Az amerikai súlylökő Kovacshoz egymás után lépnek oda magyarok, hogy unokatestvérek, de legalábbis rokonok

Az utóbbi években újra az amerikaiak dominálnak a férfi súlylökésben, és ezt a hagyományt Budapesten is folytatták az atlétikai világbajnokságon. Ryan Crouser világcsúcshoz közeli eredménnyel aranyérmet szerzett, míg a magyar felmenőkkel bíró Joe Kovacs bronzérmes lett. A szombat esti versenyük után Crouser a nehézségeiről beszélt újságírók előtt, míg Kovacsnál kikerülhetetlen volt a magyar szál, hiszen nagyapja a Vas vármegyei Szenpéterfáról költözött ki az Egyesült Államokba.

Kovacs a hetedik érmét szerezte az olimpiákat és vb-ket tekintve. „Tokió után nagyon nehéz volt, hogy visszatérjek a pályára. Semmi nem volt tökéletes, kezelnem kellett a haragomat, nagyon csúnya helyzet volt, de örülök, hogy megtaláltam annak a módját, hogy megszerezzem a hetedik érmemet. Persze jobb lett volna, ha más színű, ez eddig a legkevésbé fényes, az olimpián jó volna legalább az ezüstre visszatérni. Ugyanakkor ez az egész a harcról szól, hogy elérd azt a minimális szintet, amivel még jó lehetsz” – mondta.

A súlylökő arról beszélt, hogy már érzi az öregedést, már nem olyan robbanékony, mint korábban, és kicsit megviselte, hogy most egy napon volt a selejtezőjük és a döntőjük, hiszen ezeket általában két napra osztják el. Most a viharra való tekintettel elrendelt halasztás miatt pedig még pár órát elveszítettek a pihenésből. „Ez egy kicsit több energiát vett ki belőlünk, mint korábban. Remélem, az olimpián már visszatérünk a kétnapos lebonyolításhoz, mert ez így nehéz.”

Számított rá, hogy Crouser az egészségügyi problémái ellenére jól fog teljesíteni a vb-n. „Örülök, hogy jól dobott. Mondtam is neki rögtön utána, hogy nem kellett volna olyan nagyot dobnod az év elején Los Angelesben, mert akkor itt megkaptad volna a 100 ezer dolláros világrekord bónuszt.”

Sokat beszélnek Ryan Crouser technikájáról, de Kovacs szerint nincs benne újítás, inkább egy régebbi dobásához tért vissza. „Láttál már engem Ryan mellett állni? Én 183, ő pedig 201 centi, teljesen mások vagyunk, emiatt különbözik is a dobásunk. De jó buli, hogy ilyen különböző testalkattal és stílussal is mindketten elég messzire tudjuk dobni a golyót, és nagy show-t csinálunk.”

Kovacs a súlylökés népszerűsítésén is gondolkodik, szerinte a számnak helye lenne erősember- vagy testépítő versenyeken, olyanokon, mint az Arnold Classic, de akár szupermarketekbe, mozikba is elvinné a sportágat. „Nagyon örülök, hogy az atlétika részei vagyunk, de mégiscsak csupa erős emberrel vagyunk körülvéve.”

Egy amerikai újságíró felvetette, hogy amilyen nagy ünneplést kapott Kovacs a bemutatásnál, akár úgy is vehetjük, hogy ő nyerte a budapesti atlétikai vb első magyar érmét.

„Nagyon különleges érzés volt. Még nagyon fiatalon jártam itt először a nagyapámmal, és találkozhattam a testvéreivel és más családtagokkal. Most pedig én is elhoztam a gyerekeimet, hogy megismerjék a családot. Összekötöttem most ezt a sporttal, különleges pillanat volt, de bárcsak tudtam volna még egy lapáttal rátenni, és még messzebbre dobni, de azért így is jó műsort adtam a közönségnek. Nemrég Székesfehérváron versenyeztünk, és előtte csak úgy odaléptek hozzám az utcán, tudták, hogy ki vagyok, és sok szerencsét kívántak. Aztán vannak olyanok is, akik azzal jöttek, hogy biztosan rokonok vagyunk, sőt akár még unokatestvérek, persze itt a Kovács nagyon gyakori név. Kedvesek, de büszke vagyok arra, hogy a piros-fehér-kéket (az amerikai zászló színei) viselem.”

Kovacs azt monda, hogy Budapesten jobban hazai pályán érezhette magát, mint tavaly az Egyesült Államokban rendezett világbajnokságon, Eugene-ban, ami inkább Crouser otthona. „Így lett legalább egy kis előnyöm, az egész stadion szurkolt nekem.”

