A fél világ azt figyelte, mi lesz az egyik legeldugottabb sziget sorsa

Diego Garcia egy trópusi sziget az Indiai-óceánon, és látszólag maga a földi paradicsom: a buja növényzetből a fehér homokos tengerpartra érünk, ahol aztán kristálytiszta kék vízben lehet lubickolni. Ráadásul sehol egy bosszantó turista – már-már gyanús.

Az igazság az, hogy Diego Garcia szigetére nem léphetnek be a turisták, és úgy általában senki, ugyanis a sziget egy titkos brit–amerikai katonai bázis helyszíne.

A bázist évek óta nagy titkolózás övezi, szinte senkit sem engednek be – főleg nem a sajtót. A BBC újságírója viszont egy perre hivatkozva nemrég mégis elérte, hogy öt napot eltölthessen a szigeten, és be is számolt a tapasztalatairól.

A látogatás után nem sokkal, október elején jelentették be, hogy Nagy-Britannia beleegyezett, átadja Mauritiusnak a Maldív-szigetektől délre fekvő Chagos-szigetcsoportot, amivel véget vetnének az egykori birodalom egyik utolsó gyarmata körül kialakult vitáknak. Csakhogy a britek nem az egész szigetcsoport felügyeletétől válnak meg, az egyezmény alól kivételt képez Diego Garcia szigete. A Chagos-szigetcsoport átadása ráadásul megosztotta a chagosiakat, többen úgy gondolják, hogy jogtalanul kizárták őket a tárgyalásokból.

A briteknek és az amerikaiaknak is fontos volt

Diego Garcia 1600 kilométerre van a legközelebbi szárazföldtől, a területe 44 négyzetkilométer. Egyike annak a közel hatvan szigetnek, amelyek a Chagos-szigetcsoportot vagy Brit Indiai-óceáni Területet alkotják. Ide nem jár kereskedelmi járat, és tengeri úton sem egyszerű az odajutás, a hajók a szigetcsoport külső szigeteinél köthetnek csak ki.

Az aprócska sziget hol brit, hol francia gyarmat volt, a gyarmatosítás évszázadai során pedig a Chagos-szigetekre Madagaszkárról és Mozambikból hoztak rabszolgákat, akik kókuszültetvényeken dolgoztak. A rabszolgák között aztán egy új kultúra szökkent szárba, önálló nyelvvel, zenével, szokásokkal. A nyomaik pedig még ma is megtalálhatóak Diego Garcia szigetén, ahol a régi ültetvények mellett elhagyatott romos házak állnak.

A Chagos-szigetek eredetileg Mauritiushoz tartoztak, de amikor a szigetállam 1965-ben függetlenedett a brit birodalomtól, leválasztották róla a szigetcsoportot. Október elején tehát eldőlt, hogy a többi sziget visszakerül Mauritiushoz, de Diego Garcia azért is külön történet, mert a britek 1966-ban szinte egyből bérbe is adták az Egyesült Államoknak. Az eredetileg 50 évre szóló megállapodást azóta meghosszabbították, 2036-ban jár le a szerződés.

És hogy miért is volt fontos ez a lábnyom alakú kis földdarab? Természetesen azért, mert stratégiai és katonai szempontból rendkívül előnyös helyen van, és mert nem volt nagy lakossága – ez utóbbiról még szót ejtünk.

A sziget bérbe adása az Egyesült Királyságnak lehetőség volt arra, hogy szoros katonai kapcsolatokat tartson fenn az Egyesült Államokkal, miközben az amerikai vezetés a szigetekről szóló titkos alku részeként a Polaris nukleáris rakéták beszerzésére is 14 millió dolláros kedvezményt adott az Egyesült Királyságnak. Így épült fel a hetvenes években egy amerikai bázis a brit szigeten.

Matthew Savill, a Royal United Services Institute (RUSI) brit védelmi kutatóközpont hadtudományi igazgatója vázolta a BBC-nek, hogy miért is fontos Diego Garcia: a legközelebbi brit katonai létesítmény közel 3400 kilométerre van a szigettől. Az Egyesült Államoknak is 4800 kilométerre van innen a legközelebbi bázisa, ráadásul a sziget az „űrbéli követési és megfigyelési képességek” szempontjából is fontos helyszín.

