Pénteken mutatkozik be az olimpián a 67 kilós taekwondós Márton Viviána. A 18 éves versenyzőt a világ egyik legjobb klubjában, a madridi Hankuk Internacionalban látogattuk meg, és követhettük végig egy napját. Ikertestvére, az olimpiáról lemaradt Luána is vele van Párizsban, így mint edzőpartner segíti Viviánát. Egy itthoni napjukat is megörökítettük, amikor a belgrádi Európa-bajnokság után Budapestre jöttek.
„Most még nem is tudatosult bennünk, mennyire különleges lesz az augusztus vége, és a szeptember. Most először lesz olyan vasárnapunk, amikor elmehetünk közösen valamerre, nem lesz verseny, nem kell készülni az iskolára. Hat éve élünk Madridban, és még Barcelonában sem voltunk, most lehet majd időnk egy kis családi kiruccanásra.”
Sokszor keressük arra a kérdésre a választ, hogy az élsport mögött mennyi lemondás van, most egy tiszta választ kaptunk rá a Márton ikrek, Luána és Viviána anyjától, Barbarától. Barbara és a férje, Márton Zsolt a 2000-es évek elején eleinte csak nyaralni jártak a Kanári-szigetekre, aminek a szépsége rabul ejtette őket, és ott, Tenerifén kezdték a közös életüket. Az ikrek 2006 februárjában születtek meg.
A lányok az első versenyüket futásban nyerték meg, Luána nagyon tehetséges volt a fociban is, olyannyira, hogy 12 évesen már a felnőttek között játszott. A taekwondo is tetszett mindkét lánynak, de a fordulópont 2016-ban jött el, akkor megnézte őket Jesus Ramal, az egyik leghíresebb spanyol edző. Először nem is akartak részt venni a bemutatóedzésen, hogy végül elmentek rá, ez jelentősen megváltoztatta az életüket. Ramal azonnal látta bennük a tehetséget, az energiát, és a szakember hatására költöztek Madridba. A család vihette volna bankba is a pénzét, ám inkább a két lány fejlődésére és fejlesztésére költötte, akik sorra gyűjtötték be a címeket, és nem mellékesen mindketten bejárták a világot. A fejlődésük ugrásszerű volt – hol az egyik, hol a másik járt előrébb egy kicsivel –, az ifik és a juniorok közt is kimagaslottak, ezt Eb-győzelmek igazolják.
Az ikrek 2023-ban, 17 évesen léptek át a felnőtt mezőnybe, a világranglistán a nulláról indultak. Mivel egypetéjűek, a hasonlóságuk rögtön szembetűnő, egy centi különbség van köztük, súlyra is azonosak, egymás esélyeit viszont nem szerették volna rontani, és a családot is meg akarták kímélni attól, hogy egymás ellen harcoljanak. Luánéát az 57 kilós kategória felé terelték, neki kifejezetten figyelnie kell az étrendjére, a versenyek előtt 1-2 kilót kell leadnia. Viviána ehet bármit, mert ő a 67 kilótól még így is messze van, neki bele kell erősödnie abba a súlycsoportba, amiben az olimpián is szerepel.
Viviána egy térdműtét után ment az első világbajnokságára 2023-ban, és a negyeddöntőben hiányzott a sérülés utáni meccsrutinja, kissé kapkodott, legyőzték. Luána viszont minden ellenfelét megverte, és a magyar taekwondo történetének első világbajnoknője lett. A sportág furcsa és megmagyarázhatatlan szabálya, hogy a világbajnok nem szerez azonnali olimpiai kvótát, semmiféle előjogot nem kap.
A világranglistán így is szorgosan lépegetett előre, mert onnan ki lehet jutni, de a rutinosabb versenyzők értelemszerűen előnyben voltak velük szemben, mert eggyel több évük maradt a pontok gyűjtögetésére. Luána a hetedik helyen zárt, egy hellyel maradt le az olimpiai részvételről. Az európaiaknak Szófiában írtak ki egy utolsó kvalifikációs versenyt, amin Luána a második fordulóban megkapta az iráni gyökerekkel rendelkező, 2016-ban még iráni színekben olimpiai bronzérmes, azóta Bulgáriát képviselő Kimia Alizadehet. Az első menetet megnyerte az iráni, a másodikat Luána, a harmadikat elvitte Alizadeh, így az olimpiai helyet is. Alizadeh úgy került ide, hogy Németországban élt, a menekültek égisze alatt indulhatott, később bolgár útlevelet kapott. Ha szerencsés a sorsolásnál, a másik ágra kerül, most szinte biztosan megmutathatná ő is a tudását az olimpián.
Mártonék májusban elballagtak a gimnáziumból, megköszönték a tanáraiknak a sok segítséget, hogy támogatták őket, amikor sokszor hiányoztak, mert éppen a világ másik felén voltak edzőtáborban vagy versenyen. Gyakran fordult elő, hogy a repülőn tanulták a filozófiát, az irodalmat, vagy a gépen matekoztak. Júniusban érettségiztek, szeptembertől főiskolán folytatják.
Ha Luána nem is jutott ki az olimpiára, ugyanolyan keményen készült, mint Viviána, már csak azért is, mert ő volt ikertestvére edzőpartnere. Semmi sincs véletlenül, mondják, és Luánát meg fogja erősíteni ez a helyzet. Így viszont ebből a helyzetből hozták ki a maximumot, Vivi kapott egy világbajnok edzőpartnert, és egymást űzték a mindennapokban. De azért a közös kedvencre is maradt idejük.
