Az Union Berlin szurkolói már a bajnoki címről álmodnak, de Schäfer András hűti a kedélyeket

2022. október 10. – 16:30

frissítve

Az Union Berlin szurkolói már a bajnoki címről álmodnak, de Schäfer András hűti a kedélyeket
Schäfer András a Malmö elleni Európa-liga meccsen október 6-án – Fotó: MTI/AP/TT Hírügynökség/Johan Nilsson/TT

Másolás

Vágólapra másolva

Schäfer András, az Union Berlin futballistája szerint csapattársai és a szakmai vezetés sem gondol a bajnoki címre annak ellenére, hogy a csapat kilenc fordulót követően vezeti a Bundesligát.

„Persze, nagyon örülünk neki és viccelődünk a helyzettel, a szurkolóink pedig a bajnoki címről szóló rigmusokat skandálnak, de tisztában vagyunk vele, hogy elsősorban nekünk nem ez a fő célunk” – idézte az MTI a 23 éves középpályást, aki vasárnap kezdőként 65 percet töltött a pályán a VfB Stuttgart otthonában 1-0-ra megnyert bajnoki mérkőzésen.

„Ez egy nagyon nehéz időszak, hiszen háromnaponta meccset játszunk, ráadásul a mi stílusunknak nagyjából az a lényege, hogy többet futunk. Nem volt ez egy szép győzelem, de a három pont a lényeg. A következő négy-öt hét hasonlóan kemény lesz, tisztában vagyunk a realitásokkal, egyelőre nem a bajnoki címért küzdünk, de ez egy nagyon jó kezdés, amire lehet alapozni” – mondta Schäfer. A szakmai stáb előzetesen negyven pont megszerzését tűzte ki célul a szezon előtt, ennek már mostanra elérték a felét.

A huszonkétszeres válogatott középpályást múlt csütörtökön, a Malmö elleni Európa-liga meccsen kiállították, miután az első félidő ráadásában utolsó emberként eladta a labdát, majd lerántotta ellenfelét. A magyar légiós elmondta, bízott abban, hogy hibáját követően sem kerül ki a kezdőből, és így is lett, edzője,

Urs Fischer pedig elintézte annyival a dolgot, hogy meg kell hívnia a csapatot egy gulyásra.

„Nagyszerű érzés, hogy ilyen komoly a bizalom, ilyesmi előfordul. Így a következő bajnokira még frissebb is leszek, hiszen ki kell hagynom a következő Európa-liga mérkőzést” – mondta Schäfer, aki szerint azzal, hogy a mostani idényben a korábbinál jóval több lehetőséget kap, ki tudott bontakozni.

A Bundesliga első hat helyezettje 9. forduló után

  1. Union Berlin 20 pont
  2. Freiburg 18 pont
  3. Bayern München 16 pont
  4. Borussia Dortmund 16 pont
  5. Werder Bremen 15 pont
  6. Borussia Möchengladbach 15 pont

A magyar játékos beszélt az Európa-bajnoki selejtezők vasárnapi sorsolásáról, melyen a válogatott Szerbiával, Montenegróval, Bulgáriával és Litvániával került egy csoportba. Elmondta, egyértelműen oda kell érni az első két helyre, ugyanakkor tisztelni kell az ellenfeleket és ugyanolyan tisztességesen fel kell készülni belőlük, mint például a Nemzetek Ligájában a világ élvonalába tartozó német, olasz, vagy angol csapat ellen. Az Eb-csoport nehézsége az, hogy már van veszítenivalója a fociválogatottnak – elemzésünk>>>

A magyar válogatott 23 éves középpályása még januárban szerződött az Union Berlinhez Dunaszerdahelyről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!