A sziget katonai jelentősége többször is világossá vált: például a Diego Garciáról üzemelő légi utántöltő repülők feltöltötték azokat az amerikai bombázókat, amelyek a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után végrehajtották az első légi csapásokat Afganisztánban. A háború során pedig közvetlenül a szigetről is küldtek repülőgépeket Afganisztánba és Irakba.

Walter Ladwig III, a londoni King's College nemzetközi kapcsolatokért felelős vezető oktatója szerint ráadásul a nagyon szigorú titoktartások alapján valószínű, hogy az ismertté váltaknál komolyabb fegyvereket és egységeket rejthet a sziget. Pletykák és találgatások szerint a szigetet a CIA titkos helyszínként használta, azaz ide is vittek és itt hallgattak ki terrorgyanús személyeket.

Bár évekig tagadták, az Egyesült Királyság kormánya 2008-ban végül megerősítette, hogy 2002-ben terroristagyanús személyeket szállító járatok landoltak a szigeten. De azt állították, hogy az amerikai kormány biztosította őket, hogy soha nem tartottak fogva foglyokat Diego Garcián, csak röviden álltak meg a szigeten. Michael Hayden, a CIA korábbi igazgatója is azt mondta, hogy a két érintett terrorgyanús személy közül egyet Guantanamóra szállították, a másikat pedig hazatoloncolták.

Évekkel később Lawrence Wilkerson, Colin Powell volt amerikai külügyminiszter kabinetfőnöke a Vice Newsnak mégis azt mondta, hogy hírszerzési forrásokból úgy értesült, „időről időre ideiglenesen elhelyeztek és kihallgattak embereket” Diego Garcián.

A BBC öt napot ott tölthetett

Az biztos, hogy a nagy titkolózások nem túl megnyugtatóak azoknak, akik szerint gyanús, hogy mi megy a szigeten. Az odautazáshoz engedélyre van szükség, amelyet csak a katonai létesítményhez vagy a területet üzemeltető brit hatósághoz kötődő személyek kapnak meg. Az újságíróknak általában tilos a belépés.

Az 1980-as évek közepén Simon Winchester brit újságíró úgy tett, mintha a hajója bajba került volna a sziget mellett. Körülbelül két napig maradt az öbölben, és rövid időre sikerült partra lépnie. Ott azonban közölték vele, hogy azonnal távoznia kell. Winchester úgy emlékezett vissza, hogy az ottani brit hatóságok hihetetlenül ellenségesek voltak, a sziget viszont nagyon szép. Több mint két évtizeddel később a Time magazin egyik újságírója nagyjából másfél órát töltött a szigeten, amikor az amerikai elnöki gép megállt ott üzemanyagot felvenni. Ez minden újságírói beszámoló, amelyről eddig tudni lehetett.

A BBC újságírójának, Alice Cuddynak is több hónapos jogi csatározás után, egy menekültekről szóló bírósági tárgyalás apropóján (annak részletei is kiderülnek a később készített anyagából) sikerült csak engedélyt szereznie. Cuddy öt napot tölthetett a területen úgy, hogy szigorúan korlátozták, hova mehet és hova nem, de még azt is meg akarták neki tiltani, hogy ezekről a szabályozásokról beszámoljon. Cuddynak a szigeten töltött ideje alatt piros látogatói igazolványt kellett viselnie. A szállását 24 órás felügyelet alá helyezték, és folyamatosan feljegyezték, hogy mikor jön-megy, miközben egyébként végig biztonságiak kísérték.

A sziget első pillantásra egy nyugis kisváros benyomását keltheti, van bowlingpálya, strand, hamburgerező és szuvenírbolt is.

Nehéz viszont elfelejteni, hogy a szigeten egy katonai bázis is rejtőzik, főleg az olyan húzások miatt, hogy az ajándékboltba például már nem is engedték be az újságírót.

Cuddy leírása szerint a szigeten vegyülnek egymással a brit és az amerikai szokások. Bár Churchill nevét viselte egy utca, a jobb oldalon közlekednek az amúgy brit rendőrautók. A fizetőeszköz az amerikai dollár, és a konnektorok is amerikai típusúak.

