Kihirdették a magyar futballválogatott bő keretét az Európa-bajnokságra
Marco Rossi június elsején még egyszer szűkít, négyen morzsolódnak majd le.
Egy új-zélandi súlyemelő lesz az első nyíltan transznemű sportoló, aki olimpián indulhat
Laurel Hubbard 35 éven keresztül férfiként, Gavin néven élt. 43 évesen ő lesz a legidősebb súlyemelő az olimpiák történetében.
Lefocizta a Chelsea a Real Madridot, harmadszor BL-döntős
Werner és Mount góljaira nem tudott válaszolni a Real Madrid, harmadszor játssza két angol csapat a finálét. A Chelsea másodedzője, Lőw Zsolt idén is ott lesz a döntőben, tavaly a PSG-vel jutott be.
Évek óta visszaélnek a válogatott focista nevével, háromszor tett feljelentést
Kenesei Krisztiánként mutatkozott be a járókelőknek az a férfi, aki sürgősen pénzt kért, mert állítása szerint elromlott az autója. Már tíz évvel ezelőtt is ezzel a történettel próbálta átejteni a...
Kiütötték a Fradi női kézisei a BL-döntőre készülő Győrt
31-22-re nyert a Fradi a Népligetben, és így hat év után ismét bajnok lehet.
Újabb válogatott kapus repült a Herthától, Jens Lehmann rasszista megjegyzést tett
A nigériai felmenőkkel rendelkező Dennis Aogónak akart vicceset írni, órákon belül kirúgták.
Már el is fogytak a jegyek a magyar válogatott budapesti Eb-meccseire
Sem a portugálok, sem pedig a franciák elleni meccsre nem lehet már jegyet venni.
Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű lett a Groupama Aréna korszerűsítése
Decemberben hárommilliárd forintot adott erre a célra a kormány. Az informatikai rendszer fejlesztésére, pályafelújításra és a kamerarendszer bővítésére költi a klub a pénzt.
Már Abramovics előtt is szerették a Chelsea-t az oroszok
Két okuk is volt erre, az egyik egy kapus, a másik a huligánok.
A Manchester City először, Guardiola 10 év után BL-döntős
A PSG a visszavágón is kikapott, a párizsi születésű algériai Mahrez volt a City és a meccs hőse.
Kövess minket Facebookon is!