A kis libapásztorfiú előbb olimpiai bronzérmes, majd ügyvéd lett

Réczi László későn kezdte a birkózást, mivel eleinte a pingpong vonzotta, és szülővárosa, Kiskunfélegyháza városi bajnoka volt. Egyszer véletlenül megvárta a birkózók edzését, beállt, megtetszett neki, másnap is ott feszített a sorakozónál. Akkor derült ki a mozgékonysága mellett az ereje is.

Már 24 éves volt, amikor bekerült a válogatottba, az 1971-es várnai világbajnokságon negyedik lett a 62 kilósok közt. Az 1972-es olimpiára sérülésből éppen csak felépülve utazott, ezért akkor még nem jöhetett el az áttörés.

A bronzkorszaka 1973-tól kezdődött és 1976-ig, a montreali olimpiáig tartott. Akkor még nem a klasszikus egyenes kieséses lebonyolítás volt, hanem körmérkőzés, és ha valaki elért egy bizonyos mennyiségű büntetőpontot, utána kiszállt a versenyből. (Két vereség szinte biztosan végzetes volt.) A körbeverések miatt sokszor előfordulhatott, hogy egy versenyző egy vereség ellenére nem a dobogó második, hanem a harmadik fokára állhatott fel. Réczi Teheránban (1973), Katowicében (1974) és Minszkben (1975) is úgy lett vb-harmadik, hogy a nagy riválisai közül mindenkit nem tudott megverni, de csak egyszer kapott ki.

Az 1976-os azon kevés olimpiák egyike volt, ahol a szabadfogású magyar versenyzők eredményesebben szerepeltek, mint a kötöttfogásúak. Balla József a nehézsúlyban ezüstérmes lett, a kötöttfogásúak becsületét Réczi mentette meg a bronzával.

Réczi a negyedik körben a japán Mijahara Teruhiko ellen vert helyzetből állt fel. Azt nyilatkozta róla Gurics György szövetségi kapitány, hogy ő az egyetlen, aki képes ritmust váltani a harmadik három percben is. A japán ellen is akkor fordított, a szovjet Nelszon Davidján ellen szintén (4:2-re győzött), a román Ion Păun sérülten nem bírta a rohamait, és feladta. A hetedik fordulóban jött az aranycsata a lengyel Kazimierz Lipień ellen. A lengyel kikapott a szovjettől, Réczivel szemben viszont ellenállhatatlanul ment előre, és 12:4-re nyert, amivel ő lett az olimpiai bajnok is egyben.

„A legvégén, az utolsó meccsen elgáncsoltak. Nem akarom arra fogni, hogy a lengyelnek jobb sorsolása volt, de tény, volt egy kör, amikor erőnyerő volt, én pedig Davidjánnal meccseltem. Ha Davidján megveri a lengyelt, akkor is bajnok vagy ezüstérmes lehettem volna. De sok a volna. Nem feküdt nekem a lengyel stílusa, és sokáig nem jöttem rá, mit kell tenni ellene. Azon a meccsen jobb volt, egy év múlva a vb-n vágtam neki vissza” – emlékezett vissza Réczi.

Az nagyon jólesett neki, amikor egy évvel később Lipień az elsők közt gratulált neki az aranyéremért a göteborgi világbajnokságon. Mivel az aranyat XVI. Károly Gusztáv svéd királytól kapta meg, itthon azt írták a lapok: két király egymás mellett.

„A göteborgi vb-n jött nekem össze minden, nem az olimpián, akkor nem tudtak megállítani. Csak emiatt lehet bennem egy kis csalódottság, hogy nem az olimpián vertem el mindenkit, hanem egy évvel később jött el a csúcsformám. Ha meg arra gondolok, hogy a kis alföldi libapásztorfiú eljutott két olimpiára, és még egyszer a dobogóról is láthatta a magyar zászlót, megnyugvást érzek. Majdnem tíz éven át a válogatott tagja voltam, ami olyan élményeket adott, ami a mai napig felejthetetlen” – vont mérleget.

Réczinek nem egyszer tíz kilót kellett lefogynia a nagy versenyek előtt, hogy beférjen a 62 kilós súlyhatár alá. A vb-arany után hatalmas ünneplésben részesítették Kiskunfélegyházán, az egész város megmozdult. A vállukon vitték be a tanácsházára, aminek az erkélyéről köszönte meg a fogadtatást és a szurkolást. A városhoz nemcsak versenyző korában ragaszkodott – gyakoribb volt, hogy klubot váltanak a birkózók –, hanem később is hű maradt hozzá.

14 évesen hallgatott egy barátjára, és lakatosnak ment, utána érezte, hogy több van benne, tanulnia kell, és folyamatosan képezte magát. A vb arannyal egy időben felvételizett a szegedi József Attila Tudományegyetem jogi karára. 1983-ban diplomázott, ügyvédi szakvizsgát tett. A rendszerváltás idején politikailag is aktív volt, az SZDSZ színeiben elindult az országgyűlési választáson a kiskunfélegyházi körzetben. Ezen nem nyert, de a városban önkormányzati képviselő lett, 1994-től pedig alpolgármester 1998-ig.

„Sokat beszélünk arról, hogy mikor fogja fel egy versenyző, milyen nagy sikert ért el. Hogy itt lehetek ötven évvel az érmem után, és bemehetek ismét abba a csarnokba, és jönnek elő a képek, az emlékek, most tudatosul bennem végleg, micsoda nagy dolog is volt.”

A sorozat első részében a szintén bronzérmes Egervári Mártával beszélgettünk egy ikonikus fotóról.