Dél-Korea szerint Észak-Korea fel akarja robbantani a két országot összekötő utakat

2024. október 14. – 12:20

Másolás

Vágólapra másolva

Észak-Korea felrobbanthatja a közúti összeköttetéseket Dél-Koreával – tudta meg hétfőn a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregtől. Mindez napokkal azután derült ki, hogy Észak-Korea teljesen megszakította a közúti és vasúti összeköttetéseket Dél-Koreával.

Az észak-koreai hadsereg még szerdán jelentette be, hogy teljesen elvágja a Dél-Koreába vezető utakat és vasutakat, és megerősíti a határ közelében lévő területeket. Észak-Korea telefonos üzenetet is küldött a Dél-Koreában állomásozó amerikai hadseregnek, hogy megelőzze a téves következtetéseket és a konfliktust a demarkációs vonal mentén.

A dél-koreai vezérkari főnökök bizottsága (JCS) szerint az észak-koreai hadsereg feltételezhetően robbantásokat tervez a Kjongi és Tonghe útvonalak mentén. I Szungdzsun ezredes, a JCS szóvivője egy sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a hadsereg észak-koreai paravánok telepítését észlelte az utak mentén, ami a robbantások előkészítésére utalhat. A szóvivő hozzátette, hogy Dél-Korea figyeli a demarkációs vonaltól északra történő műveleteket, és biztonsági intézkedésekkel készülnek a potenciális akciókra.

A Reuters hírügynökség szerint Észak-Korea pénteken még azzal vádolta déli riválisát, hogy drónokat küldött az északi főváros, Phenjan felé. Az állítólagos drónokat Észak-Korea szerint azért küldte Dél-Korea, hogy Észak-ellenes szórólapokat szórjon szét Phenjan felett. Az akciót Észak-Korea olyan provokációnak nevezte, amely katonai konfliktushoz is vezethet.

A dél-koreai hadsereg Észak-Korea vádjaira nem reagált, és közölte, ha Phenjan állításaival foglalkozna, akkor az északiak találnának ürügyet a provokációra. I Szungdzsun hétfőn arra kérdésre nem válaszolt, hogy dél-koreai katonák vagy civilek küldték-e a drónokat Phenjan felé.

Dél-Korea egyébként már 2022 óta igyekszik megerősíteni a drónok elleni védelmét. A Reuters szerint ekkor öt észak-koreai drón is behatolt Dél-Korea légterébe, és több órán át repült Szöul felett.

Vasárnap az észak-koreai védelmi minisztérium közölte, hogy a Phenjan felett repülő drónokat nem küldhették civilek, mert speciális kifutópálya kell az elindításukhoz. Észak-Korea még aznap bejelentette azt is, hogy nyolc felfegyverzett tüzérségi egységet vezényelt a határhoz.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!