Két napja még hergelte a népet, de megint elbukta az aranyérmet a norvégok csodafutója

2023. augusztus 23. – 21:37

Két napja még hergelte a népet, de megint elbukta az aranyérmet a norvégok csodafutója

Másolás

Vágólapra másolva

A globális atlétikának kevés igazi arca van, az egyik ilyen a norvég Jakob Ingebrigtsen, aki csodagyerekből mára éremhalmozóvá vált. A budapesti vb-n is ő volt az 1500 méter szuperfavoritja, de ahogy tavaly, most is egy brit futó lepte meg, és vette el tőle az aranyat.

Jakob Ingebrigtsen még csak 17 éves volt, amikor 2018-ban a berlini Európa-bajnokságon megnyerte a 1500 méteres és 5000 méteres síkfutást is a felnőttek között. Már akkoriban azt mondogatta, hogy az a célja, hogy ő legyen a világ legjobb futója. Merész kijelentésnek hatott ez, hiszen jó ideje a kelet-afrikaiak uralták a közép- és hosszútávfutást. Ma már tudjuk, hogy a norvég nem a levegőbe beszélt, 1500 méteren a tokiói olimpia bajnoka lett, míg tavaly 5000 méteren húzta be a világbajnokságot, miután nagy fájdalmára kedvenc távján kikapott Jake Wightmantől, aki az idei vb-t sérülés miatt kihagyta.

Azóta Ingebrigtsen még gyorsabb lett, idén 1500 és 3000 méteren Európa-csúcsot futott, míg két mérföldön – ami persze ritkán futott táv – világrekordot ment, az idei Gyémánt Ligákon, ha elindult 1500-on vagy mérföldön, mindig nyert, ez is a vb favoritjává avatta.

A budapesti verseny előtt a sajtó inkább családi ügyeiktől volt hangos, mintsem az eredményeitől. Ingebrigtsen jórészt apjának, Gjertnek köszönhette, hogy ilyen magasra jutott. Gjert önjelölt futóedzőként kezdte, szinte nulla háttértudással indulva kezdte felkészíteni fiait. Hét gyereke közül három fia fut, Jakob mellett bátyjai, Filip és Henrik is top atlétává vált. Gjert innen-onnan ellesett módszerei működni kezdtek, de ahogy egyszer Henrik megjegyezte, ezeket kísérletnek is lehetett tekinteni, mert sérülésekkel is jártak az edzésprogramok. Azok Jakobnál kristályosodtak ki igazán, ezért is tudta túlszárnyalni kilenc és hét évvel idősebb bátyjait.

A gyerekkora óta nagy heti kilométerszámokat teljesítő norvég ma is úgy tartja, hogy a legtöbb ellenfelénél 30 százalékkal többet fut, és egy részét más típusú edzésmunkával teljesíti is, mint a többiek.

„Sokan kérdeznek arról, hogy a sikereimet inkább a genetikámnak, a felépítésemnek, vagy inkább a kemény munkának és szorgalmamnak köszönhetem. A válaszom arra, hogy mindkettőnek, de leginkább a jól megválasztott edzésmódszereknek és a lelkierőmnek, amely igazán feltölt, amikor eljön a verseny. Magabiztos vagyok, mert tudom, hogy még akkor is maradt energia a testemben, amikor elérkezünk a hajráig” – nyilatkozta még a tavasszal.

A családi vállalkozás sok sikert, tucatnyi érmet hozott, de 2022 végén a három testvér bejelentette, hogy többé már nem az apjuk irányítja az edzéseiket. Akkor elsősorban Gjert egészségügyi állapotára hivatkoztak, de valószínűleg súlyos nézetkülönbségek miatt fordulhattak el tőle úgy, hogy azóta nagyon szóba sem állnak vele. Gjert viszont nemcsak őket edzette, hanem másokat, és egyik tanítványa, Narve Gilje Nordås szintén bejutott az 1500-as döntőbe. Az idei eredmények alapján ezt már előre lehetett sejteni, de a norvég szövetség nem akart akkreditációt adni Gjert Ingebrigtsennek – pedig erre minden joga meglett volna – , így az nem kísérhette mindenhová sportolóját. A norvég szövetség nem indokolta lépését, de elég egyértelmű volt, hogy az aranyesélyes Jakob Ingebrigtsent védték, mindenfajta súrlódást, családi perpatvart el akartak kerülni.

