Ferenc pápa közvetlenségével megmutatta, milyen vezető az, akit oldaltól függetlenül minden magyar szeretni tud

2023. április 30. – 19:55

Másolás

Vágólapra másolva

Április 28–30. között Budapestre látogatott a római katolikus egyház feje, Ferenc pápa. Az egyházfő másodjára jött Magyarországra (az a sokat hangoztatott mondat mondjuk nem igaz, hogy Olaszország mellett egyedül ide látogatott el kétszer), először a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson járt 2021-ben. Akkor Ferenc pápa csak átutazóban volt Budapesten, most azonban három napot töltött a fővárosban: tartott szentmisét a Kossuth téren, ellátogatott fiatalok közé, találkozott menekültekkel és szegényekkel is.

Az apostoli útra az ifjúság évében érkezett az egyházfő, így az utazás fő témája is a fiatalság volt – mellette viszont Ferenc pápa nagy hangsúlyt helyezett a számára oly fontos rétegekre, a szegényekre és a menekültekre is. Az egyházfő missziójához hűen sokat hangsúlyozta útján, hogy az igazi kereszténység az, ha szeretettel fordulunk mindenki, így az elesettek felé is.

Az apostoli út jelentőségéről a pápalátogatásról szóló, Szemlélekkel közös sorozatunkban vendégszerzőinktől is többször elhangzott, hogy lelki tisztulást, nem pedig politizálást kell jelentenie ennek az útnak Magyarország számára. A kormány ennek ellenére próbálta saját politikai kommunikációjához közel húzni a pápát, még a kormányközeli megmondóember, Bayer Zsolt is gyorsan bocsánatot kért, amiért korábban „demens vénembernek” hívta az egyházfőt.

Ferenc pápa útja a három nap alatt ennek ellenére kevésbé szólt politikáról. Bár találkozott a magyar politikai képviselőkkel (kormánytagokkal és Karácsony Gergellyel is), az egyházfőnek ez az út arról szólt, amiről egész pápasága: hogy előremutatást, összefogást hirdessen a meglepetések pápájaként. Sokaknak meglepő volt például az is, hogy a pápa programon kívül találkozott az orosz ortodox egyház budapesti képviselőjével, de az is, ahogy improvizálva közvetlenül viccelődött beszédei alatt, és inkább az emberek közé akart menni – térdproblémái ellenére is – ahelyett, hogy visszainduljon szállására.

A magyarok is bizakodók voltak az egyházfő látogatása után, a menekültekkel, hajléktalanokkal foglalkozó civilek például arról meséltek nekünk, bíznak benne, hogy Ferenc pápa „felnyitotta a kormány szemét is, hogy a menekültek, szegények is fontosak”. És a pápának is voltak azért a magyarországi helyzetre és politikára értelmezhető mondatai, például arra kérte a magyarokat, legyenek elfogadóak, befogadóak, illetve azt mondta:

„Szomorú látni (…) a szenvedők és a szegénységben élők iránti közönyünk zárt kapuit; a zárt kapukat azokkal szemben, akik idegenek, mások, menekültek, szegények.”

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex

Április 28-án délelőtt érkezett meg Budapestre az egyházfő repülőgépe. A nagy készültség ellenére nem okozott a fővárosban különösebb fennakadást Ferenc pápa beutazása a Várba, ahol látogatását kezdte. A Sándor-palotában és a Karmelitánál találkozott Orbán Viktorral és Novák Katalinnal, a Ferihegytől a budai Várig vezető úton pedig rengetegen álltak, várva, hogy integethessenek a pápának.

Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Az egyházfő a puritánság jegyében egy fehér Fiatba ült be landolása után: arról, hogy a pápa hogyan használta autóválasztását is egy szimbolikus üzenetre a luxussal szemben, itt írtunk hosszan. Novák Katalin pénteken a pápalátogatást nyitó beszédében azt mondta, „Ferenc pápa akkor jött, mikor arra legnagyobb szüksége van Magyarországnak, illetve Európának”.

Az egyházfő pedig többek között arról beszélt aznap, hogy szerinte végig kell néznünk, ahogy a békének leáldozott: mostanra megjelent az ítélkezés, a vádak, a kommunikáció hangneme pedig elmérgesedett. „Jónak lenni jó” – mondta magyarul Ferenc pápa, majd úgy fogalmazott: „az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő”.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Huszti István / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Szintén pénteken, délután 17 órára érkezett a pápa a Bazilikába, ahol egyházi személyekkel – papokkal, diakónusokkal, papnövedékekkel és lelkipásztorokkal találkozott, majd beszédet mondott. A megtelt Szent István téren beszélgettünk arról hívekkel, hogy szerintük például az egyház átpolitizálása miatt fordul el a fiatalság a vallástól. De volt olyan is, aki azt emelte ki, hogy két éve, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszuson csak átrohanóban volt a pápa: „Sokan ezért akkor rossz szájízzel távoztak a kongresszusról. Nekik ez hiányzott, mint most, hogy emberekkel legyen.”

