790 milliót öntött a jegybank alapítványa a Matolcsy könyveit is kiadó cégbe, végül jókora készlet maradt a nyakukon

Az Állami Számvevőszék 2025-ös jelentéséből ugyan kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványának vagyonát hosszú évek alatt lényegében elherdálták, sokáig nehéz volt átlátni, mit jelent ez a gyakorlatban a Matolcsy Györgyhöz köthető kör gazdagodásán túl. A közvagyonnal való felelőtlen gazdálkodásnak viszont az alapítvány különböző projektjeinél már korábban is látható jelei voltak: a Telex által kiperelt adatokból azt látni, hogy az alapítvány könyvkiadója az évek alatt hiába kapott közel 800 millió forint támogatást, a cég 2025-re gyakorlatilag a fizetésképtelenség határára került, az évet 155 millió forint veszteséggel zárta.
„Tudás. Értékteremtés. Közösség.” Ez a három jelző olvasható a Pallas Athéné Könyvkiadó Facebook-oldalának borítóképén. A kiadó amellett, hogy Matolcsy György könyveit is publikálta, az új jegybanki vezetés érkezése előtt még a jelenleg körözés alatt álló Stofa Györgyöt is ügyvezető igazgatóként alkalmazta.
A kiadó jelenleg is a jegybanki vagyonvesztésben vélhetően központi szerepet játszó alapítványi vagyonkezelő, az Optima Befektetési Zrt. tulajdonában áll. A cég 2025-ös üzleti beszámolójának kiegészítő mellékletében arról írnak: a társaság ügyvezetése felelőtlenül gazdálkodott, így a cégnél fennállt annak a veszélye, hogy fizetésképtelenné válik. Ezt már a Varga Mihály-féle új jegybanki vezetés állapította meg, az új cégvezető átfogó átvilágítást rendelt el, majd folytatott le.
A feltárási folyamat közben viszont feltételezhetően olyan súlyos hiányosságokra bukkantak, hogy vagyonmentésbe kellett kezdeniük. Ennek egyébként a 2024-es beszámolóban nem volt még nyoma. „A vagyonmentés a vagyoni helyzet felmérésén, a kockázatok és működési költségek csökkentésén, az átláthatóság javításán, és a vagyonelemek értékesítésén keresztül valósul meg”, írták a kiegészítő mellékletben. Ebben az időszakban a cég honlapja is elérhetetlenné vált, az oldalra látogatókat több mint egy éve az a felirat fogadja, hogy a webshop jelenleg átalakítás alatt áll.
A Telex pereskedés útján megszerezte az MNB-alapítvány 2019 és 2025 közötti kuratóriumi iratait. Sorozatunkban ezek és nyilvános cégadatbázisokból elérhető adatok segítségével azt mutatjuk be, kik részesültek a jegybanki támogatásokból, és milyen eredményük volt ezeknek.
A könyvkiadó a működésére 2020-ban 50 millió, 2021-ben 200 millió, 2022-ben a kiegészítő támogatásokkal együtt 250 millió, 2023-ban pedig 290 millió forintot kapott a PADME-tól úgy, hogy a fennmaradó összegeket a kuratórium döntése alapján még 2024-ben is felhasználhatta. A támogatás nagyságát érzékelteti, hogy a kiadó 2020 és 2024 között összesen 694 millió forint nettó árbevételt ért el, vagyis a 790 milliós működési támogatás az öt év teljes árbevételét is meghaladta.
Minden 100 forint értékesítési bevételre 114 forint alapítványi pénz jutott.
Ettől vélhetően nem független, hogy ebben az öt évben a kiadó csaknem 498 millió forint személyi ráfordítást számolt el, beleértve a béreket, a járulékokat és az egyéb személyi kifizetéseket. A bérköltség és az átlagos állományi létszám alapján egy foglalkoztatottra 2021-ben havi bruttó 766 ezer, 2023-ban pedig már 1,16 millió forint jutott. A kiadó 2023-ban átlagosan nyolc embert foglalkoztatott, bérekre összesen 113 millió forintot számolt el, a járulékokkal és az egyéb személyi kifizetésekkel együtt pedig személyi ráfordításai elérték a 145 millió forintot.
Az alapítványi pénzekkel szépen megtámogatva is szerény nyereségek jöttek össze: 2020-ban csaknem 32 millió, 2021-ben majdnem 18 millió, 2022-ben és 2023-ban pedig mindössze 2-2 millió forint. A százmilliós támogatások 2024-re és 2025-re elapadtak, ez egybeesett a PADME pénzügyi helyzetének megrendülésével. 2024-ben még a korábban megítélt pénzek maradványát használhatta fel a cég. A kiadó egyéb bevételei – amelyek között a felhasznált támogatásokat is elszámolta – a 2023-as 246 millió forintról 2024-ben 40 millióra, 2025-ben pedig 11 millió forintra estek.