A Brit Indiai-óceáni Terület honlapja azzal büszkélkedik, hogy „az Egyesült Királyság és tengerentúli területei közül itt található a legnagyobb tengeri biodiverzitás, valamint a világ legtisztább tengerei és legegészségesebb korallzátonyai”. A sziget a világ legnagyobb szárazföldi ízeltlábújának, a kókuszráknak is az otthona. Cuddy arról viszont nem írt a beszámolójában, hogy milyenek a helyi lakosok. Nem véletlenül.

Kilakoltatás és küzdelem

Hová lettek időközben a Diego Garciára hurcolt rabszolgák, akik évszázadokat töltöttek a szigeten? Nos, az Egyesült Államok épp azért örült, hogy bérbe veheti a területet, mert máshol meg kellett volna küzdeniük a helyiekkel, hogy katonai bázist létesítsenek. De Diego Garcián nem volt nagy számú lakosság, illetve akik ott laktak, nem rendelkeztek túl sok önérvényesítési képességgel.

1967-ben megkezdődött a Chagos-szigetek összes lakosának kilakoltatása. Amikor az Egyesült Királyság átvette a Chagos-szigetek ellenőrzését a korábbi brit gyarmattól, Mauritiustól, a körülbelül kétezer fős lakosságot gyorsan ki akarták telepíteni, hogy helyet csináljanak a katonai bázisnak. A kutyákat, beleértve a háziállatokat is, összeterelték és megölték. A chagosiakat teherhajókra terelték és Mauritiusra vagy a Seychelle-szigetekre toloncolták.

„Egy nap közölték velünk, hogy el kell hagynunk a szigetünket, el kell hagynunk a házunkat, és el kell mennünk. Senki sem örült. De nem volt más választásunk. Nem adtak semmilyen magyarázatot”

– mondta a chagosi Liseby Elysé a Nemzetközi Bíróság előtt tett vallomásában évekkel később. Szerinte a szigetcsoporton élők boldog életet éltek a kitelepítések előtt, de úgy tették ki őket a szülőföldjükről, mint az állatokat.

A chagosiak évek óta harcolnak azért, hogy visszatérhessenek a földjükre. Az Egyesült Királyság megpróbálta valamelyest rendezni a helyzetet, 2002-ben állampolgárságot adott néhány chagosi lakosnak, és többen az Egyesült Királyságba költöztek.

Mauritius, amely 1968-ban nyerte el függetlenségét az Egyesült Királyságtól, fenntartja, hogy a Chagos-szigetek hozzá tartozik. Az ENSZ Közgyűlése 2019-ben egy nem kötelező erejű határozatban kimondta, hogy Nagy-Britanniának fel kell adnia a szigetcsoport feletti ellenőrzést, miután jogtalanul kényszerítette a lakosságot a távozásra. A hágai Nemzetközi Bíróság egy tanácsadói véleményben szintén alátámasztotta, hogy az Egyesült Királyság közigazgatása a területen jogellenes, és véget kell vetni neki.

A bíróság szerint a Chagos-szigeteket át kell adni Mauritiusnak, hogy az Egyesült Királyság „dekolonizációja” befejeződjön. A jogvédők szerint a chagosiak kitelepítése, faji alapú üldöztetésük és a hazájukba való visszatérésük folyamatos megakadályozása emberiesség elleni bűncselekménynek minősül.

Az Egyesült Királyság kormánya korábban kijelentette, hogy nincs kétség a szigetek feletti igényét illetően. Ezt azzal indokolták, hogy a szigetek 1814 óta folyamatos brit fennhatóság alatt álltak. Amikor 2016-ban a brit külügyminisztérium meghosszabbította Diego Garcia bérleti szerződését, azt is kijelentették, hogy a kiűzött szigetlakók nem térhetnek vissza. Ugyanakkor a kormány 2022-ben beleegyezett, hogy tárgyalásokat kezdjen Mauritiusszal a terület jövőjéről, és James Cleverly akkori külügyminiszter kijelentette, hogy meg akarják oldani a problémát.

