Tíz napja álltunk neki, egy hét kellett a találkozó megszervezéséhez

2023. április 30. – 17:54

Másolás

Vágólapra másolva

Telefonon sikerült elérnünk Karácsony Gergely főpolgármestert, akit a Ferenc pápával folytatott, szombat esti megbeszélésének részleteiről kérdeztünk. Mint a Telexnek elmondta, körülbelül tíz nappal a pápa magyarországi programjának kezdete előtt vették fel a kapcsolatot a pápai nunciatúrával a főváros nevében, majd családjával néhány nappal később kapott időpontot a találkozóra. Karácsony nem rendelkezik információkkal arról, hogy a kormány tudott-e a hivatalos programban nem szereplő találkozóról.

A főpolgármester kérdésünkre elmondta, hogy kormány és a főváros viszonyáról, illetve aktuálpolitikai kérdésekről nem esett szó a beszélgetés során, ugyanakkor Karácsony a mostani helyzetben jelzésértékű üzenetként őrzi a pápa azon megjegyzését, amely szerint a magyarokat egymással békében élő népként ismeri.

A főpolgármester szerint nem merült fel, hogy a pápával folytatott megbeszélést később kettejük vatikáni találkozója követné. A budapestiek nevében átnyújtott, 19. század végén készült Lánchíd-fényképet, Klösz György alkotását a katolikus egyházfő egy látogatása alkalmából kibocsátott emlékéremmel viszonozta a főpolgármesternek.

A pápa hivatalos programjában nem szereplő találkozóról az RTL és a Gulyáságyú internetes oldal is beszámolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!