A magyar leleményesség is hozzájárult Rasovszky Kristóf aranyérméhez

2024. augusztus 9. – 12:10

A magyar leleményesség is hozzájárult Rasovszky Kristóf aranyérméhez
Betlehem és Rasovszky éremmel a nyakában – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

„Ez az életem legboldogabb napja, ezért kezdtem el valaha edzősködni”

– mondta a Telexnek Szokolai László mesteredző, aki az olimpia bajnok Rasovszky Kristóf mellett a bronzérmes Betlehem Dávidot is felkészítette a párizsi olimpiára.

Szokolai László a kép közepén, jobb oldalán Rasovszky Kristóf – Fotó: Derencsényi István / MTI
Szokolai László a kép közepén, jobb oldalán Rasovszky Kristóf – Fotó: Derencsényi István / MTI

Rasovszky a tavalyi vb-ezüstérme után azt nyilatkozta lapunknak, hogy “nagyon sok versenyt nyert Michael Phelps, de azért őt is kapták el. Max Verstappen is rendkívül gyors, de mindig ő sem nyer. Azon dolgozunk, hogy a párizsi olimpián jöjjön el az a pillanat, amikor bebizonyíthatjuk, készen állunk a győzelemre. Hogy a címvédő Florian Wellbrock legyőzhető.”

A két magyar versenyző között hét év korkülönbség van, és mint Szokolai utalt rá, a szombathelyi születésű Betlehem igazi edzésmenő. A veszprémi Rasovszky nagyon örült, hogy ilyen tökéletes partnert kapott, mert így üldöző és üldözött is egyszemélyben.

„Iszonyatos tempót diktál, egymást hajszolják bele a legjobb eredményekbe, minden nap új csatát hoz, és nincs olyan nap, amikor valamelyik kiengedne. Az élethez kell egy kis szerencse, hogy ők ezt az év együtt töltötték, az ilyen szerencse. Mert Dávid jövőre már Amerikában készül tovább. De most még tudták egymást húzni. Kristóf férfiereje teljében van, a legjobb korban, taktikailag is a legérettebb” – jellemezte a mindennapokat Szokolai, és hogy mi kellett ehhez az eredményhez.

Szokolai a tokiói olimpia előtt is úgy tervezte meg a felkészülést, hogy ne érhesse kint meglepetés őket. Akkor úgy vélte, hogy a Hévízi-tó meleg vizében lehet leginkább reprodukálni azokat a körülményeket, amik a japán főváros egyik öblében várnak rájuk. Azok a viszonyok a német Florian Wellbrocknak kedveztek inkább, mert alig voltak hullámok. Minden extrém helyzettel, ami a sima víztől legjobban eltér, azzal Rasovszky jól jár.

Most Szokolai azt találta ki, hogy Százhalombatta környékén építik fel azt a pályát, ami Párizsban a Szajnán lesz, ismerte a terepet, mert a gyerekkorát ezen a szakaszon töltötte.

„A sebességet megszerzed a medencében, az állóképességet is. A folyó sodrását viszont modelleztük. Százhalombatta környékén ugyanúgy 4-5 km/h óra, ahogy itt, a Szajnán is. Kristóf már a Jangcében is élvezte a helyzetet, amikor fordulni kellett, a hírhedtté vált Vuhanban úszott akkor. Őt nem érte itt meglepetésként, hogyan kell úszni, a folyó melyik részén, mit kell csinálni a kanyarokban, hogy ne vigyen tovább az áramlat. Elmondani persze könnyű, de még mindig ott vannak az ellenfelek, és ha fejben tudod, és előre látod is, mit kell tenned, akkor ugyan könnyebb megcsinálni versenyhelyzetben, ám a riválisok is résen vannak.

Szokolai felvázolta, hogy a taktikát minden körben tökéletesen végrehajtották, a kanyarban élesen vágtak vissza, a fal mellett úsztak, ameddig csak tudtak, a hajók árnyékában maradtak ameddig csak lehetett. Tudták, mikor lehet meglógni, hol lehet előnyt szerezni.

Kifejtette, a csütörtöki női verseny azért volt fontos számukra, mert látták, hogy amit előzetesen gyakoroltak, az a valóságban, éles helyzetben is nagyszerűen működik.

A mesteredző úgy zárta a mondandóját, hogy a fertőtlenítést szolgáló barackpálinkát még nem itták meg, de erre is sort kerítenek. 2012-ben egyébként Risztov Éva napra pontosan ekkor lett olimpiai bajnok. A nyílt vízen az volt az első magyar arany, Párizsban pedig megszületett a második.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!