Magyarország zárja a kaszinókat, a legnagyobb központok már óvatosan nyitnak
2021. március 6. – 10:51
frissítve
Magyarországon a környező országokhoz és Nyugat-Európához képest némi késéssel ugyan, de bezárnak a kaszinók. A világ legnagyobb központjai, Makaó, Las Vegas, Szingapúr már kinyitottak, igaz, nagyon szenvednek a külföldi vendégek hiányától. Nemzetközi körképünkben több ország egyedi gyakorlatát is megvizsgáltuk.
Ázsiában és az Egyesült Államokban óvatosan, de kinyitottak a nagy kaszinóközpontok, Európában azonban még az országok zömében zárva vannak a fizikai szerencsejáték-központok.
A nemzetközi kaszinóvilág helyzetét és a versenytárs országok szabályozási környezetét bemutató cikkünk úgy indult, hogy gondoltuk megnézzük mennyire unikális Magyarország azon szabályrendszere, amely tiltja a kávézók, kocsmák, éttermek vendégfogadását (ezek a helyek csak elvitelre értékesíthetnek), de a kaszinók működhetnek, ott még fogyasztani is lehet.
Csak mi közben bezártunk
Aztán közben az új szigorítások nyomán itthon is zárnak a kaszinók, de így is nagyon érdekes volt elmerülni a globális szerencsejáték-piac aktuális helyzetében.
Kiderült például számunkra, hogy Európában van egy törésvonal, Magyarországtól északnyugatra inkább a teljes tiltás a jellemző, délkeleten viszont általában vannak nyitott kaszinók, igaz itt általában is valamivel lazábbak a szabályok, vagyis nem a kaszinók vannak kivételezett helyzetben.
Meglepő módon a korábbi magyar állapothoz leginkább hasonló helyzetet, vagyis nyitott kaszinókat és közben teljes vendéglátási zárlatot még Luxemburgban találtunk, a kis államban vélhetően komoly gazdasági érdek fűződik ahhoz, hogy a francia határ mentén továbbra is kiszolgálják a játékosokat. az azonban máshol is jellemző volt, hogy a kaszinók relatív jobb helyzetben voltak, például az Egyesült Államokban sok államban nincsen „bárélet”, de a kaszinózás belefér.
Luxemburg
Luxemburgban mindössze egy nagy kaszinó működik, Mondorf-les-Bains-ben, a francia határnál fekvő fürdővárosban. 1983 óta létezik, népszerű, színházteremmel is rendelkező nagy komplexum. A ház nyitva van, de korlátozzák a belépők számát, vannak távolságtartási szabályok, kötelező a maszk, illetve az alkoholos kézmosó használata. Mégis ez a rendszer tekinthető a magyarhoz a leginkább hasonlónak, mert Luxemburgban az éttermek zárva vannak.
A világ legfontosabb kaszinópiacai
Európa ugyan már nem a legfontosabb kaszinó-nagyhatalom. Igaz Monte Carlo, Baden-Baden, vagy éppen Estoril neve hallatán ma is eszünkbe juthat a rulettasztal, az elegáns környezet és a játékosok, de Makaó és Las Vegas például ma már sokkal, de sokkal nagyobb központ, és a leggyorsabban növekedő ázsiai kaszinópiac mellett Dél-Amerika második legintenzívebben bővülő régió.
Európán kívül szinte mindenhol jellemző, hogy az „asztalok” mellett az automaták is tömegeket vonzanak, a legnagyobb házakat rendre úgy rangsorolják, hogy hány „gép” van a komplexumban és sok helyen vannak több ezres számok.
Dél-Amerikában még egy fontos fogalmat érdemes megismerni, ez a racinó (versenypálya és kaszinó kombinációja), például Buenos Airesben (Argentína) található a Hipódromo Argentino de Palermo a kontinens legnagyobb szerencsejáték-létesítménye, több mint 4600 játékgéppel, versenypályával és klasszikus kaszinóval.
A legrégebbi házak
Bár a szerencsejáték az ókori Kínában és Egyiptomban is nagyon elterjedt volt, de a mai formában működő kaszinók közül az első hat mind európai volt, érdekességük, hogy ők a mai napig fogadnak vendégeket. A velencei Casinò di Venezia, a német Spielbank Wiesbaden, illetve Spielbank Baden-Baden, a londoni Crockfords, illetve a francia Casino de Monte-Carlo és Casino Le Lyon Vert tekinthetők a műfaj első fecskéinek.
