Hasra eséstől a megdicsőülésig: szuper egókról és nagy drámákról szólt az atlétikai vb

2023. augusztus 28. – 15:44

Hasra eséstől a megdicsőülésig: szuper egókról és nagy drámákról szólt az atlétikai vb
Fotó: Máthé Zoltán / MTI

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) a honlapján a legvonzóbb világbajnokságának nevezte a budapestit, miután lezárultak a versenyek. Az biztos, hogy a legutóbbi két vb nem váltotta be maradéktalanul a hozzá fűzött reményeket, így Magyarországnak volt esélye a nagy dobásra. 2019-ben Katarban olyan területre merészkedtek a rendezéssel, ahol nem igazán népszerű az atlétika. A versenyzők sem örültek igazán annak, hogy meglehetősen későn tartották a vb-t, és még így is küzdeni kellett a pokoli hőséggel és párával. 2022-ben az Egyesült Államok kapta meg a rendezést, egy olyan ország, amely uralja a sportágat. A eugene-i stadionban viszont ez sem nézőszámban, sem hangulatban nem köszönt vissza, nem igazán szolgálta a magát újradefiniálni akaró sportág érdekeit.

Budapest esetén is merülhettek fel kétségek, bár olimpiákon és világbajnokságokon is van általában egy-egy magyar érem, nehéz lenne azzal vádolni minket, hogy atlétanemzet vagyunk, és tömegek állnának a sportág mögött. A világbajnokságot sokkal inkább köszönhetjük a Fidesz-kormány olimpiarendezési szándékának, amibe szépen beleillett az egyik legnagyobb sportág, az atlétika idehozatala is. A WA nem írt ki hagyományos pályázatot a rendezésre, a szóba jöhető házigazdák közül tárgyalásos alapon döntött. A latban sokat nyomott, legalábbis jól hangzó hivatkozási alap lett, hogy Budapesten csak az atlétika kedvéért húznak fel egy stadiont.

A 2018-as döntés óta kiderült, hogy Magyarország történetének legdrágább stadionja épült fel Ferencváros sarkában. Belement 250 milliárd forint, de az eredmény legalább jó lett. A 35 ezer fős méretet is jól lőtték be. A vb kilenc napja alatt ugyan mindig lehetett látni üres székeket, de tömegek mozdultak rá az atlétikára, még a délelőtti, kevés izgalmat ígérő sávban is rengetegen ültek a lelátókon. Mintha egy kicsit öngerjesztő is lett volna a folyamat, ahogy haladtunk előre az időben, egyre többen akartak kijönni. Ha magyarok szerepeltek, óriási hangorkán alakult ki, nem véletlenül beszéltek meghatottan az atlétáink a versenyük után, de még egy kicsit bele kell rázódnunk az atlétikába.

 Kirill Kudryavtsev / AFP
Kirill Kudryavtsev / AFP

A világbajnokság első napjának programját egy vihar rendezte át, a Hősök terén a tervezettnél két órával később rajtolt el az első szám, a 20 kilométeres gyaloglás, és a stadionban is egy óra csúszással tudtak elkezdődni a versenyek. Mindez egyébként nem okozott nagy fennakadást, és az eső a nézők kedvét sem szegte.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A vb második napján a stadion VIP-páholya is megtelt. Orbán Viktor mellett nézte Recep Tayyip Erdoğan török és Aleksandar Vučić szerb elnök a férfi 100 méteres síkfutás döntőjét, ezen a napon Budapesten járt Milorad Dodik, a Boszniai Szerb Köztársaság miniszterelnöke és Azerbajdzsán, Kirgizisztán, Üzbegisztán, valamint Türkmenisztán vezetője is. A VIP-páholyban Sebastian Kurz korábbi osztrák kancellár és Andrej Babiš korábbi cseh miniszterelnök is ott ült. Orbán egy későbbi rádióinterjúban azt mondta, hogy egy nagy eseményre az ember meghívja a barátait. Igaz, ezek a fent említett barátok bukott politikusok, autoriter vagy hibrid rezsimek vezetői.

