egyházfő szerint szabadelvű, hedonista és önelégült, a fogyasztás és a tárgyak rabszolgáivá tesz.

Ferenc pápa azzal zárta szavait, hogy az igazság és az önmegismerés, saját korlátaink megismerése szabadíthat ki, amelynek kulcsa a szeretet, a kapcsolódás, az alázatosság és nyitottság, valamint a közösségi, bátor és alkotó megismerés, amelyre az egyetemek hivatottak.