Már csak a te 1%-od hiányzik!

Friss hírek
Háromezer audist oltanak koronavírus ellen a győri gyárban
Az állami oltási program keretében. Később a dolgozók családtagjaira is ki akarják terjeszteni a lehetőséget.
Eddig ismeretlen Pilinszky-kézirat került elő a költő korábbi albérletéből
A szöveget Pilinszky egykori főbérlője találta meg a fotóalbumok között. A füzetben főleg zenékről és álmokról ír a költő.
Azok jó statisztikák, a szakértők ne riogassanak
A kormány vakcinákkal kapcsolatos táblázatáról kérdeztük a minisztereket: szerintük a szakértők riogatnak, a táblázat jó és egy csomó minden kiolvasható belőle.
Angliában már a felnőttek 70 százalékának lehet Covid elleni antitestje
Legalábbis erre a becslésre jutott a brit statisztikai hivatal.
Egy 12 éves fiú ugyanazon a héten végzi el a középiskolát és a főiskolát is Amerikában
Mike Wimmer egy éven belül végzett el két év középiskolai, illetve két év főiskolai képzést.
Bulgária oroszokat gyanúsított meg a bolgár fegyvergyárakban történt robbantások elkövetőiként
Orosz állampolgárokhoz vezették a nyomok a bolgár ügyészséget egy 2015-ös mérgezés és egy 2011-2020 között húzódó robbantássorozat ügyében.
A kutatók optimisták: szerintük az indiai mutáció ellen is jól véd a Pfizer vakcinája
A BioNTech társalapítója ezt arra alapozza, hogy az oltóanyaguk jobban véd a brit vírusváltozattal szemben is, mint ami ellen eredetileg kifejlesztették.
A szerző elleni szexuális zaklatási vádak miatt nem adják ki a Philip Rothról szóló könyvet
Blake Bailey-ről olyan cikkek jelentek meg, hogy a kilencvenes években diáklányokat molesztált, később pedig megerőszakolt egy nőt.
Kövess minket Facebookon is!