Profi eszközökben, vegyész segítségével készült az illegális zsámbéki nyugtató

2021. március 29. – 11:50

frissítve

Profi eszközökben, vegyész segítségével készült az illegális zsámbéki nyugtató
Fotó: Police.hu

Másolás

Vágólapra másolva

A Telex írt elsőként arról, hogy felszámoltak egy illegális gyógyszergyárat Magyarországon még március 24-én, hétfőn pedig a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai sajtótájékoztatón számoltak be az ügy részleteiről.

A magyar-norvég közös nyomozócsoport, az Eurojust és az Europol közreműködésével számolta fel a határokon átnyúló bűnszervezetet. Az összehangolt akció során több mint 9 millió hamis, nyugtató hatású tablettát foglaltak le.

A hamis gyógyszereket Magyarországon gyártották, csomagolták, raktározták, majd Norvégiába, és más skandináv országokba csempészték, és ott értékesítették. Két darab tablettázógépet, több mint százezer gyógyszeres üveget, valamint több tízezer, üvegek jelölésére használatos matricát is lefoglaltak. Egy Magyarországon legális, receptre kapható készítményt hamisítottak Zsámbékon. De ezek nem a magyar piacra készült, hanem skandináv országokba vitték őket, mert Európa legtöbb országában kábítószernek számít ez a készítmény.

A nyomozóhatóság hat személyt állított elő és hallgatott ki gyanúsítottként, bűnszervezetben, pszichotróp anyag tartalmú gyógyszerre elkövetett gyógyszerhamisítás megalapozott gyanúja miatt. A Fővárosi Főügyészség végül öt gyanúsított letartóztatására tett indítványt, amit a bíróság március 27-én, szombaton négy gyanúsított esetében el is rendelt. A Fővárosi Törvényszék tájékoztatása szerint a gyanúsítottak közül ketten büntetett előéletűek, a bűnszervezet irányítóját korábban – hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, és a gyanú szerint ezalatt követte el az újabb bűncselekményt.

Elértük az egyik gyanúsított védőjét, de Janklovics Ádám csak annyit közölt, hogy „védence nem tett vallomást, a gyanúsítás ellen pedig panasszal éltek”.

Forrás: Magyarország ügyészsége
Fotó: Police.hu

A magyar rendőrök először 2019-ben értesültek a bűncselekményekről, amikor magyar futárok által szállított hamis gyógyszereket foglaltak le Norvégiában. Egy magyar férfi öt társával, köztük egy külföldi személlyel együtt végezte a hamisítást. Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy főként Kínából érkező készítmények érkeznek az európai piacra, most viszont a gyártás itt történt Magyarországon.

Olyan altató, nyugtató hatású, klonazepám hatóanyagú készítményt gyártottak, ami Európa legtöbb országában kábítószernek minősül, Magyarországon viszont nem számít annak, de pszichotróp anyagnak tekinthető.

Itthon nem értékesítették, külföldön adták el. Nálunk ezt a készítményt csak receptre lehet felírni. (Klonazepám hatóanyag van például a Rivotril nevű gyógyszerben.)

Nem volt fedőtevékenység, home office-ban csinálták

Fedőtevékenysége nem volt ennek a csoportnak, egy zsámbéki családi ház lett kialakítva gyógyszerlabornak, „home office-ban végezték a hamisítást” – mondták a rendőrök. „Nyolc fakk volt, ahol a termelés folyt, a kapacitása óriási volt” – tették hozzá.

Svédországban, Finnországban és Norvégiában biztosan volt lefoglalás, 2019 óta gyárthatták a szert. 11 helyszínen tartottak házkutatást, több tonnányi, egész pontosan 9 millió 300 ezer nyugtatót foglaltak le a rendőrök.

A helyszínről azt mondták a rendőrök, hogy ilyen jól felszerelt gyógyszerlaboratóriummal még nem találkoztak. Alapanyaggyártás korábban Magyarországon még nem történt. Ebben az üzletben hatalmas nyereség van, Európa szerte több milliárd euró nyereség van benne évente. A gyógyszerhamisítás egyre nagyobb biznisz a kontinensen – mondták a rendőrség képviselői.

Itt lehet megnézni az illegális gyógyszerlabornál készült rendőrségi felvételeket:

Volt köztük vegyész is

Egy ötvenes éveiben járó budajenői lakos a fő vádlott. Társa felelt a csomagolásért. A többiek a szállítást végezték, volt köztük egy vegyész is. A skandináv kereskedőknek 4,5-5,5 euróért árulták dobozonként a szert. A hat férfiból öten előzetes letartóztatásba kerültek.

A Budai Központi Kerületi Bíróság korábbi közleménye szerint a gyanúsítottak közül ketten büntetett előéletűek, a bűnszervezet irányítóját korábban – hasonló jellegű bűncselekmény elkövetése miatt – felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, amelynek hatálya alatt vált jelen cselekmény miatt gyanúsíthatóvá.

A letartóztatott terhelteknek az egzisztenciális körülményeik rendezetlenek, bejelentett munkahellyel, legális jövedelemmel nem rendelkeznek, így alaposan feltehető, hogy megélhetésüket egészében vagy legalább részben bűncselekmény elkövetéséből biztosították – közölte a bíróság.