Külföld
Önkormányzati randiappal vennék fel a harcot a rekordalacsony születésszámokkal Tokióban
Japánban tavaly már kétszer annyian haltak meg, mint ahányan születtek.
Olajszivárgás miatt lezárták a belgiumi Antwerpen kikötőjének rakpartját
A szivárgás miatt közel egytucatnyi tengerjáró hajó szennyeződött.
Négy orosz hadihajó érkezik Kubába kedden az orosz–kubai barátság jegyében
Amerikai elemzők szerint a látogatás tudatos orosz erőfitogtatás.
Zelenszkij üzent a magukat békepártiaknak nevezőknek: Európa már nem a béke szigete
Aki tűzszünetet sürget, csupán időt hagy az agresszornak, vélte az ukrán elnök, aki a francia törvényhozásban mondott beszédet.
Fűtől enyhén bódultan is vezethetnek a német sofőrök
A német parlament szigorított a fogyasztókra és termesztőkre vonatkozó szabályokon.
AP: Változott az izraeli harcmodor, egyre kevesebb a női és gyerek áldozat Gázában
A hírügynökség szerint áprilisban már 40 százalék alatt volt az arányuk, míg októberben 60 százalék felett.
Idén már tizenegy tonna szemetet és négy holttestet hoztak le a Mount Everestről
A nepáli hadsereg 2019-ben kezdte el takarítani a világ legmagasabb hegycsúcsát.
Egy görög szigeten eltűnt az 5:2-es diéta népszerűsítője, Michael Mosley
Az Egyesült Királyságban népszerű tévés még szerdán indult sétára, azóta nem találják.
Európa mészárosai: Olaf Scholz és Manfred Weber – a köztévé az orosz állami médiát megszégyenítő...
Öt országba ment el forgatni a teljes stáb, de minden fillért megért: az anyagból kiderül például, hogy a háború, amit természetesen a Nyugat szít, borzalmas. Trump azért talán még megmenthet minket...
Le Pen nagyot nyerhet, Scholzék a második helyre hajtanak – ez az EP-választás tétje a legnagyobb...
Meloni új szerepre készül, a spanyoloknál Sánchez személye körül forog minden, a lengyeleknél nagy mozgás hoz kevés változást. Megnéztük, mi várható az Európai Unió öt legnépesebb országában,...