A sok esetben arrogánsnak tűnő Jakob mára az egyik legismertebb atléta lett, és eddig Budapesten is játékosan, de nem mindenki számára szimpatikusan versenyzett. Az 1500 előfutamában és elődöntőjében is látványosan hátul lógott a mezőnyön, mindig a végén sprintelte le a többieket. Az elődöntőben is csak az utolsó 250 méteren bújt elő, majd száz méterre a céltól még azt is megengedte magának fölénye tudatában, hogy kiintegessen a közönségnek, nagyobb buzdításra hergelve a lelátót.

Az 1500 méter meglepetés világbajnoka, a brit Josh Kerr – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Az 1500 méter meglepetés világbajnoka, a brit Josh Kerr – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

A döntőben már nem fért bele a hátul utazás, kétszáz méter után besorolt a kenyai Abel Kipsang mögé, majd ötszáznál az élre is állt. Hamarosan nyúlni is kezdett a mezőny, a brit Kerr és az amerikai Nuguse próbálta vele tartani a lépést. Az utolsó kört Ingebrigtsen jó pozícióból, a belső pályán kezdte meg, háromszáznál megnyitott a hajráját, de kívülről már támadott Kerr. Hiába volt a kanyarban is külső pályán, nem szakadt le a norvégtól. Ingebrigtsen, az utolsó százon sem kapott lábra, egyre jobban belassult, és az utolsó tíz méteren már elfogadta a vereséget. Ezúttal is csak második lett. Kis híján még az ezüstöt is elveszítette, a hátulról érkező Nordås majdnem megelőzte. A norvég szurkolótábor nagy ünneplésre készült, de végül Nordås bronza volt számukra a nagyobb siker. Ingebrigtsen egyértelműen kudarcként élte meg az ezüstöt.

Norvég öröm gáton

A norvégok azért egy világbajnoki címet így is begyűjtöttek. A 400 gáton Karsten Warholm visszaült a trónjára, miután a tavalyi évet még nem tudta maximális erőbedobással végigcsinálni, és kikapott a vb-n. Az idei vb-döntőben már nagy fölénnyel győzött. A rajt után ugyan Kyron McMaster állt az élre, de a második száz méter végén már ott volt a nyakán Warholm és Rai Benjamin is. A kanyarban a norvég ráerősített, és már csak Benjamin tudta követni. A hajrában aztán már ő sem, Warholm maradt a leginkább összeszedett, és végül majdnem fél másodpercet adott az amerikainak.

Karsten Warholm a 400 gát világbajnoka – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex
Karsten Warholm a 400 gát világbajnoka – Fotó: Hevesi-Szabó Lujza / Telex

Eredmények:

női 400 m:
1. Marileidy Paulino (Dominikai Köztársaság) 48,76 mp
2. Natalia Kaczmarek (Lengyelország) 49,57
3. Sada Williams (Barbados) 49,60

női rúdugrás:
1. Nina Kennedy (Ausztrália) és Katie Moon (Egyesült Államok) 4,90 m
3. Wilma Murto (Finnország) 4,80

férfi 400 m gát:
1. Karsten Warholm (Norvégia) 46,89 mp
2. Kyron McMaster (Brit Virgin-szigetek) 47,34
3. Rai Benjamin (Egyesült Államok) 47,56

férfi 1500 m világbajnok:
1. Josh Kerr (Nagy-Britannia) 3:29,38 p
2. Jakob Ingebrigtsen (Norvégia) 3:29,65
3. Narve Gilje Nordas (Norvégia) 3:29,68

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!