A magyar női 4x400-as váltó 43, a férfi 24 éves országos csúcsot döntött meg az atlétikai vb-n

2023. augusztus 26. – 20:27

A magyar női 4x400-as váltó 43, a férfi 24 éves országos csúcsot döntött meg az atlétikai vb-n
A 43 éves országos csúcsot megdöntő női 4x400-as váltó – Fotó: AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Egy század híján egy másodpercet javított az 1999 óta fennálló országos csúcson a magyar férfi 4x400 méteres váltó az atlétikai világbajnokságon. A női csapat még rajtuk is túltett, egy 43 éves rekordot múlt felül 7 századdal.

A váltószámok hagyományosan a világbajnokságok utolsó napjaira maradtak, a pénteki 4x100-asok után a 4x400-asok selejtezőit tartották szombaton a Nemzeti Atlétikai Központban.

A férfi váltónk nem számíthatott a papírforma alapján továbbjutásra, inkább csak egy jó futásban bízhattak. A Steigerwald Ernő, Wahl Zoltán, Kovács Árpád, Molnár Attila összeállítású csapat a 7-es pályáról startolt a kilenccsapatos mezőnyben. Az első kör végén már a mezőny végén volt a magyar váltó a japánokat üldözve. A második váltás nem is sikerült túl jól, még nagyobb hátrányba kerültek a magyarok.

Kovács Zoltán váltja Molnár Attilát a férfi 4x400 méteres váltóban – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI
Kovács Zoltán váltja Molnár Attilát a férfi 4x400 méteres váltóban – Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI

Az utolsó kör a 400 méteren pont a vb-n országos csúcsot futott Molnár Attiláé volt, aki ugyan közelített a spanyolok záróemberéhez, megfogni már nem tudta, végül a spanyol váltó egyetlen századmásodperccel gyorsabb volt. Molnárék viszont azzal vigasztalódhattak, hogy 3:02,65-tel új országos csúcsot állítottak fel. Az előző rekordot még 1999-ben futotta a magyar válogatott.

„Nagyon elégedettek vagyunk a srácokkal, bár úgy érezzük, hogy ebben még mindig van, a váltások, nagyon kint voltak. A 6-os pályán azért rengeteg idő elmegy, míg az ember kimegy, onnan vissza kell jönnie, de így is megcsináltuk, úgyhogy szerintem nagyon-nagyon büszkének kell lenni erre” – nyilatkozta Wahl Zoltán.

„Váltóban nagyon más futni, szerintem nem megoszlik a felelősség, hanem a négyszeresére szorzódik. Nemcsak magamért húzok, hanem mindenki másért. Amikor a spanyol srác ment előttem, a saját tempómat szerettem volna futni. Ez sikerült is, nem fáradtam el a végére, de az fáj, hogy egy századdal lemaradtam róla” – mondta Molnár Attila.

A Nádházy Evelin, Kéri Bianka, Rapai Fanni és Molnár Janka összeállítású női váltó is ősrégi rekordot döntött meg előfutamában. A 3:27,86-os időt még 1980-ban futotta a válogatott, ezt sikerült felülmúlniuk 7 századdal. Az első váltásnál még hátul volt a magyar egység, majd Kéri kezdte befogni az előtte lévő csapatokat. Rapai és Molnár is erős futást mutatott be. Futamában ötödik lett a magyar váltó, összesítésben pedig a 11. legjobb időt futotta. A döntőhöz azonban ez az eredmény is kevés volt.

Nádházy Evelin azzal kezdte az értékelését, hogy számára duplán stresszes volt a futás.

„Szerettem volna bizonyítani, hogy itt van a helyem a csapatban, mert az idei szezonom nem úgy alakult, ahogy terveztem, ahogy szerettem volna, főleg annak fényében, hogy mennyi energiát tettem bele. Én itt az életemért futottam, a lányokért, a hazámért, mindenért. És ez, hogy országos csúcs lett, egyszerűen eldobtam az agyamat.”

Kéri Bianka (j) a női 4x400 méteres váltófutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon. Mögötte Nádházy Evelin – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI
Kéri Bianka (j) a női 4x400 méteres váltófutás előfutamában a budapesti atlétikai világbajnokságon. Mögötte Nádházy Evelin – Fotó: Koszticsák Szilárd / MTI

„Mostanra azért elfáradtam. Ez volt a negyedik pályára lépésem, tegnap volt a 800 méter elődöntője. Elsősorban mentálisan érzem a fáradtságot – mondta Kéri Bianka, hozzátéve, hogy előzetesen bíztak abban, hogy megdönthetik a rekordot. – Éreztük, hogy ez bennünk lehet és nagyon örülök, hogy sikerült. Személy szerint próbáltam kiadni magamból mindent és igyekeztem mindent megtenni a csapatért, úgy gondolom, ez sikerült.”

Az egyéniben nagyszerű egyéni csúcsot futó Rapai Fanni ismét remekelt. „Nagyon boldog vagyok, és nagyon büszke a lányokra. Országos csúcsot akartunk futni, és sikerült. Most, ha akartam volna, sem tudtam volna lazán futni, és összességében egy elképesztő élmény volt számomra a világbajnokság” – összegzett Rapai.

Molnár Janka a vegyes váltó rekordja, majd a 400 gát előfutama után sem volt elégedett a teljesítményével, most viszont jónak érezte a futást, és mindent kiadott magából, olyannyira, hogy még a vegyes zónában is látszott rajta, kimerítette a futam.

„Rosszul vagyok, nagyon elfáradtam, teljesen kifutottam magam. Tudtam, hogy ha akarjuk az országos csúcsot, akkor nagyon vinni kell a végét is. Sikerült, nagyon vitt a lábam, és nagyon sokat köszönhetünk a közönségnek is, mert nélkülük nem lett volna meg az utolsó száz” – mondta Molnár.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!