Európai összehasonlítás
Magyarországon leginkább Ungár Péter, az LMP politikusa karolta fel a kaszinók érthetetlen nyitva tartásának a témáját. Mint a politikus a Telexnek elmesélte, ő és kollégái igyekeztek azt is felmérni, hogy milyen az európai gyakorlat. Az LMP-től kapott felmérés mellett a Telex is körkérdést végzett, mind a környező államokban, mind a Benelux-országokban, de még Las Vegasban és Szingapúrban tartózkodó magyarokkal is tudtunk a helyi szabályozásról beszélni.
Az európai országok gyakorlata rendkívül széles, nemcsak országonként, de tartományonként, vagy településméretenként is változnak az előírások. Azért még a legtöbb országban a teljes zárás a jellemző, de már vannak teljesen szabadon nyitva tartó országok, emellett a részleges megoldásokban a maszkviselésre, a nyitvatartási időre, vagy éppen a kapacitásokra, vagyis az engedélyezett vendégszámra, illetve a különböző struktúrájú limitálásokra jellemző szabályozás.
Ahol kint a tábla: Zárva vagyunk!
Belgiumban, Hollandiában, az északi államokban, Nagy-Britanniában, Németországban, Ausztriában, Franciaországban, Görögországban, Szlovákiában, illetve a meglepően erős kaszinóbirodalmakkal rendelkező Baltikumban zárva vannak a kaszinók.
A ritmus eléggé hasonló volt, a kaszinók a legtöbb helyen a tavaly márciusban nagyon gyorsan zártak, általában júniusban újranyitottak, majd novemberben következett egy újabb zárási kör. A legtöbb teljesen lezáró helyen van az intézkedéseknek záró időpontja is, vagyis jellemzően április elejéig vannak meghirdetve a teljes lezárások, ami persze utána is szükség esetén meghosszabbítható.
A teljes zárás természetesen eltérően hat a nemzetgazdaságokra, a görög gazdaság például nagyon az idegenforgalomra épül, a 80 ezer vendéglátással foglalkozó „hely” 350 ezer embert foglalkoztat, egyes becslések szerint ennyi zárás után ezek 45 százaléka már ki sem fog nyitni.
Ausztria, Németország: patinás fürdővárosok
Érdekes helyzetben van Ausztria. Bár önmagában az országban, az osztrák nagyvárosokban (például Bécs, Graz, Linz, Salzburg) , fürdővárosokban (Baden), vagy síparadicsomokban (Kitzbühel) működő kaszinóknak nincs akkora piaca, de az állami hátterű Casino Austria óriási cég. Az okos gyerekek 5 éves koruk után megtanulják, hogy Ausztria és Ausztrália két különböző ország, de ha később a rulettpiacról olvasnak, könnyen megint összezavarodhatnak, mert az osztrák cégnek még Ausztráliában is vannak kaszinói.
Németországban régiónként egyedi a szabályozás, de a legnagyobb piacon, vagyis Bajorországban, ahol 9 kaszinó működik, javarészt „Bad” kezdetű fürdővárásokban, 2020. május 11-től, 2020. június 15-ig zártak először a kaszinók, aztán 2020. november 1-ig nyitva voltak, de azóta megint zárva vannak.
Ez az érintett önkormányzatoknak több tízmillió eurós kiesés, de a „szabad államnak” is nagy hiány, az elmúlt egy évtizedben ugyanis közel egymilliárd eurót jelentett a kaszinóműködtetés.
Németországban jönnek fel az új piacok is, Berlinben és Dortmundban vannak a legnagyobb új kaszinók, de azért a legnevesebb alighanem még mindig a Kurhaus Casino Baden-Baden, ahol többek között Barack Obama, Nicolas Sarkozy és felesége, Carla Bruni, Silvio Berlusconi és Angela Merkel is kísértette a szerencséjét.
Szlovákia: kiesik a bevétel
A szlovák helyzet megértésében Keszegh Béla, Komárom polgármestere segített. A kaszinók most zárva vannak, ahogy Szlovákiában szinte minden. Általános esetben a szlovák szabályozás azért összetett, mert egy központi regulációs hivatal engedélyezi a kaszinók működését, de a helyi önkormányzatok is dönthetnek arról, hogy egyáltalán engednek-e kaszinót működni a településen (Pozsony és Nyitra például nem adott zöld lámpát).
