A magyar kormány elítéli az Európai Bíróság döntését, amiben fenntartják a kóser vágás tilalmát...
A Semjén által jegyzett közlemény szerint ez az európai zsidó közösség vallásszabadságának korlátozása.
Szennyezett lencse került a Metróba, kivonják a forgalomból
Aki onnan vásárolt, visszakapja a pénzét.
Kötelező lesz az új autókban a digitális rádió, csak éppen digitális műsorokat nem lehet majd...
Magyarországon ugyanis szeptemberben a médiahatóság döntése alapján megszűnt a digitális műsorszórás, és csak analóg módon lehet elérni az adásokat.
Megvan az új ár, máris elkezdődött a lánchídi számháború
A főváros szerint kedvezőbb a felújítási pályázat új eredménye, mint a Tarlós-féle ár. Vitézy szerint ez nem igaz, sőt a Fidesz szerint Karácsony hülyének néz mindenkit. Kísérletet teszünk arra,...
A kormányhivatal szerint jogsértő a Meseország mindenkié című könyv betiltása Mezőkövesden
A TASZ kért törvényességi felügyeleti eljárást.
Pert vesztett a Figyelő és az Origo is, miután a Political Capital igazgatójáról azt írta, idegen...
Az ítélet jogerősen sérelemdíj megfizetésére is kötelezte az alpereseket.
Egészségügyi termék hamisításával gyanúsítják a reptéri mentőszolgálat vezetőjét
Dávid Ferencnél házkutatást tartottak, potencianövelőket találtak, szürreálisnak nevezte az esetet.
Nagy János botránya után új helyettes államtitkárt neveztek ki az Agrárminisztériumban
Gyüre Anita a minisztérium mezőgazdasági vízgazdálkodási osztályának vezetője volt.
Kövess minket Facebookon is!