Így nem meglepő, hogy a működési költségeket már 2024-ben jelentősen megvágták: a személyi ráfordítások 145 millióról 13 millió forintra, az anyagjellegű ráfordítások 314 millióról 57 millió forintra csökkentek. Az árbevétel közben 214 millióról 81 millió forintra esett, a kiadó azonban még 25 millió forintos nyereséggel zárta az évet. Év végén ugyanakkor továbbra is 255 millió forintnyi készlet szerepelt a könyveiben, túlnyomórészt termékekből.
2025-re az árbevétel alig 40 millió forintra feleződött, a cég pedig 155 millió forintos veszteséget könyvelt el.
A veszteség nagy részét az okozta, hogy a raktáron maradt könyvek a vagyonértékelő szerint jóval kevesebbet értek, mint amennyiért a cég nyilvántartotta őket. Emiatt 133 millió forinttal csökkentették a készlet könyvekben szereplő értékét, ami ugyanekkora összeggel rontotta az éves eredményt.
Hogy a 2025-re a kiegészítő mellékletben említett vagyonmentés végül mennyire bizonyult sikeresnek, nem tudni, eszerint a megmaradt könyveket még értékesítik, új könyvek nyomtatása és a saját webshop újranyitása viszont nem várható.
A kiadó szerint a világ legkiemelkedőbb egyetemeinek kínálatát válogatták össze
A könyvkiadó honlapja mellett a közösségi felületeik sem frissültek az elmúlt bő másfél évben. Pedig a könyvkiadó a PADME projektjei között szinte elsők között, 2017 szeptemberében jött létre a hivatalosan elérhető információk szerint azzal a céllal, hogy nagyrészt külföldi geopolitikai, közgazdasági és pénzügyi könyveket jelentessen meg magyar nyelven. „Küldetésünkben fontos szerepet játszik, hogy köteteink tudományos megalapozottsággal rendelkező, nemzetközileg elismert szerzők gondolatait közöljék, közérthető megfogalmazásban”, írta bemutatkozásában a cég. Címeik kiválasztásához elmondásuk szerint a „világ legkiemelkedőbb egyetemeinek kínálatát kutatták fel”.
Az összesen több mint 170 kiadványt megjelentető könyvkiadó ugyanakkor szorosan együttműködött a PADME más leágazásaival is. A Csizmadia Norbert szakmai irányítása alatt álló Budapest Centre For Long-term Sustainability nevű kutatóközpont több vendégének, köztük a magára csak Mr. Geopoliticsként hivatkozó Abishur Prakash kanadai geopolitikai jövőkutató könyveit adta ki magyarul. A 2010-es évek végétől Matolcsy György korábbi jegybankelnök összesen 6 kötetét is ez a kiadó jelentette meg, de még Csizmadia könyve is a kiadónál jelent meg.
A PaBooks néven is futó kiadó felhozatala összességében elég vegyes. Matolcsy György könyvei mellett olyan címeket köszönhetnek neki a magyar olvasók és adófizetők, mint a Geofúzió (Csizmadia Norberttől), A kínai észjárás, A koreai észjárás, illetve A japán észjárás (Boyé Lafayette de Mente-től), A kínai geopolitikai gondolkodás (az MNB-nél főtanácsadóként is dolgozó Horváth Leventétől). Közben viszont kiadták például az IMF-nél 16 évig dolgozó Vasuki Shastry Ázsia tündöklése… és bukása? című könyvét és Csikszentmihályi Mihály klasszikusát, a Flow-t is.

A céget egyébként évekig Cseh Katinka vezette, akinek a neve korábban a Budapesti Metropolitan Egyetem körül is többször felbukkant, őt 2023 végétől 2025 elejéig Cservenák Csaba váltotta, aki a PADME vagyonkezelője, az Optima különböző leágazásaiban vállalt szerepet. Majd egy ismerős név, az MNB-alapítványi cégek vezetésének veteránja, a jelenleg körözés alatt álló Stofa György vette át az irányítást 2025 elején, akinek megbízása kevesebb mint 3 hónap után, az új jegybanki vezetés utáni napokban, 2025 márciusában ért véget. Stofával szemben jelenleg nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, az ügy lényegét a Telex korábban ebben a cikkben mutatta be.
Stofa György felbukkant korábban számos jegybanki kötődésű cég vezetésében, valamint a Matolcsy Ádámhoz köthető míkonoszi Villa Nicole körül is aktív szerepe volt. Neve a Hauszmann Alajos által épített, Székesfehérvár-Csalapusztán található Kégl-kastély ügyében is felmerült, az ő cége, a SRES Zrt. szerezte meg a kastély tulajdonjogát birtokló céget.
Kérdéseket küldtünk a könyvkiadó jelenlegi vezetőjének, hogy sikeres volt-e a vagyonmentés és tervezik-e újraindítani a honlapot, de a cikk megjelenéséig nem érkezett válasz a megkeresésünkre.
Közreműködött: Bánáti Anna, Weiler Vilmos, Hüttl Tivadar