Szlovákiában sem könnyű azért lemondania egy városnak a szerencsejátékról, mert az komoly bevételi forrás. Az önkormányzatok három fronton is kapnak bevételt, az élő kaszinók a zsetoneladás bruttó nyereségéből 3 százalékot az önkormányzatnak, 27 százalékot a kormánynak fizetnek, a játékgépek adója 2,2 euró / gép / nap, végül pedig a sportfogadási bevételből 0,5 százalék illeti a várost.
Keszegh Béla elmondta, hogy Komáromban egy fizikai kaszinó működik, a lakosság annyiban örömmel fogadta, mert egy lepusztult hotelt újítottak fel a magyar és dunaszerdahelyi kötődésű tulajdonosok. Tavaly volt olyan időszak, amikor kifejezetten megnőtt a forgalom, ebben a periódusban vélhetően Magyarországról is többen jártak át játszani. Északi szomszédunknál egyelőre nem látszik még a nyitás lehetősége.
Ahol lehet játszani
Szerbiában, Oroszországban és Romániában szabadabb a szabályozás, szinte minden működhet, csak éppen egyedi korlátozások jellemzőek. A Romániára vonatkozó szabályok itt érhetők el.
A szabályozás szinte önkormányzati szintű, leginkább attól függ, hogy az adott településen mennyi a rögzített covid-eset.
Bukarestben például előbb teljesen bezárták a kaszinókat, de amikor idén januárjában az új esetek száma 1000 főre vetítve 3 alá esett, 30 százalékos kapacitással kinyithattak.
Makaó, Szingapúr: Gyertek drága kínaiak!
Ha egy kicsit távolabbra nézünk, az évi 500 milliárd dolláros kaszinóüzlet eltérő fontosságú az egyes államokban. Egy távolabbi példával kezdve, Makaó gazdaságában a GDP 72 százaléka a turizmusból származik. Ez világelső adat, a dobogón a Maldív-szigetek és Seychelles található még, ahol szintén a gazdaság közel kétharmadát jelenti az idegenforgalom.
Ráadásul Makaó idegenforgalma elég egyszerűen leírható, a világ öt legnagyobb kaszinójából három itt található (Venetian, City of Dreams, Ponte) és itt játszanak a „szárazföldi” kínaiak.
Makaó nyitva van, de szenved, az idén augusztusban Makaó a bázishoz képest 95 százalékos vendégszám-visszaesést szenvedett el, magyarul eltűnt a gazdaság. Egy ilyen helyen nyilván mindenki azon dolgozik, hogy valahogy azért működhessenek a kaszinók.
Maga Kína, amely tiltja a területén a szerencsejátékot, teljesen máshogyan ül a lovon. Itt a kormány azt éli meg, hogy a „felelőtlen” állampolgárai folyamatosan átjárnak a szomszédba, Makaó mellett Szingapúr, Kambodzsa, Mianmar és Fülöp-szigetek is vonzza a kínaiakat, akik „feleslegesen” viszik ki kofferrel a pénzt az országból. Kína vezetése ezért állandóan tiltakozik, tilt és veszekedik a közeli országok vezetőivel, igyekezne minél tovább konzerválni a lefagyást.
Ázsia azért mindenféle remélt önmérséklet ellenére most óriási piac, ráadásul jobb a vírushelyzet is, makaói a legnagyobb hub, de már működnek Szingapúr kaszinói is, csak éppen félgőzzel. Szingapúrban két nagy kaszinó van, amelyek büszkén jelentették be, hogy megnyitottak és nagyon szigorú óvintézkedéseket vezettek be, de állítólag elég kevés a vendég.
Szintén újra kinyitott a malajziai Resorts World Genting, az indiai Deltin Daman Casino, a vlagyivosztoki Selena World Resort & Casino, vagy a kambodzsai Star Vegas, valamennyi hatalmas központ.
A kaszinók történelmi hősei
A kaszinó neves történelmi személyiségeknek is a törzshelye volt.
Richard Wagner német zeneszerző egy pletyka szerint a Casino di Veneziaban halt meg 1883. február 13-án (hivatalos életrajza szerint az íróasztalánál érte a halál).
Fjodor Dosztojevszkij orosz regényíró számos könyvét személyes élmények alapján írta meg. A játékost biztosan, mert maga is súlyos szerencsejáték-függő volt, sokszor halmozott fel emiatt komoly adósságot.