David Lammy új munkáspárti külügyminiszter korábban bírálta a korábbi kormányokat, amiért szerinte azok évekig figyelmen kívül hagyták a szigetekkel kapcsolatos különböző ENSZ-szervek véleményét. Lammy nemrég kijelentette, hogy az Egyesült Királyság most „olyan megállapodásra törekszik, amely védi az Egyesült Királyság és partnereink érdekeit”, miközben hangsúlyozta, hogy meg kell védeni „a közös brit–amerikai katonai bázis hosszú távú, biztonságos és hatékony működését”.

A katonai bázis nem, a többi sziget Mauritiushoz kerül

A brit kormány aztán október 3-án bejelentette, hogy átengedi a Chagos-szigeteket Mauritiusnak egy olyan megállapodás keretében, amely biztosítja a brit–amerikai Diego Garcia katonai támaszpontjának jövőjét, és amely megnyitja az utat az évtizedekkel ezelőtt kitelepített emberek hazatérése előtt is.

Joe Biden amerikai elnök üdvözölte a megállapodást, mondván, hogy az biztosítja az Indiai-óceánon található, stratégiailag fontos légi támaszpont hatékony működését. „Ez lehetővé teszi az Egyesült Államoknak, hogy olyan műveleteket támogasson, amelyek demonstrálják a regionális stabilitás iránti közös elkötelezettségünket, gyors reagálást biztosítanak a válságokra, és fellépnek a legnagyobb kihívást jelentő biztonsági fenyegetések némelyike ellen” – mondta Biden.

A megállapodás brit kritikusai viszont azzal érveltek, hogy a döntés kapitulációval ér fel, és a Mauritiusszal szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápoló Kína kezére játszik. Tom Tugendhat, a brit konzervatívok biztonsági ügyekben megszólaló szóvivője szerint a megállapodás aláássa Nagy-Britannia szövetségeseit.

A Kínával kapcsolatos aggodalmakról szóló kérdésre Matthew Miller, az amerikai külügyminisztérium szóvivője azt mondta: „A megállapodás rendelkezései biztosítékot jelentenek, hogy képesek leszünk fenntartani bázisunk biztonságát”. Miller nem volt hajlandó részletezni a kérdéses rendelkezéseket.

David Blagden, a brit Exeteri Egyetem nemzetközi biztonság és stratégia docense szerint a megállapodás nagy diadal Mauritiusnak, és a kínaiakat is meg fogják kopasztani azért cserébe, hogy megnehezítik Diego Garcia használatát a briteknek és amerikaiaknak.

Az új megállapodás szerint Mauritius Diego Garcia kivételével a saját feltételei alapján szabadon végrehajthat egy áttelepítési programot a szigeteken. „Az a meggyőződésünk vezérelt bennünket, hogy befejezzük köztársaságunk dekolonizációját” – mondta Pravind Jugnauth mauritiusi miniszterelnök egy televíziós beszédben.

Olivier Bancoult, a mauritiusi székhelyű Chagosi Menekültek Csoportjának vezetője szerint ez döntő fordulópontot jelentett, és a chagosiak által elszenvedett igazságtalanságok hivatalos elismerését. Bancoult négyéves volt, amikor családját Mauritiusra deportálták. „Hosszú, több mint negyven évig tartó küzdelem volt, sokan közülünk már meghaltak” – mondta Bancoult, aki 2000 óta több jogi eljárást is indított a Chagos-szigetcsoport szuverenitásáról a brit bíróságokon.

Bancoult arról is beszélt, hogy egyelőre nem világos, hányan szeretnének visszatérni, mert vannak olyan szigetek, amelyek mára lakhatatlanná váltak. Bár Diego Garciára nem térhetnek vissza, a csoport elnöke reméli, hogy előnyben részesítik a chagosiakat az ottani munkavállalásban. Bancoult előre figyelmeztetett, hogy fel fogják emelni a hangjukat, ha Mauritius nem teljesíti a követeléseiket.

A brit székhelyű Chagossian Voices diaszpóracsoport azonban sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a chagosi közösséget kizárták a tárgyalásokból. A szervezet szerint a chagosiak nem képesek meghatározni a saját jövőjüket, és szándékosan hagyták ki őket a tárgyalásokból. A Chagossian Voices azt követeli, hogy részt vehessenek a készülő szerződés kidolgozásában. A megállapodás véglegesítéséhez ugyanis a feleknek szerződést kell kötniük, amelyet igyekeznek minél hamarabb aláírni.