A cég megsértette a kollektív szerződést a szabadságos bér ügyében.
Pedig az elmúlt években sikerült faragni belőle.
Idén Palkovics László miniszter a szokásokkal szakítva belenyúlt a nívós tudományos pályázat szakmai zsűri által hirdetett eredményeibe.
Királypárti tüntetés kezdődött Bangkokban a monarchia reformját célzó alkotmánymódosítások ellen.
A cég igazgatóságába neveznék ki a Fidesz-közeli Nézőpont Intézet vezetőjének, Mráz Ágoston Sámuelnek a testvérét is.
Itthon a Revolut, a Curve, valamint a Monese szolgáltatóknál válik elérhetővé.
Közel 90 ezer, hosszú futamidejű, változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkező ügyfél kap ismét tájékoztató levelet a hitelkamata fixálásának lehetőségéről.
De a kiegészítő beruházások miatt az összköltség meghaladja a Puskás Arénáét is.
Az Európai Néppárt elnöke szerint aki a jogállamiság ellen van, Európa ellen van.
Idén először ellenőrizték az otthoni felhasználásra, elsősorban gyerekszobákba szánt, többnyire állatokat mintázó, játékfigurás elektromos árucikkeket.