Az EU felszólítja Izraelt, hogy ne támadja a többek közt magyar részvételű libanoni ENSZ-missziót

2024. október 14. – 11:30

Másolás

Vágólapra másolva

Az Európai Unió komolyan aggódik az izraeli hadsereg támadásai miatt az ENSZ libanoni missziója ellen, amikben több békefenntartó megsérült, közölte vasárnap éjjel az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. A Josep Borrell nevében kiadott nyilatkozat szerint az ilyen támadások súlyosan megsértik a nemzetközi jogot és teljesen elfogadhatatlanok, ezért be kell ezeket szüntetni.

„Sürgősen magyarázatot és egy részletes vizsgálatot várunk az izraeli hatóságoktól” – szögezte le a dokumentum. Minden felet arra sürgetnek, hogy garantálják a küldetés résztvevőinek biztonságát.

A nyilatkozat arra szólította fel a dél-libanoni Hezbollahot – aminek a katonai szárnyát az EU terrorista szervezetnek tartja –, hogy ne lőjön rakétákat Izraelre, emellett viszont a sűrűn lakott libanoni területeket érő izraeli támadások miatt is aggódott. A dokumentum az EU nevében ismét azonnali tűzszünetre szólított fel mindenkit.

A közlemény szerint az ENSZ-misszió személyzetét többek között 16 uniós tagállam adja. A küldetés honlapja alapján szeptember elején összesen 50 ország küldött békefenntartókat, közülük 15-öt Magyarország. A Honvédelmi Minisztérium nemrég megerősítette, hogy magyar katonák is szolgálnak az alakulatban.

Az uniós külügyminiszterek hétfőn találkoznak, az ülésre érkezve Borrell hangsúlyozta, hogy a nyilatkozatot „végre, végre, órák hosszat tartó egyeztetések után” minden tagállam támogatta.

Nemrég lengyel kezdeményezésre 34, a misszióban részt vevő ország, köztük Magyarország nevében is kiadtak egy nyilatkozatot, ami elítéli a támadásokat és megfelelő vizsgálatot követel.

Bővebben ebben a cikkünkben írtunk arról, mi a helyzet a misszióval, miközben Izrael intenzívebb háborút indított a Hezbollah ellen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!