A vb-győztes pólókapitány hozsannázás helyett ízekre szedte a játékosok hiányosságait

2023. október 5. – 19:42

A vb-győztes pólókapitány hozsannázás helyett ízekre szedte a játékosok hiányosságait
Varga Zsolt csapata nem esett pánikba, ha hátrányban játszott a fukuokai vb-n – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A fukuokai világbajnokságon győztes férfi vízilabda-válogatott kapitánya, Varga Zsolt edzőkollégái előtt értékelte az idei szereplést. Varga ezt a fórumot arra használta fel, hogy összegezze a magyar vízilabdázók lemaradásáról gyűjtött tapasztalatait – számolt be az eseményről a Vlv.hu szakportál. Varga egyúttal kérte az edzőket, akik a hétköznapokban folyamatosan képzik az ő mostani és leendő játékosait is, hogy ezekre a területekre fokozottan figyeljenek oda.

A szakember nem kertelt, úgy kezdte, hogy vannak lemaradásaink, és ezek olykor súlyosnak tűnnek.

Konkrét példával vezette le, hogy a Fradiban játszó szerb klasszis, Nikola Jakšić lábtempója erősebb Jansik Szilárdénál. A lábméretük, a terpesztávolságuk, a frekvenciájuk hasonló, de míg a szerb lábtempójának 265 newtonméter az ereje, addig a magyar válogatott kapitányánál 220-at mutatott a műszer.

Kollégáinak megígérte, felmérik a teljes keretet, és azok, akik elmaradnak a megkívánt értéktől, személyre szabott feladatokat kapnak, hogy a legközelebbi mérésnél már jobb mutatókkal rendelkezzenek.

„Nagyon negatívak a tapasztalataim, ez egy fejlesztendő terület” – ezt már a lövőerőről mondta, ami ugyancsak fejlesztésre szorul. Itt a legegyszerűbb gyakorlatot javasolta, 7-8 méterről engedjenek el 15 labdát nehezítő körülmények nélkül. Úgy látja, jelentősen csökken a hatékonyság. Örülne, ha hetente háromszor 120 lövést végeznének el a játékosok a klubjaikban. A keretből vannak légiósok, Vámos Márton Olympiakoszban, Angyal Dániel és Manhercz Krisztián a Marseille-ben, míg Zalánki Gergő az olasz Reccóban játszik.

Varga úgy érzi, be kell vezetni a testblokk kifejezést a sportágban. A védekezésben nem elég csak a kezet felemelni, kalimpálni a lövő játékos előtt, hanem a test mozgásával az ellenfél látóterét is szükséges szűkíteni.

„Próbáljátok ki edzésen: kiemelkedve 10 másodpercig, úgy blokkolni, és ebből legyen előre haladás is, szintén kellő magassággal, és utána még egy robbanékony mozgás oldalra vagy visszafelé. Ezek azok a mozgástartományok, területek, amelyeken rengeteget kell dolgoznunk” – foglalta össze Varga.

A kapitány a támadás utáni visszaúszásról is értekezett.

Abban a pillanatban, ahogy befejeződik egy támadás, azonnal indulni kell visszafelé, nem egy szabálytalansággal megakasztani az ellenfelet. Ennek a tízméteres úszásnak mindenképp dinamikusnak kell lennie, hogy megfelelően sikerüljön a visszarendeződés. Azt a hasonlatot használta, olyannak kell lennie, mintha az életéért úszna valaki.

Alapvető fontosságú, hogy valamennyi játékos tanuljon meg bekkelni, ne csak hátizsák legyen a centeren, mert az ellenfelek is éberek, és ezt kihasználják.

Már a vb után üdítő volt hallgatni a nem a fellegekben járó helyszíni beszámolókat. Madaras Norbert elnök azt is kiemelte, hogy a négy negyeddöntő közül három egygólos sikert hozott, egy pedig döntetlenül zárult. Ezzel azt akarta érzékeltetni, a világ nyolc legjobb csapata közt nagyon kicsi a különbség. Magyarország a kieséses szakaszban egy góllal győzött az Egyesült Államokkal, valamint a spanyolokkal szemben is – Manhercz utolsó találata az utolsó másodpercben érkezett –, a fináléban pedig döntetlen utáni ötméteresekkel nyert.

A férfi válogatottra januárban Európa-bajnokság, februárban világbajnokság vár, majd júliusban az olimpia Párizsban. Varga minden héten különedzéseket tart azoknak, akik szeretnének a keret tagjai lenni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!