A pénzbőség nem oldotta meg a magyar sport bajait

A legfontosabb célt a magyar sport teljesítette a vasárnap befejeződött párizsi olimpián: a nemzetek rangsorában bekerült a legjobb tizenöt közé, egészen pontosan a 14. helyen zárt az éremtáblán.

Az eredmény reális és elfogadható. Ma már megmosolyogtató visszagondolni a sportot 2019-ben irányító Szabó Tünde szavaira, aki minden idők legsikeresebb olimpiáját vizionálta 2024-re, ami 16 aranyat hozó teljesítményt jelentett volna. A miniszterelnök kedvenc újsága 2021-ben tíz aranyérmet, és összesen 28 érmet remélt. Most jóval visszafogottabbak voltak a várakozások, magát a túlzásoktól sohasem visszariadó Orbán Viktor kormányfőt is nyugtalanította 2023 végén a kajak és az úszás helyzete. Egyik sportág esetében sem volt ez alaptalan, a kajak-kenu 1976 után aranyérem nélkül zárt (kenuban 2008 óta nincs is érem), az úszás viszont szinte nagyhatalmi státuszba emelkedett a három aranyérmével (Kós Hubert, Milák Kristóf, Rasovszky Kristóf), de a Milák Kristófot övező hangulat miatt mégsem volt felhőtlen az öröm. Illetve női egyéni döntős nem akadt, mellúszásban pedig eltempózott mellettünk a világ. A kajakosok hét érme egyébként megfelelő teljesítmény, de az i-ről egyértelműen hiányzik a pont.

Párizsban majdnem ugyanaz az eredmény született az érmeket nézve, mint három évvel korábban Tokióban, mindössze egy bronzéremmel lett kevesebb. Most a hat aranyérem mellett lett hét ezüst, és hat bronz. Fejlődésnek viszont nem lehet beállítani, amit láttunk, stagnálásnak annál inkább. Ráadásul egy olyan nagy klub, mint a Ferencváros, érem nélkül maradt Párizsban, miközben a lehetőségei szinte korlátlanok.

A 19 érmet hét sportág termelte, három éve szélesebb volt a spektrum, akkor kilenc sportág hozta a 20-at, 2016-ban azonban csak négy, még ha nyolc arany is született. Az érezhető, hogy a sorvadást sikerült megállítani nyolc év alatt, de a vágyott előrelépés nem jött össze, így a kérdés mindenképp jogos lenne a kormányzat részéről, hatékonyan, megfelelően éltek-e az anyagi lehetőségekkel, azokkal a forrásokkal, amiket igényeltek és megkaptak. Illúzióink ne legyenek, ahogy a fociban sincs érdemi számonkérés, az olimpiai sportágaknál sem várható – hiába ígért ilyesmit a 2021-es olimpia után Orbán Viktor. Már csak azért sem, mert

nem látszik az a független szakember gárda, amelyik hitelesen véleményt tudna alkotni egy-egy szakmai programról.

Vagy épp arról, milyen a tényleges színvonala egy-egy sportágban az edzőképzésnek, mert edző nélkül nem lesz eredmény.

Az értékelést kezdjük az éremre várt, de arról lemaradt sportágakkal, és mindjárt itt a vízilabda. Úgy tűnik, hogy a 2021-es két érem volt a felülteljesítő kiugrás, és a sportág visszasüllyedt a 2012-es és 2016-os szintre, miután nem sikerült a dobogón befejezniük a csapatoknak. A mostani eredmény azért különösen fájó, mert abban szinte biztosak lehetünk, hogy a riválisok (és világszinten még mindig itt a legkisebb a konkurencia) korántsem költenek annyit a sportágra, mint nálunk, és csak nem akar megtérülni a befektetés. A társasági adókedvezmény (tao) idilli állapotokat teremtett, bár a mondás közismert, ha a papíron leigazolt gyerekek közül valamennyien ott lennének az uszodában, nem férnének el.

