Az egyik szétesett, a másik légiesen futott: drámai hajrával dőlt el az utolsó váltószám

2023. augusztus 27. – 22:51

Az egyik szétesett, a másik légiesen futott: drámai hajrával dőlt el az utolsó váltószám
Fotó: Melegh Noémi Napsugár / Telex

Másolás

Vágólapra másolva

Femke Bol szépen keretbe helyezte a világbajnokságát. A holland futónő az atlétikai vb első napján a vegyes 4x400-as váltó utolsó embereként néhány méterrel a cél előtt bukott el, pedig akár aranyérmet is nyerhetett volna a csapattal. A vb utolsó napján viszont már egy drámai finis végén ünnepelhetett.

A női 4x400 méteres váltóban szinte végig Jamaica vezetett, mögöttük pedig a brit csapat futott, míg Hollandia a harmadik helyet bérelte ki az első kör után. Az utolsó váltásnál a jamaicai Camille Laus félelmetes tempóban húzott el, és a brit Nicole Yeargin is távolodni látszott Femke Boltól.

A holland ellenfelei erőtől duzzadó stílusához képest légiesen könnyeden fut, és a jó irambeosztása ezúttal is kifizetődött neki. Az utolsó 70 méterre 8-10 méteres előnnyel indult a jamaicai, a brit két méterrel lemaradva követte. Femke jól tartotta a sebességét, míg a két másik futó egyre darabosabban mozgott. Úgy tűnt, a célvonal előbb érkezik, mint hogy Femke Bol előzni tudna, de az utolsó lépéseivel végül megszerezte az aranyat.

Femke Bol kétszeres világbajnok lett Budapesten, korábban a 400 gáton is győzött.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!