2024. január 26. – 04:30
frissítve
A Kétfarkú Kutya Párt beelőzte a Momentumot, a Fidesz népszerűsége minimális mértékben tovább csökkent, de az ellenzék így sem tudja megközelíteni a kormánypártokat szűk öt hónappal az európai parlamenti és önkormányzati választás előtt – derült ki a Republikon Intézet januári pártpreferencia-kutatásából, amit a Telexen ismertetünk először.
Az újévben gyakorlatilag nem változtak a pártpreferenciák a Republikon legutóbbi, december elején publikált méréséhez képest. Minden harmadik választónak (34 százalék) nincs pártja, így továbbra is a bizonytalanok tábora alkotja a legnépesebb választói csoportot. A következő hónapok egyik nagy kérdése, hogy a pártok mennyire tudják aktivizálni ezt a választói réteget.
A Fidesz-KDNP népszerűsége a teljes népességen belül – hibahatáron belül – 1 százalékponttal csökkent novemberhez képest, most 28 százalékon áll. Tavaly ilyenkor még 32 százalékon voltak, azaz egy év alatt 4 százalékot, bő 310 ezer szavazót vesztettek a teljes népesség (felnőttek) körében.
Ez már statisztikailag releváns visszaesés. Továbbra is a pártválasztók 43 százaléka szavazna a kormánypártokra egy most vasárnapi választáson.
A DK stabilan tartja a második pozícióját a pártok rangsorában, a teljes népességben változatlanul 12 százalék Gyurcsány Ferencék támogatottsága. A pártválasztók körében egy százalékot tudtak javítani novemberhez képest (19), a húsz százalékos határt azonban utoljára tavaly márciusban tudták megugrani a Repulbikonnál. A Mi Hazánkat találjuk a képzeletbeli dobogó harmadik fokán, Toroczkaiék népszerűsége a teljes népesség körében 6, a pártválasztóknál 9 százalékon áll.
Szűk öt hónappal a választások előtt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt beelőzte (igaz, hibahatáron belül) a Momentumot a pártválasztók körében. A Kutyapártra a biztos választók 8, míg a tisztújításra készülő Momentumra 7 százalék szavazna. Az új elnöknek, Donáth Annának komoly kihívás lesz, hogy a következő hónapokban feljebb tornázza a párt népszerűségét, ha a Momentum meg szeretné tartani a 2 EP-mandátumát a júniusi választáson. A párt támogatottsága a teljes népesség körében 5 százalékon van – csakúgy, mint az MKKP.
Az ellenzéki összefogásért aláírásgyűjtést indító MSZP népszerűsége sem mozdult el novemberhez képest: a teljes népesség 3, a pártválasztók 5 százaléka szavazna a pártra. Ezzel még éppen bejutna az Országgyűlésbe egy most vasárnapi választáson, ha önállóan indulna.
Ugyanez nem mondható el az LMP-ről, a Jobbikról és a Párbeszédről. A Vitézy Dávid főpolgármester-jelölti indulásában reménykedő Ungár Péterék népszerűsége januárban 1-1 százalékponttal csökkent, 2, illetve 4 százalékon állnak a teljes népesség körében és a pártválasztóknál.
A Jobbik is vesztett 1 százalékpontot a pártválasztók között (3 százalék), míg Karácsony Gergely pártja, Párbeszéd támogatottsága 1-1 százalékponttal nőtt januárban a teljes népesség (2 százalék) és a pártválasztók (3 százalék) között. Ez azt jelenti, hogy az év elején a Jobbik és a Párbeszéd fej fej mellett áll a Republikon közvélemény-kutatása szerint.
Módszertan: A kutatás 1000 fő telefonos megkérdezésével készült január 15-20.
között. A kutatás nem, életkor, iskolai végzettség és településtípus szerint
reprezentatív az ország felnőtt lakosságára. Hibahatár: +/- 3,2%.
A pártok tavalyi támogatottságának alakulását a közvélemény-kutatások főbb trendjeinek segítségével elemeztük részletes cikkben december végén. Bár a Fidesz rekordméretű inflációval és az elmúlt 13 évben nem látott gazdasági nehézségekkel találta szemben magát 2023-ban, és több százezer szavazót vesztett, ebből az ellenzék nem igazán tudott profitálni.
A Medián napokban publikált mérése szerint a kormányváltást akarók tavaly szeptemberi abszolút többsége idén januárra relatívvá, 52 százalékról 48 százalékra olvadt.