Hogy a tao nem csodaszer, arra rávilágít egy adat: Egerből a tao nélkül is kijött egy balkezes sztár, Madaras Norbert, aki olimpiai bajnok is lett. Míg a tao-időszakban is egy balkezes sztár, Zalánki Gergely jutott el a válogatottságig és olimpiai bronzéremig a városból. Mindez alátámasztja: a pénzbőségnek nincs közvetlen hatása az eredményes nevelésre. Abban viszont bízhatunk, hogy az előző években sikert sikerre halmozó korosztályok hamarosan beérnek mind férfi, mind női vonalon, és akkor az éremátadásnál nem kell más csapatok örömét végignézni.

A férfiak álltak közelebb az éremhez, Vogel Soma negyeddöntőbeli parádéja után hihettünk abban, hogy ez majd átbillenti a csapatot, és a horvátokat meg lehet verni, három kihagyott ötméteres azonban nem fért bele. A kapitányt, Varga Zsoltot nem altatta el a 2023-as vb-arany, amikor a szerencse folyamatosan kedvezett a csapatnak, és az edzőbizottsági értékelésen rögtön szóba hozta a hiányosságokat, amikben a kluboknak javulniuk kell.

A kézilabdában 2004 után volt érdekelt mindkét csapat, a férfiak egy brutális csoportba kerültek, ahonnan nem sikerült a továbbjutásuk. Aztán a negyeddöntő azt mutatta, hogy bármennyire is kemény volt ez a csoport, az innen továbbjutók közül csak a dánok érték el a legjobb négyet, ők meg is nyerték a tornát. Ha itt is megnézzük a tao-hatásokat, még elkeserítőbb szembesülni azzal, hogy a 2004-es férfi csapatban az egyik fellegvárból, Szegedről két saját nevelésű átlövő érkezett a csapatba, Nagy László és Laluska Balázs. Az elmúlt években a milliárdokkal megtámogatott Szegedből senki nem jutott el azóta a válogatottig. Veszprémben egy kicsivel jobb a helyzet, ott legalább felsejlik a jövő, Fazekas Gergő meghatározó játékossá válhat, bár teljesen érthetetlenül Lengyelországban fejlődik, és nem ott, ahol az apja az egyik klublegenda.

A nők kis szerencsével elérhették volna az elődöntőt, egy támadást kellett volna kivédekezni, amiben ráadásul pontosan tudták, mi fog történni, a svéd Koppang akkor is betalált. A korosztályos sikerek viszont ahhoz nem elegendőek, hogy a norvégokkal, dánokkal érdemben versenyre lehessen kelni. Hogy Golovin Vlagyimirnél jó kezekben van-e az irányítás, azt egy alapos elemzésnek kell kiderítenie. A férfiaknál Chema Rodríguez önmagát is okolta, nehéz belőni, hogy a csapat a maximumán játszott-e, erre majd a következő olimpiai ciklus adhat választ.

Hogy 2028-ban a kosárlabda kijusson az olimpiára, van esély, most is csak kevés hiányzott a női válogatottnak, és a 3x3-as női csapatnak is. A mieinket Debrecenben az utolsó pillanatokban legyőző németek pedig meg sem álltak a 3x3-as aranyéremig Párizsban.

Birkózásban hajszálon múlt mindkét fogásnemben az éremszerzés. A kötött fogású Losonczi Dávid jól indult, két megnyert meccs után az elődöntőjét nem tudta hozni, a szabad fogású Muszukajev Iszmail ugyanezt a pályát járta be, a bronzmeccs utolsó pillanatban egy szép akció után kihagyott, és ez az érmébe került.

A dzsúdóban maga az elnök támasztott olyan elvárást, amit egy hétköznapi szemlélő is meghökkenéssel fogadott. Tóth László azt mondta ugyanis, a nyolcfős csapat fele éremesélyes, és nagyon optimistán várta a versenyeket. A sportágban 1976 és 1980 volt az a két egymást követő olimpia, amikor érmet tudtak szerezni, az akkori konkurencia össze sem vethető a jelenlegivel. Ezt a tényt Tóthnak is ismernie kellett. Arra persze nem lehetett számítani, hogy Tóth Krisztián az első körben búcsúzik, de arra sem, hogy csak Pupp Réka legyen érdekelt a délutáni programban, mert mindenki más gyorsan befejezte. Ha volt is törekvés a sport és a politika szétválasztására, a folyamat talán még a közepén sem tart, hiszen Tóth László neve a 16 ezer lélegeztetőgép beszerzésekor vált a sportágon túl is ismertté.

