Friss hírek
A kisvárdai sportigazgató a légiósok barátnőin kéri számon, ha a játékosai nem teljesítenek
Révész Attila szerint az asszony dolga, hogy a focistának ne kelljen házimunkával vagy gyerekneveléssel foglalkozni. Már ha a jövőben is szeretnének ilyen jó körülmények között élni.
Magyarország zárja a kaszinókat, a legnagyobb központok már óvatosan nyitnak
Magyarországon a környező országokhoz és Nyugat-Európához képest némi késéssel ugyan, de bezárnak a kaszinók. A világ legnagyobb központjai, Makaó, Las Vegas, Szingapúr már kinyitottak, igaz, nagyon...
Feltörték a Microsoft emailrendszerét, 30 ezer amerikai cég és szervezet lehet érintett
Bankok, közintézmények és rendőrkapitányságok is érintettek lehetnek.
Sakkfeladvány: egy tökéletes védekező lépés, ami azonnali győzelmet hozott a világbajnoknak
Két legendás nagymester összecsapása 1955-ből, amikor még mind a ketten feltörekvő ifjú titánok voltak.
Merkely: Május közepére várható a járvány lecsengése, ha tartják a múlt heti oltási ütemet
A SOTE rektora szerint akár nyolcezerig is felmegy majd a napi esetszám, és hosszabb ideig így marad. A Semmelweis Egyetemen kezeltek száma már tíz százalékkal meghaladta a novemberi csúcsot.
Be nem fizetett pénzbírság miatt adtak ki elfogatóparancsot Kenesei Zoltán ellen
A korábbi első osztályú futballista azt mondta, hétfőn befizeti a bírságot, amivel megszűnhet a körözése.
A Fidesz néppárti tagságát is megszüntetné a bajor Keresztényszociális Unió elnöke
Markus Söder szerint az európai néppárt hitelessége függ a Fidesz teljes kizárásától.
7269 új fertőzött, 751-en vannak lélegeztetőgépen
Még soha nem volt hétezernél több új fertőzött egy nap alatt, utoljára december közepén ápoltak ennyi beteget kórházban. 146 beteg halt meg.
A magyar és a kínai korrupció közös pontja, hogy a kisember egyre inkább kimarad belőle
Hogy hasíthat a gazdaság, ha közben kiakadnak a korrupciós indexek? Egy új, Kínáról szóló könyv alapján veséztük ki a magyar lophatósági válságot az e heti G7 Podcastban.
Ha továbbra sem egyeztet Karácsonyékkal a kormány, az is lehet, hogy nem hívhatja le az uniós...
Levelet küldött az Európai Bizottság Karácsony Gergelynek és Rafal Trzaskowski varsói főpolgármesternek, amelyben világossá tették: nem hagyják annyiban, hogy kihagyták az önkormányzatokat a...