Ferenc pápa a Bazilikában arról beszélt, hogy a legnagyobb nehézséget az elvilágiasodás és az azt kísérő jelenségek, például a hedonizmus jelentik a kereszténység számára, amely a családok szentségét is veszélyezteti. Azt is mondta: nincs igazuk azoknak, akik azt ismételgetik, minden elveszett és már nincs semmi a régi értékekből. Elfogadásra, befogadásra buzdította az egyházfő a magyarokat, majd, a szervezőket is meglepve Ferenc pápa jelezte a testőreinek, szeretne kimenni a Bazilika előtti téren lévő hívekhez, hogy találkozhasson velük.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az egyházfő ragaszkodott hozzá, hogy menekültekkel és szegényekkel találkozzon egy olyan országban, ahol a kormány nemrég írta alá a törvényt arról, hogy leveszi a kezét a hajléktalanokról. Egy olyan országban, amely 2016-ban, a menekülthullám kellős közepén bűnbakká tette a bevándorlókat, és amely a szomszédban zajló háború alatt is „nyugati háborúpárti vs. békés magyarok” narratívát folytat.

A pápa szombat délelőtt a Rózsák terén találkozott menekültekkel, szegényekkel, hajléktalanokkal. Bár a beengedés elsőre káoszosnak tűnt, bent pozitív gondolatokkal töltötte el az embereket az egyházfő látogatása: abban bíztak, hogy Ferenc pápa hidat tud majd építeni itthon, fel tudja hívni a kormány figyelmét is arra, hogy „az elesettek is fontosak”.

A pápa a téren lévő római és görögkatolikus templomba is ellátogatott, illetve hangsúlyozta, fontosnak tartja azt, ahogy Magyarországon a különböző felekezetek az ökumenizmus jegyében összefognak az elesettek segítésére. „Irtsuk ki a közöny és az önzés gonoszságát, élesszük fel a reményt egy új, igazságosabb, testvériesebb emberiségnek, amelyben mindenki otthon érezheti magát” – mondta az egyházfő, aki beszédében hangsúlyozta: „A szegények és a rászorulók állnak, ezt soha ne feledjük, az evangélium középpontjában.”

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Vatican Pool / 2023 Vatican Pool
Fotó: Vatican Pool / 2023 Vatican Pool

Szombat délután Ferenc pápa a Papp László Sportarénába látogatott, hogy találkozzon apostoli útjának fő közönségével, a magyar fiatalokkal. „Az ember attól lesz nagy, ha leereszkedik másokhoz” – mondta beszédében a pápa, aki láthatóan hamar kedvelt figurává vált a közönség számára: az egyházfő az eseményen mosolyogva felmutatott egy ajándékba kapott Rubik-kockát, megpróbált pár mondatot magyarul elmondani, de sokat improvizált is szövegétől eltérve – és a tolmácsát megizzasztva. Az eseményen beszéltünk a részt vevő fiatalokkal, akik mind azt mondták, számukra is sokat jelentett, hogy láthatták a számukra igazán szimpatikussá vált egyházfőt.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

A pápa látogatásának utolsó napján szentmisét tartott délelőtt fél 10-kor a Kossuth téren. A misére előzetesen több százezer embert vártak, bár a Kossuth tér maga 20 ezer férőhelyes volt, így az előre jósolt számok beigazolódtak, a Kossuth nagyjából reggel 7-re majdnem teljesen megtelt.

A magyar politikusok is sorra jelentek meg az eseményen, fél 9-re Rogán Antal, Kovács Zoltán, Schmitt Pál, Semjén Zsolt, Kubatov Gábor, Varga Judit és Fodor Gábor is a helyszínen voltak már. Karácsony Gergely polgármester és Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes is részt vettek a misén, Orbán Viktor pedig az első sorból várta, hogy 9 óra környékén megérkezzen pápamobilon az egyházfő. Ferenc pápa, ahogy a három nap alatt, úgy itt is közvetlen volt közönségével: mosolygott, megpuszilta egy csecsemő fejét, integetett a meg-megálló pápamobilból.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex

Akik nem jutottak be a térre, azok a környező utcákban, legtöbben pedig a Szabadság téren nézték kivetítőről a misét. Volt lehetőség kint például gyónásra is, de a szentáldozásból sem maradt ki az, aki nem jutott be a Kossuth térre. Ferenc pápa egyedi, magyar miseruhában tartotta a szentmisét, amin arról beszélt, Isten azért gyűjtött egybe mindenkit a Kossuth térre, hogy – bár különböznek egymástól, különböző közösségekbe tartoznak – egyetlen ölelésben egyesítse őket.

„És jegyezzük meg jól: mindannyian – senkit sem kizárva ebből a »mindannyian«-ból – erre kaptunk meghívást: hogy kilépjünk a komfortzónánkból, és legyen bennünk bátorság eljutni az összes perifériára, ahol szükség van az evangélium világosságára” – mondta a Kossuth téren a pápa, aki kiemelte azt is, zárt kapuk helyett nyitásra van szükség.

Az egyházfő gépe délután 6-kor indult vissza a Vatikánba, előtte még a Pázmányra is ellátogatott – itt arról beszélt többek között, hogy „nyitottnak kell lenni, nem merevnek és harciasnak”. Utolsó beszédében többször megemlítette Magyarországot, itt szerzett élményei közül kiemelte a Duna folyásának képét is.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Fotó: Bődey János / Telex
Kedvenceink