Nem mindegy, hogy tüdőembólia vagy csak szorongó érzés a mellkasban

Ryan Crouser néhány nappal a vb előtt az Instagramján írt arról, hogy milyen megpróbáltatásokon ment keresztül, nagyjából három hete trombózisa volt, vérrögöket találtak a vádlijában, ami miatt a szereplése is kétségessé vált Budapesten. Most erről bővebben is beszélt. Egyrészt több edzést ki kellett hagyni, az ugrásokról és sprintekről le kellett mondania, korlátozottak voltak a lehetőségei. A londoni Gyémánt Liga volt az utolsó olyan alkalom, amikor igazán keményen dobhatott, így közel sem volt csúcsformában, de még az életéért is aggódhatott. Végül az orvosi stábjával megtalálták a lehetőségét annak, hogy itt lehessen a vb-n.

„Ki kellett találni, hogy milyen gyógyszereket szedhetek biztonságosan a világbajnokság és a doppingtesztek miatt, és azt is meg kellett oldani, hogy biztonságban utazhassak. A harmadik kérdés pedig az volt, hogy mit tehetünk az edzések terén. Kidolgoztunk egy tervet, elmondták, hogy mik a kockázatok, és rám bízták, hogy ezekkel együtt akarok-e utazni, vagy sem” – mondta Crouser.

És hogy mik lehetettek kockázatok? Trombózis esetén általában nem javallott a hosszú repülőút, mert az is hajlamosít a rögképződésre, ha a vérrög elmozdul, akkor pedig a tüdőembólia esélye is fennáll, ami halálos kimenetelű is lehet.

Crouser szerint még a tüdőembóliát sem biztos, hogy felismerte volna, mert egy világbajnokságon természetes, hogy van egy kis szorítás a mellkasában. Az egyik feladatuk az volt, hogy megpróbálják felismerni, milyen tünetek azok, amelyeket csak a versenydrukk, szorongás okoz, és melyek azok, amelyek esetleg embóliára utalnak.

A dobóatléta azt mondta, először azt hitte, hogy csak meghúzódott. Nem mutatta a trombózis tipikus tüneteit, nem duzzadt meg a lába, nem tapasztalt bőrpírt, melegedést, lüktetést. Tíz napig kezelték a lábát, de miután azokra nem reagált, csináltak egy dopplervizsgálatot, amiből rájöttek, hogy mi az igazi problémája. Szerinte a Covid, egy hosszú repülőút vagy egy négyórás, kiszáradással járó edzés miatt alakulhatott ki nála trombózis.

„Jelenleg a lehető legnagyobb biztonságban vagyok, csak a fájdalommal kell megbirkóznom, és ki kellett találnom, hogy hogyan tudok tudok technikailag jól dobni úgy, hogy nem tudok nagy ismétlésszámot elérni. Amikor fájdalommal dobsz, az általában rossz technikai berögződést hoz magával. Ezeket kellett elkerülnöm. Azt szoktam mondani a tanítványaimnak, hogy egy versenyen többször is hibázhatsz, de kétszer ne kövesd el ugyanazt a hibát. Én most a döntőben az első öt sorozatban öt különböző hibát követtem el, és a hatodikban olyan közel kerültem a tökéletes dobáshoz, mint még soha. Figyelembe véve a fizikai felkészültségemet és a lecsökkent teljesítményemet, ez volt életem legjobb dobása” – összegzett Crouser.

A dobó szerint technikailag jobb volt, mint amikor felállította a világrekordját, de a teste nem úgy működött, mint akkor, és ő is hátráltató tényezőnek élte meg azt, hogy kevés idő volt a selejtező és a döntő között. Szerinte ha minden jól alakult volna, akár 30 centiméterrel is nagyobb dobhatott volna. Az már 23,80 méteres eredmény, ahonnan a 24 méter sincs messze. Crouser azt is elérhetőnek gondolja.

„Az ember mindig a tökéletes dobást hajszolja, és mindig van valami, amit egy kicsit jobban is csinálhatott volna, amire jobban felkészülhetett volna. Szóval, mindent összevetve, a lehető legtávolabb dobtam. Egy bajnokságot már hónapokkal korábban megnyersz, mert az egész felkészülés benne van, de mégis elveszítheted egyetlen este alatt. Szóval ez a hosszú távú felkészülés és a rövid távú összpontosítás és végrehajtás kombinációja. Azt hiszem, nekem az segít a sikerben, hogy nem azon aggódom, hogy mások milyen messzire dobnak. Próbálok olyan messzire dobni, amennyire csak tudok. Mindig az egyéni rekordok kergetése motivál. Nincs jobb érzés számomra a világon annál, mint amikor egyéni csúcsot dobok, és mondhatom, hogy ma nyújtottam életem legjobbját. Ez motivált azóta, hogy először léptem pályára, amikor hármasugrásban és váltóban futottam” – mondta a világbajnok, aki azt is fontolgatja, hogy diszkoszvetésben is kipróbálja magát.