Siklósi Gergely aranytusával olimpiai bajnok a párbajtőrcsapat

Legfontosabb

2024. augusztus 2. – 21:38

Siklósi Gergely aranytusával olimpiai bajnok a párbajtőrcsapat
Az olimpiai bajnok férfi párbajtőrcsapat – Fotó: Franck Fife / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

1972 óta várt aranyérmet nyert meg a magyar férfi párbajtőr-válogatott a párizsi olimpián. Az Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid, Siklósi Gergely összeállítású magyar csapat a kazahokat és a franciákat is elsöpörte, a döntőben pedig a címvédő Japánt múlta felül. Ha kíváncsi arra, mi történt asszóról asszóra, itt megnézheti a percről percre közvetítést.

Az első kör után 7-6-os vezetés

Siklósi kapta az első találatot, de mivel utána kétszer is megszúrta Yamadát, a magyar csapat vezetett. Koch a vállánál szúrta meg az egyéniben győztes Kanót, aztán a lábára is elhelyezett egy találatot. Majd kapott egyet, és ügyesen csalogatta Kanót, hogy aztán eltalálja a csuklójánál. Komata rájött, hol a leginkább sebezhető Andrásfi, 4-2-re nyerte meg a csörtéjét, de így is magyarok vezettek.

A második kör: 14-11 a magyaroknak

Koch és Yamada következett, a Vasas világbajnoka két ravasz tust adott egy perc alatt, a harmadikat pedig kifejezetten szorongatott helyzetből vitte be, de neki egyáltalán nem számított, ha a pást végében van. Yamada fél perccel a három perces vívóidő lejárta előtt találta el először, egyébként nem igazán boldogult Koch vonalban elhelyezett pengéjével. Siklósi miután beszedett egy tust, oktatófilmbe illő módon szúrta vállon Komatát, mert előtte látványosan terelte a párbajtőrét. Mindkét oldalon volt még egy-egy találat, aztán letelt a vívóidő.

A kapitány, Boczkó Gábor cserélt, Andrásfi helyett Nagy Dávid állt be, bele szemben pedig Kano. Nagy a könyökénél lepte meg ellenfelét, aztán a lábánál, de Kano is belejött, két találattal hozta közelebb a csapatát, de még így is 14-11-es magyar vezetést mutatott az eredményjelző.

A zárószakasz: Aranytus!

Koch és Komata csatájával indult a befejező etap, és a számunkra megfelelő együttes találattal. Ezek után Komata cselei bejöttek, háromszor is sikeres akciót hajtott végre, és kiegyenlített. (15-15) Az utolsó percben azonban Koch vette át a kezdeményezést, a feltartó szúrását jó ütemben eresztette el, és még volt egy-egy találat mindkét oldalon, vagyis 17-16-ra vezetett Magyarország. Nagy és Yamada csörtéje tapogatózással indult, majd Nagy két találattal válaszolt Yamada akciójára. Az első különösen szép volt, felugrásból szúrt, miközben a törzsét kifordította. A folytatásban Nagy kitörése és Yamada legyintése is célba ért.

Siklósi Gergely 20-18-as vezetésnél lépett a pástra, és Kano állt vele szemben. Egy perc telt el, amikor Kano egyenlített, aztán együttes találat jött. Siklósi valahogy eltalálta a kiforduló japánt, amivel úgy indult az utolsó perc, hogy előnyben voltunk. 35 másodperccel a vége előtt Siklósi a pást végéből is pontosan szúrt, megduplázta a vezetést.

24 másodperc volt már csak hátra, amikor Kano eltalálta Siklósi csuklóját. Hét másodperccel a vége előtt egyenlített. Hosszabbítás.

Siklósit nem zökkentette ki ez sem, és néhány másodperc elteltével beszúrta az aranytust, miután szépen eltérítette ellenfele pengéjét, a vállát találta el. Magyarország 26-25-re legyőzte Japánt. Óriási győzelem volt, az egész napi teljesítmény láttán teljesen megérdemelt. Talán egy kicsit igazságtalan is lett volna, ha nem a mieink nyerik meg ezt az aranyérmet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!