Fotó: Mónus Márton, Sarah Meyssonnier / Reuters Fotó: Mónus Márton, Sarah Meyssonnier / Reuters
Fotó: Mónus Márton, Sarah Meyssonnier / Reuters

A vb nyitónapja a hasra esésekről is szólt. Hollandia alig negyedóra alatt szó szerint két érmet bukott el. Először Sifan Hassan (jobbra) esett el a női tízezer méteres síkfutás hajrájában, amikor ketten hajráztak az aranyért. Majd Femke Bol bukott a 4×400 méteres vegyes váltó utolsó méterein. Ez volt egyébként az egyetlen olyan szám, amelyben világcsúcs született Budapesten. A két futónőnek szerencsére nem csak erről marad emlékezetes a vb, Bol 400 gáton és egy hatalmas hajrával a női 4×400 méteren is világbajnok lett, míg Hassan – aki valami egészen hihetetlen módon 1500 métertől a maratonig minden távon versenyképes –, két éremmel zárt, 1500-on harmadik, 5000-en második lett.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A vb legeredményesebb versenyzője az amerikai Noah Lyles lett, aki három aranyérmet nyert a sprintszámokban. Először 100 méteren győzött, ami a legkevésbé feküdt neki, majd nyert 200-on és az Egyesült Államokkal a 4×100-as váltót is behúzta. Lyles ezzel a Usain Bolttól megszokott triplázást is lemásolta. A vb alatt dokumentumfilmet is forgató Lyles a sportág nagy hatású alakjává is próbál válni, de a pozőrködése, hatalmas egója nem mindenkinek megnyerő. Ugyanakkor állandóan azon ötletel, hogy hogyan lehetne eladhatóbbá tenni az atlétikát, a versenyzők mentális jóllétéért is kiáll, és emberi jogi kérdésekben is hallatja hangját, ami azért ellensúlyozza a modorosságait.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Az amerikaiknál egy másik sprinter is kinőtte magát. Sha'Carri Richardson nyerte meg a 100 métert, és a győztes 4×100-as váltó tagja is volt, 200-on pedig bronzérmet szerzett. Évek óta tudni, hogy milyen nagy tehetség, de a tokiói olimpiáról mariuhánahasználat miatt maradt le, tavaly pedig gödörben volt, ki sem jutott a vb-re.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A világszövetség tájékoztatása szerint több mint 400 ezer fizető néző volt a vb kilenc napja alatt, és 120 országból érkeztek szurkolók. A különböző országok feltűnő jelenlétéből általában be is lehetett lőni, hogy éppen milyen számot rendeztek. Amikor a svéd Mondo Duplantis ugrott, kék-sárgában úszott a lelátó egy része, de észrevehető volt például diszkoszvetésnél az erős szlovén jelenlét.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A világbajnokságokra általában 10-15 magyar atléta tud kijutni az erős szintek miatt, most viszont 63-an indulhattak, leginkább azért, mert Magyarország mint rendező kapott plusz kvótákat. Sok magyar atléta nagyon távol volt a világ elitjétől, de ők életre szóló élménnyel gazdagodhattak, hiszen minden mozdulatukat hatalmas ováció fogadta a hazai közönség részéről. A halovány teljesítmények mellett azért jutott pár nagy pillanat is a magyar atlétikának, a női és a férfi 4×400 méteres váltó is évtizedes országos csúcsot döntött meg, de rekordot futott a női 4×100-as váltó, és Molnár Attila is tovább faragta saját országos csúcsát 400 méteren. Krizsán Xénia heroikus futással a hétpróba negyedik helyét szerezte meg.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A vb egyetlen magyar érmét Halász Bence nyerte. A kalapácsvető első feladata az volt, hogy kibírja a rá nehezedő nyomást, hiszen itthon mindenki el is várta tőle az eredményes szereplést. A bronzérme megszerzése után azt mondta, erre az egyik taktikája az volt, hogy amint meglátott a telefonján egy róla szóló hírt, már tovább is pöckölte azt. Halász 80 méter feletti dobással kezdett, 81 fölé is jutott, de azt videózás után elvették tőle a versenybírók, és a lengyelek az első dobását is megóvták, hogy kizökkentsék a magyart. Ez nem sikerült, Halász második világbajnoki bronzérmét is megszerezte 2019 után.

Fotó: Kai Pfaffenbach, Richard Heathcote / Reuters Fotó: Kai Pfaffenbach, Richard Heathcote / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach, Richard Heathcote / Reuters
Fotó: Sven Hoppe / picture alliance / Getty Images
Fotó: Sven Hoppe / picture alliance / Getty Images

Arról még sok vita fog folyni, hogy jók-e a szabályok, ha két atléta maga dönthet arról, hogy holtverseny esetén mindketten megkaphatják az azonos színű érmet. A női rúdugrásban az amerikai Katie Moon és az ausztrál Nina Kennedy a 490 centiméteres magasságig azonos számú ugrásból jutottak el, majd a következő magasságot egyikük sem tudta átvinni. Ekkor kapták meg a kérdést a versenybíróktól, hogy ugranak-e tovább, míg valamelyikük át nem viszi, vagy megfelel nekik, ha ketten állnak a dobogó tetején. A két atléta ez utóbbit választotta, nem feltétlenül csak azért, mert így biztosra mehettek, hanem azért is, mert már erejük végén jártak a két és fél órás kimerítő versenyben.

Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters
Fotó: Kai Pfaffenbach / Reuters

Ryan Crouser szinte verhetetlen súlylökésben. Az amerikai dobó Budapesten is igazolta a papírformát, megvédte címét, majd hosszan beszélt arról, hogy sok kockázatot is vállalt. Szűk három héttel a verseny előtt trombózisa volt, és a vérrögök egészségügyi kockázattal jártak. Amellett, hogy edzéseket is ki kellett hagynia, az utaztatása és a doppingszabályokkal találkozó gyógyszerezés is nagy körültekintést igényelt.

Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

Takács Boglárka lett az első olyan magyar női sprinter, aki világbajnokságon elődöntőt futhatott. Száz méteren nem jött össze neki a remélt eredmény, de indult 200 méteren is, majd a 4×100 méteres váltóval országos csúcsot futott.

Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters
Fotó: Fabrizio Bensch / Reuters

Az sokszor előfordul, hogy a 3000 méteres akadályfutás győztesei megmerülnek a vizesárokban, de ezúttal a magasugró világbajnok, Gianmarco Tamberi (balra) is csatlakozott Szufiane el-Bakkalihoz és Abraham Kibiwotthoz. Tamberi az atlétika egyik legismertebb figurája, nagy eredményei mellett mindig kész a szórakoztatásra, a legkülönbözőbb ötletekkel képes feltüzelni a közönséget.

Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Jakob Ingebrigtsen is nagy hullámzást élt meg a világbajnokságon. A versenyek előtt a sajtó leginkább azzal foglalkozott, hogy edző-apja nem kapott akkreditációt, mert megromlott a viszonya fiával, és így próbálták meg távol tartani Norvégia egyik éremesélyesétől. Ingebrigtsennek 1500 méteren már szinte előre odaadta mindenki az aranyérmet, de ezúttal is lehajrázták, és csak második lett. Amit sokan kárörvendve fogadtak, hiszen a norvégnak is vannak olyan öntelt gesztusai, amikkel maga ellen fordítja a közönséget. A vb utolsó napján már nem hibázott, nagyon érett, taktikus versenyzéssel 5000 méteren nyert aranyat.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A drámai feszültségkeltéshez és az euforikus állapot eléréséhez Yulimar Rojasnak is jó érzéke volt. A venezuelai hármasugró korábban három vb-t nyert, most is egyértelműen ő volt az esélyes, de öt sorozatban sem volt igazán önmaga. Legutolsó ugrására azonban összeszedte magát, és túlszárnyalt mindenkit, néhány centivel megszerezve az aranyat.

Fotó: Pawel Kopczynski / Reuters
Fotó: Pawel Kopczynski / Reuters

A 155 kilós Daniel Ståhl súlyára alaposan rácáfolva, szökellésekkel szokta ünnepelni nagy sikereit, Budapesten viszont beérte egy-két bicepszfeszítéssel. A szlovén Kristjan Čeh már majdnem elorozta tőle az aranyat utolsó dobásával, amit aztán a svéd egy még hatalmasabb dobással kontrázott meg. Világbajnoki csúccsal lett aranyérmes.

Fotó: Szabó Bernadett / Reuters
Fotó: Szabó Bernadett / Reuters

A nézők az utcai számoknál, a gyaloglásnál és a maratonfutásnál érezhetik magukat legközelebb az atlétákat.

Fotó: Mónus Márton / Reuters
Fotó: Mónus Márton / Reuters

A gyaloglás sokak szerint rémisztően unalmas, de ha olyan sztorik kerülnek elő, mint amit egy szlovák atlétapár kanyarít, akkor mindjárt nagyobb figyelem szegeződik erre a szakágra is. Dominik Černý 35 kilométeren át vitte a gatyájában azt a gyűrűt, amivel aztán megkérte a szintén 35 kilométert talpaló Haná Burzalová kezét a célvonalon.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A gyaloglás és a maraton ijesztő pillanatokat is okozott, több atléta szó szerint beesett a célba, a hőség és a vízveszteség többeket teljesen elcsigázott. A célban lévő orvosi stábnak sok dolga volt, azonnal próbálták hűteni, itatni a bajba jutottakat.

Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

A vb kabalaállata egy Youhuu nevet kapott rackajuh lett, aki először prosztó viselkedésével kapott nagyobb hírverést. A kilenc nap alatt is állandóan mozgásban volt a jószág, amelynek bőrébe a hírek szerint legalább két akrobata bújt, és a Horrorpuliktól sújtott országban az ő teljesítménye is kiemelkedőnek mondható.

Kedvenceink