Halász Bence olimpiai ezüstérmes kalapácsvetésben

2024. augusztus 4. – 21:42

Halász Bence olimpiai ezüstérmes kalapácsvetésben
Az olimpiai ezüstérmes Halász Bence – Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A selejtezőből a hatodik legjobb eredménnyel került a kalapácsvetés vasárnap esti döntőjébe Halász Bence, aki a 27. születésnapját ünnepelte a döntőben. Az előző, budapesti vb-n harmadik Halász idén már dobott 80 méter felett, és arra lehetett számítani, hogy 80 méter feletti eredmény kell az éremhez.

Halász ötödiknek lépett a dobókörbe, és az első kísérlete 77,58 volt, a teljes sorozat után az ötödik helyen állt.

Az elsőn az az Ethan Katzberg, aki demoralizálóan kezdett, ahogy elhagyta a kezét a kalapács, érezni lehetett a röppályáján, hogy nagyon messzire repül. 84 méter 12 centinél esett le, amivel lényegében el is döntötte az aranyérem sorsát. Alig maradt el ugyanis a még szovjet színekben nagyot dobó Szergej Litvinov 1988-as olimpiai csúcsától.

Halász a második sorozatban 78,84-et dobott, amivel feljött a negyedik helyre, az ukrán Kohan és a norvég Henriksen mögé.

A harmadik kísérletének remek íve volt, és telibe találta a nyolcvanas vonalat.

Fotó: Christian Petersen / Getty Images
Fotó: Christian Petersen / Getty Images

Ezzel a 79,97-tel feljött a második helyre, és 58 centivel vezetett a harmadik helyen álló Mihajlo Kohan előtt. Ekkor már lehetett reménykedni, hogy ha a mögötte lévő, régi formáját meg sem közelítő két lengyel (Fajdek és Nowicki) nem táltosodik meg, és akkor megszerezheti élete legnagyobb sikerét.

A negyedik sorozatban újra a 80-as vonalhoz juttatta a kalapácsot, de ez pár centivel kisebb volt, mint a legjobbja. Az ötödik sorozatban említésre méltó nem történt, befagyott a sorrend.

A zárósorozatban Henriksen sem tudott javítani, és az atlétikai stadion közönségét csendre intő Kohan sem, így Halász már ezüstérmes lett. Az utolsó dobásával a magyar ismét a 80 métert találta telibe, de nem javított. 2012 után van ismét érem kalapácsvetésben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!