Belföld

Gabrielláék Opeljében 40 ezer kilométer után motort kellett cserélni, de az autó már a hazaúton elromlott
Gabrielláék Opeljében 40 ezer kilométer után motort kellett cserélni, de az autó már a hazaúton...
A motor teljesen tönkrement, aztán cserélték a vezérlést, az elektromos kábelkötegeket. Olvasónk esete nem egyedi. Franciaországban csoportos perre készülnek az ugyanilyen motorral gyártott Opelek,...
Enyhe, változékony, szeles időnk lesz
Enyhe, változékony, szeles időnk lesz
Két frontot és egy kis esőt is kapunk a nyakunkba.
Így szavaz a legkevésbé fideszes megye
Így szavaz a legkevésbé fideszes megye
Csongrád-Csanád vármegyében az erős polgármesterek ma már inkább civil szervezet támogatásával vagy függetlenként határozzák meg magukat. A helyi erős emberek pártpolitikai tevékenysége nélkül...
Republikon: Egy év alatt háromszázezer szavazót vesztett a Fidesz
Republikon: Egy év alatt háromszázezer szavazót vesztett a Fidesz
A kormánypárt népszerűsége 2023-ban 4 százalékpontot csökkent. 2024 elejére az MKKP beelőzte a tisztújításra készülő Momentumot, a Jobbik és a Párbeszéd pedig már fej fej mellett áll a parlamenti...
„Ezerötszáz aláírást gyűjtöttünk, de megint itt tartunk” – erdő helyén bővítenék az idősotthont
„Ezerötszáz aláírást gyűjtöttünk, de megint itt tartunk” – erdő helyén bővítenék az idősotthont
Győr panelnegyedének lakói nem akarnak egyetlen szeletet sem adni az erdejükből, hogy ott magánberuházásban tovább bővüljön egy idősotthon. Közben az otthonba ötszáz fős a várólista.
Valaki bejelentést tett a megafonos adatszivárgás miatt az adatvédelmi hatóságnál
Valaki bejelentést tett a megafonos adatszivárgás miatt az adatvédelmi hatóságnál
Egy hiba miatt nyilvánosságra került, kik jelentkeztek a Megafon képzéseire, fideszes polgármesterek és önkormányzati képviselők is voltak köztük.
Elfogták az újpesti halálos balesetet okozó sofőrt
Elfogták az újpesti halálos balesetet okozó sofőrt
A körözés alatt álló M. Pétert Szigetszentmiklóson fogták el a rendőrök.
Kiakadt a II. kerületi polgármester, mert egy hónapja nem működik a jelzőlámpa az egyik forgalmas kereszteződésben
Kiakadt a II. kerületi polgármester, mert egy hónapja nem működik a jelzőlámpa az egyik forgalmas...
Őrsi Gergely kérésére csúcsidőben rendőrök irányítják a forgalmat a budapesti Bem térnél.
Századosként a csádi katonai misszió előkészítésén dolgozik Orbán Gáspár
Századosként a csádi katonai misszió előkészítésén dolgozik Orbán Gáspár
A miniszterelnök fiát Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter maga vezényelte át a kabinetjéhez.
Kettévágják a MÁV-ot, mert mai formájában nem tud tovább működni
Kettévágják a MÁV-ot, mert mai formájában nem tud tovább működni
A vasúttársaság ősztől a tervek szerint egy olyan holdingként működik tovább, aminek egy szolgáltatási és egy pályaüzemeltetési része lesz.
Kövess minket Facebookon is!