Az ökölvívásban Kovács Richárd és Hámori Luca egyhangú pontozással szenvedett vereséget a nyolc között, így 2000 után továbbra is sincs olimpiai bokszérmünk. Kovács a házigazdák egyik klasszisával mérkőzött, Hámori a későbbi győztes Heliffel.

Egy nem várt arany

A küzdősportokat a taekwondo mentette meg, a Madridban élő, és a világ egyik legjobb klubjában készülő Márton Viviána imponáló versenyzéssel győzött. Az érettségije mellé kapott egy olimpiai aranyérmet is. A kiugrása nem a véletlen műve, még az olimpia előtt végignéztük a spanyol fővárosban, hogyan készül fel. Ehhez az első helyhez a magyar sportnak semmi köze, ahogy Kós Hubert aranyérmében is az amerikai egyetemi verseny rendszer ösztönző hatása bújik meg. Betlehem Dávid is Amerikába megy tanulni, akár neki is beválhat majd az állandó versenyhelyzet a medencés úszásban. Mert a nyílt vízre Rasovszky Kristóf mellett tökéletesen fel tudott készülni, egymás folyamatosan vitték előre, ahogy edzőjük, Szokolai László beszámolt erről.

Az atlétika sokkal jobban szerepelt, mint 2021-ben, a kalapácsvető Halász Bence második helye mellett Krizsán Xénia hetedik lett. Noha milliárdokkal támogattak meg egy utánpótlás-nevelési programot a 2023-as vb-re, annak ezen az olimpián semmiféle hozadéka nem volt.

A vitorlázásban volt érem legutóbb, most sem kellett volna sok hozzá, Vadnai Jonatán szépen jött fel, negyedik lett, Érdi Mária pedig a sérülése miatt nem lehetett előrébb. Kis szerencsével a kerékpár is feliratkozhatott volna az éremszerzők közé, Vas Blanka és Valter Attila is a negyedik lett. A pályakerékpárban olyan űr van, mintha nem is létezne.

A tornában a szerenkénti döntő elmaradt, a győri Mészáros Krisztofer kilencedik helye viszont megsüvegelendő, és a következő négy évben még fejlődhet. A nőknél a dunaújvárosi Cziffra Bettina Lili 16 évesen bejutott az összetett verseny 24-es fináléjába, ha köré sikerül megfelelő embereket találni, akár csapattal is részt lehet venni az olimpián, ami 1996 óta csak vágy maradt.

A vívásban az egyéni teljesítmények maradtak el a várakozástól, leszámítva Muhari Eszter nagyszerű bemutatkozását. Los Angelesben a párbajtőröző Muhari remélhetőleg nemcsak egyedül vehet részt, hanem ott lesz a csapat is. A csapatok két érme átlag feletti volt, különösen, mert a férfi párbajtőrben egy 52 éve várt aranyérem született meg, és most joggal lehet remélni, hogy nem kell ismét ilyen sok időnek eltelnie. Az pedig, hogy a franciákat folyamatos nyomás alatt tudták tartani az elődöntőben, egy remek stratégia volt, nem hagyták, hogy a közönség extázisba hozza őket. A női kardban Pusztai Liza leblokkolt, pedig jó sorsolásuk volt.

A lövészet 20 év után ünnepelhetett érmet, az öttusa 20 év után aranyérmet. Gulyás Michelle esetéről itt írtunk hosszabban, mennyire összetört két hónappal az olimpia előtt, ezek után győzött. Ő lett az utolsó lovaglós öttusabajnok. Tokióban is volt egy ilyen utolsó győztes, a kajakos Tótka Sándor 200 méteren nyert, amit azóta kiszedtek a programból.

Azokban a sportágakban, amiket beemeltek, mint a sportmászás, a BMX, nem látszanak az erőfeszítések az olimpiai sikerekre, pedig ugyanolyan aranyakat osztanak ki, mint a tradicionális sportágakban.

Összességében a magyar sport nem vizsgázott rosszul, de a létesítmények még mindig csillogóbbak, mint a bennük folyó szakmai munka.