René Descartes, a „modern filozófia atyja” azt mondta, hogy „gondolkodom, tehát vagyok”, de akár azt is mondhatta volna, hogy „kockáztatok, tehát vagyok”, hiszen nagyon sokat játszott. Filozofikusan. ezt így fogalmazta meg, „a legnagyobb elmék egyszerre képesek a legsötétebb szörnyűségekre és a legnagyobb csodákra is.”
George Washington, az első amerikai elnök is nagy szerencsejátékos volt, igaz ő leginkább a lóversenyért rajongott, saját maga is tenyésztett versenypónikat is.
Claude Monet, a francia impresszionizmus legtermékenyebb festőjének esete a legpozitívabb sztori. Monet 1890-ben hatalmas összeget nyert szerencsejátékon, ezért abbahagyhatta munkáját és lett elég anyagi forrása ahhoz, hogy már csak festészettel foglalkozzon..
Las Vegas: a helyiek most ráérnek, ők is játszanak
Las Vegas-i forrásaink azt mesélik, hogy bár a helyek zömében működnek, szinte mindenhol önként is vissza vannak fogva a kapacitások. Az éttermek 50 százalékon, a kaszinók 35 százalékon dolgozhatnak, de mivel külföldiek most eleve nem nagyon érkeznek, illetve nincsenek nagy, hétköznapokra eső vállalati konferenciák a városban, ezek a szabályok nem igazán jelentenek valódi korlátozást.
A legviccesebb az a nevadai helyzetben, hogy mivel az egész város az idegenfogalomból él, most mindenki takaréklángon dolgozik, vagyis ráér. Ugyanakkor nagyjából megkapják az emberek a fizetéseiket, vagyis pénzük is van, unatkoznak, most ők adják a nyitva tartó kaszinók vendégseregét. Ebből egy érdekes hatás következik, a vendégszám kisebb mértékben esik, mint a bevétel. mert sok helyi kaszinós is játszik, de ők sokkal kevesebbet játszik el, mint a külföldi turisták. A város legtöbb létesítménye ismét nyitva áll és a nagy kaszinók saját egészségügyi és biztonsági protokollokkal rendelkezik, van olyan ház, amelyiknek állandó tesztlaborja is van.
Nevada azért Európával ellentétben most inkább nyit, Steve Sisolak kormányzója már március 15-től tervez újabb nyitást, a helyszínek már limitált létszámokkal konferenciáknak, kiállításoknak, szakmai szemináriumoknak is helyet adhatnak.
Érdekesség, hogy sok cég a lezárásokat felújításokra, fejlesztésekre is kihasználta. Nyílt például egy hatalmas új kaszinó is, a Circa, amely október végén debütált Las Vegas belvárosában.
Amerikában máshol
Az Egyesült Államokban máshol is működnek kaszinók, Oklahoma, Connecticut, Michigan, New Jersey (Atlantic City), vagy a kis mérete ellenére három tucat kaszinót működtető Dél-Dakota. Sok helyen az indián törzsek tulajdonolnak „tribal” házakat, ilyen például a világ legnagyobb ma működő kaszinója, a WinStar World Casino (Thacker Ville, Oklahoma).
Korlátozások mindenütt vannak. A legtöbb helyen a korábbi kapacitás 25, 35, vagy éppen 50 százalékában határozzák meg a beengedhető látogatók számát.
- Michiganben 100 embert lehet beengedni,
- Baltimoreban 25 százalékot,
- New Jersey 35 százalékot,
- Montanában pedig 50 százalékot és 10 után be kell zárni.
A maszk szinte mindenhol kötelező, és a kaszinók sokszor önkéntes nyitvatartási korlátozásokat is bevezetnek. Az önkéntes azt jelenti, hogy egyes kaszinók csak csütörtöktől, vasárnapig vannak nyitva, mert visszaesett a forgalmuk.
A nemzetközi szerencsejátékpiacon komoly szegmens még a kaszinóhajó, vagy az olyan általános óceánjáró hajó, ahol van rulett is. Ezek a nagy cégek, a Royal Caribbean. a Norwegian. a Carnival. a Celebrity. a Princess. az MSC, a Holland America Line, illetve az Oceania Cruises vesznek fel előrendeléseket, de jellemzően most nem üzemelnek.