Mint két vízcsepp, annyira egyformák, írták róluk a spanyol sajtóban, de azért meg lehet őket különböztetni. Különösen, ha Luána homlokát nézzük, mert ott van egy anyajegy-pötty. Viviánának műtötték a térdét, nála a műtéti heg árulkodó jel. A tatamin pedig az árulkodó, Luána ballábas, Vivi pedig jobblábas. A spanyol lapok már évek óta „aranyikreknek” keresztelte el őket, amiben közrejátszott az is, hogy egészen kivételes, 90 százalék feletti a győzelmi hatékonyságuk. Az apuka korábban elmondta, hogy a spanyolok is szerették volna, ha náluk versenyeznek, de meg sem fordult a fejükben, hogy ne a magyar színeket válasszák.
Luána mérges volt önmagára, amiért nem sikerült az olimpiai kijutása, hogy a legfontosabb meccsen nem tudta megfelelően átvinni a lendületét. De tartania kellett magát, mert másnap jött a testvére, és igyekezett neki minden segítséget megadni, hogy ő teljesítse az álmát. „Akkor nem bőgtem, egyszer Manchesterben igen, amikor semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna.”
A két lányt négy szó jellemzi az edzőteremben: igen, értem, világos, köszönöm. Az edzéseken nem kérdeztek vissza, mit, miért kell csinálni, hanem jó értelemben robotokká váltak, és szorgalmasan, zokszó nélkül végrehajtották azt, amit kértek tőlük.
„Két különböző személyiség, de az közös bennük, hogy nincs gyengeségük. Vivi egy kicsivel erősebb, minden rúgásánál észre lehet venni, mennyire kemény és elszánt. Luána taktikusabb, jól olvassa az ellenfél gondolatait, ami ebben a sportágban is fontos és kifizetődő. Mintha megmozdult volna alattam a föld, olyan volt, amikor először láttam őket. Mégis a legfontosabb, amit kiemelnék róluk, ha gyerekem lenne, azt szeretném, ha olyan lenne, mint ők. Sőt, mindenkinek ilyen szorgalmas, állhatatos, megszállottan céltudatos gyerekeket kívánnék” – így jellemezte a tanítványait Ramal.
Az olimpián a spanyol csapattal szereplő Ramal szerint páratlan dinamika és energia van bennük. És van valami egészen különleges abban, ahogy ők megértették a taekwondót. Hogy tudják, mit akarnak a sportágtól, és a sportág is hálás ilyenkor. Hihetetlen, mennyire tudnak koncentrálni, és ez már kicsi koruk óta jellemző rájuk. Az édesapa, Márton Zsolt egyébként itthon kick-boxolt. A Hankukban vannak olyan szakemberek, akik korábban a Real Madridnál dolgoztak, és a regeneráció a szakterületük, vagyis keresve sem lehetne jobb helyet találni nekik.
A legmegrendítőbb pillanat a családi ebéd után jött. Mivel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) változtatott a jegyértékesítés szabályain, csak a neten lehet hozzájuk jutni. Azon a csütörtökön, amikor ott voltunk náluk, Luána talált egy jegyet, és gyorsan le is foglalta, hogy láthassa a testvérét a Grand Palais-ben, ahol a sportág versenyeit rendezik. Luána ugyanúgy ott lesz Párizsban, ott van az olimpiai faluban, de amikor jön a verseny, elválnak az útjaik. Akkor még nem tudtuk, milyen ágra kerülhet Viviána, a sorsolásnál kiderült, az első körben egy elefántcsontpartival mérkőzik, ha őt legyőzi, már a nyolc között, ugyanaz a francia, Magda Wiet Henin lesz az ellenfele, akivel Belgrádban az Eb-n meccselt, és nagy küzdelemre késztette, és 2-0-ra kikapott tőle. Párizsban jöhet a visszavágó. Az idő a tíz évvel fiatalabb magyarnak dolgozik.
Az Újpest 2024 februárjában jelentette be a szerződtetésüket, a klub igazgatója, Őze István szerint az egész magyar sportra nagy hatással lesz az átigazolásuk. Azt állíthatjuk, a gyerekekre már most nagy hatással vannak, nagy tapssal fogadták őket, amikor edzést tartottak nekik.
„Keresd meg a pillanatot, légy bátor! Használd a fejed, legyen meg a logikád! Ereszd ki a hangod, figyeld a térded!” – ezeket a jó tanácsot adták a fiataloknak. Breznai Ágnes szakosztályvezető szerint érdemes volt a gyerekek ragyogó arcát nézni, életre szóló élményt kapnak, ha a két bajnok közelében lehetnek.
Újpestre magukkal hozták azt a szellemiséget, ami kint rájuk ragadt. És az akcentusukat is, de mindenki értette, hogy a stabilitás alatt mire gondolnak. „Ugye nem remeg senkinek a térde?” – kérdezte egyszer Viviána egy kemény gyakorlat után, majd feltekerte a zenét, és jöhetett egy újabb kimerítő edzésetap, időre, meghatározott ütésekkel, meghatározott mennyiséggel. Aztán a rúgásokkal, és azok kombinációjával. Mártonék továbbra is Madridban, a Hankuknál készülnek majd, csak már az UTE színeiben.
A család egyébként nem féltette őket amiatt, mert küzdősportot választottak. Úgy voltak vele, tudnak vigyázni magukra. A pandémia és a lezárások nagy törést okozhattak volna, de akkor is roppant céltudatosan készültek, végrehajtották azokat a gyakorlatokat, amit a zoomon keresztül kaptak. Bár talán az volt a legnehezebb időszak, amikor a lakásban kellett rúgni és ütni.
Az olimpia után egy nappal már Budapestre jönnek, mert a nagymama töltött káposztájánál nem igazán ismernek jobb ételt, és a megterhelő felkészülés után jólesik találkozniuk a nagyszülőkkel, rokonokkal. Amúgy is mindent kedvelnek, ami magyar.