A hasra esős baleset után kedvenc számát már óriási fölénnyel nyerte a holland sprinter

2023. augusztus 24. – 22:54

Másolás

Vágólapra másolva

Femke Bol a budapesti atlétikai világbajnokság első napján az aranyérem kapujában dobott egy hasast, de kedvenc számában, 400 méteres gátfutásban már nem hibázott a holland atléta.

A világcsúcstartó Sydney McLaughlin távollétében a női 400 gát gyakorlatilag egyszereplőssé vált, Femke Bol irambeosztásával és gátazásával kevesen vetekednek. A döntőben a mellette lévő Shamier Little erős kezdéssel próbálta meglepni, de 150 métertől a holland már kézben tartotta a futamot. A második kanyarból kijöve egy lépéssel előrébb járt mindenkinél, és könnyedségét a célegyenesben is megőrizte. A holland 51,70 másodperces idővel győzött, több mint egy másodpercet adott a második Little-nek is, a jamaicai Rushell Clayton pedig egy századdal jött be az ezüstérmes mögött.

Femke Bol hatalmas előnnyel nyerte a 400 női gátat – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Femke Bol hatalmas előnnyel nyerte a 400 női gátat – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Száz gáton egy század döntött

Női 100 gáton a világrekorder Tobi Amusak tűnt a legnagyobb favoritnak, de az olimpiai címvédő Jasmine Camacho-Quinn is nagy esélyes volt, és a középen futó Kendra Harrisonnal is számolni kellett. Ehhez képest a pálya legszélén, a 2-es sávban futó Danielle Williams mindenkit meglepett. Ő is nagy klasszis, 2015-ben már nyert vb-t, az időeredményei viszont nem azt mutatták, hogy most is bajnok lehet. A rajtot a 6-os pályát kapó Devynne Charlton kapta el, ötven méter után azonban már visszaesett, Williams minimális előnyben volt, középen Camacho-Quinn és Harrison közelített nagyon felé, egy századot végül megőrzött előnyéből.

A női 100 gát érmesei: Camacho-Quinn, Williams és Harrison – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
A női 100 gát érmesei: Camacho-Quinn, Williams és Harrison – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Egy meglepetésgyőzelem Jamaicának

Négyszáz méteres síkfutásban is hiányzott egy nagy esélyes, hiszen a bahamai címvédő, Steven Gardiner az elődöntőben lesérült, be sem tudta fejezni a versenyt. Úgy tűnt, hogy a világcsúcstartó Wayde van Niekerk nagy visszatérése lehet a budapesti vb, de még mindig nem tudta stabilizálni a formáját, erős kezdés után eltűnt a mezőnyben a dél-afrikai.

A 400 méteres síkfutás befutója – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza
A 400 méteres síkfutás befutója – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza

Kétszáz méter után a brit Matthew Hudson-Smith látványosan vezetett, egy korábbi világbajnok Kirani James és Van Niekerk követte, míg a jamaicai Antonio Watson ekkor még érezhetően hátrányban volt. A célegyenesre is a brit fordult rá elsőként, de még James is jól állt, az utolsó százon viszont félelmetes tempót diktált Watson. A 21 éves jamaicai, aki egyéni rekordját a vb-elődöntőben futotta, lépésről lépésre darálta be az ellenfeleit, és az ötödik helyről felfutva megnyerte a világbajnokságot. Eredménylistáján nem találni túl sok kiugró eredményt, egy ifjúsági világbajnoki címet tudott eddig felmutatni. A második helyet Hudson-Smith még megőrizte, míg a harmadik helyre az amerikai Quincey Hall futott fel.

Kanada második aranyát nyerte kalapácsvetésben

A férfiaknál szinte sokkszerű hatást váltott ki, hogy Ethan Katzberg a lengyeleknél és Halász Bencénél is nagyobbat dobva szerezte meg a kalapácsvetés aranyérmét, a nőknél viszont inkább lehetett kanadai éremre számítani, hiszen Camry Rogersé volt 2023 második legnagyobb dobása. A budapesti döntőben az első sorozatban elért 77,22 méteres kísérletével szerezte meg az aranyérmet, 86 centit vert a második helyen végző Janee' Kassanvoidra.

Eredmények:

női 100 m gát:
1. Danielle Williams (Jamaica) 12.43 mp
2. Jasmine Camacho-Quinn (Puero Ricó-i) 12.44
3. Kendra Harrison (Egyesült Államok) 12.46
Kozák Luca az elődöntőben kiesett.

női 400 m gát:
1. Femke Bol (Hollandia) 51.70 másodperc
2. Shamier Little (Egyesült Államok) 52.80
3. Rushell Clayton (Jamaica) 52.81
Molnár Janka kiesett a selejtezőben.

női kalapácsvetés:
1. Camryn Rogers (Kanada) 77,22 méter
2. Janee' Kassanavoid (Egyesült Államok) 76,36
3. DeAnna Price (Egyesült Államok) 75,41
Gyurátz Réka a selejtezőben kiesett.

férfi 400 m
1 Antonio Watson (Jamaica) 44.22 másodperc
2. Matthew Hudson-Smith (Nagy-Britannia) 44.31
3. Quincy Hall (Egyesült Államok) 44.37
Molnár Attila az elődöntőben kiesett.

férfi távolugrás:
1. Miltiádisz Tentoglu (Görögország) 8,52 méter
2. Wayne Pinnock (Jamaica) 8,50
3. Tajay Gayle (Jamaica) 8,27

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!