Legfontosabb
Sok amerikai nem tudta, hogy ilyen indulat van az országukkal szemben
25 éve hajtotta végre a történelem leghírhedtebb terrortámadását az al-Kaida New Yorkban. Élő adásunkban szakértő vendégeinkkel azt vettük számba, milyen hullámokat vetett a World Trade Center...
A Malév-gép, ami New Yorkba indult 2001. szeptember 11-én, végül napokra a kanadai tajga közepén...
Csökkent a sebesség, aztán amikor Cseri Józsefné lenézett a repülő ablakából, egy mocsaras-ingoványos területet látott – így idézte fel a Telexnek a gép egyik utasa, hogyan kötöttek ki a...
Folytatódhatnak a választás után hibernált 5+5 milliós otthonfelújítási programok
Úgy tudjuk, az a kormányzati cél, hogy az áprilisban felfüggesztett 5+5 millió forintos energetikai korszerűsítési programokban befogadják az időben beadott összes pályázatot.
Egy titkos csapóajtó 43 év után mindent felforgathat egy rejtélyes eltűnés ügyében
Mirella Gregori 1983 nyarán tűnt el, néhány héttel egy másik lány, Emanuela Orlandi előtt. Utóbbi az olasz bűnüldözés egyik leghírhedtebb megoldatlan ügye lett, ami sok figyelmet vett el Gregori...
Azt már tudják, mi a baj a magyar mentális egészségügyi ellátással, a kormányon múlik, mit...
A megyék több mint felében nincs gyermek- és serdülő pszichiátriai ellátás, és még egy jó kapcsolatokkal rendelkező orvosnak is órákba telik, míg szakemberhez tudja juttatni a páciensét.
Behívtak az irodába, hogy baj van, előkerült rólam egy felvétel, ami kompromittáló helyzetben mutat
Buzás-Hábel Géza, a szombati Pécsi Pride főszervezője 2024-ben elvesztette az állását, tavaly pedig eljárás indult ellene a betiltott menet megszervezése miatt, ma már jogsegélyszolgálatot vezet....
Kóka János: Nem omlott össze a magyar egészségügy, ennél rosszabb történt, hozzászoktunk a rossz...
A Doktor24-csoport elnöke szerint közbotrány, ami a prevenció területén megy Magyarországon. A meglévő forrásokat szerinte részben rosszul használják, és bátorságra lenne szükség a miniszter...
Túlárazott szerződések után is kutatnak az egyetemeken az új kuratóriumok, de fontos ügyekben csak...
Túlárazott szerződéseket keresnek, az egyetemekkel kapcsolatba került cégeket térképeznek fel, a vagyon felmérést végzik az egyetemi kekvák új kuratóriumai. Egyetemi körökben némi csalódás érezhető,...
Volt politikus, aki a stábjában a fizetésemelést is a Lájkbajnokság eredményéhez kötötte
Szintet lépett a Lájkbajnokság, aminek részeit évek óta körömrágva várták a magyar politikusok, a kampányban pedig a Facebook-statisztikáinak elemzésével pontosan bemutatta Magyar Péter...
„Nem dobálják az állásokat az egykori politikusok után” – a 2026-ban búcsúzó képviselőket...
Hoppál Péter folytatja a zeneművészeti oktatói pályáját, Kunhalmi Ágnes a szociális és fejlesztő szemléletet vinné tovább, Selmeczi Gabriella pedig tele van reménnyel. A kormányváltás óta a...
Kövess minket Facebookon is!