Cowboycsizmától a luxusóráig – az amerikai félidős választás legjobb kiegészítőiből válogattunk

Amit szavakkal nem lehet, elmondjuk az öltözetünkkel – mióta világ a világ a ruháinkon és ékszereinken keresztül üzenjük meg, kik vagyunk. A személyes stílus pedig sokkal nagyobb jelentőséget kap, ha az ember történetesen politikus. Számtalan példát lehetne felhozni arra, hogy a politikában a legapróbb részleteknek is jelentősége van, legyen szó egy ártatlannak tűnő brossról, egy ikonikus sapkáról, vagy éppen szigorú kalapról.
A kiegészítőknek a politikai kampányokban, így az amerikai félidős választásokban is fontos szerepük volt, ebben a cikkben a legjobbakat gyűjtöttük össze.
Nem kispályás ékszerek
Magyar idő szerint szerda hajnalban az amerikaiak és az amerikai belpolitikára fogékony külföldiek szeme feltehetően az Egyesült Államok egyre kékülő térképére szegeződött, az én figyelmemet viszont, bevallom, valami más vonta el: a frissen megválasztott minnesotai szenátor, Peggy Flanagan hihetetlenül hosszú fülbevalója.

Minnesota jelenlegi helyettes kormányzója történelmet írt: ő lett az első őslakos nő, aki elnyerte a szenátusi mandátumot az államban. Flanagan a Minnesota északnyugati részén található Ojibwe, azaz Fehér Föld Nemzet őslakos törzs tagja, a fülbevalója pedig határozott (és látványos) utalás a politikus őslakos örökségére. A rendkívül ritka és értékes dentalium kagylókból készült függőt a Vogue szerint a kaliforniai yurok törzsbe tartozó ékszertervező, Jessica Mendez készítette. A dentalium használata már az európai gyarmatosítás előtt is elterjedt az őslakos kultúrában, az egyre nehezebben fellelhető alapanyagot az őslakos közösségekben a gyémántnál is értékesebbnek tartják. Flanagan egyébként kifejezetten szereti a hangsúlyos függőket, a nyilvános megjelenésein többnyire hasonlóan feltűnő, nagy méretű ékszerekben lehet látni – a kiegészítői annyira ikonikusak, hogy már saját Instagram-oldaluk is van.
A tradicionális ékszert Flanagan a félidős választás estélyén modern, burgundivörös nadrágkosztümmel kombinálta, amin egy apró bross is helyet kapott: A „Mondale” feliratú, malacformájú kitűzőt Flanagan többször viselte a választási kampánya alatt. A különleges kiegészítő történelmi jelentőségű: az egykori minnesotai szenátor, majd alelnök, Walter Mondale támogatói viselték a politikus 1984-es elnökjelölti kampánya alatt. Peggy Flanagan Ted Mondale-től, Walter Mondale fiától kapta a kitűzőt, a viselése pedig több dolgot is jelenthet: tisztelgést az állam egyik jelentős demokrata politikusa előtt, de akár alelnöki, vagy egyenesen elnöki ambíciókat is.
Az amerikai félidős választásokon egy másik nő is történelmet írt: Deb Haaland Új-Mexikó első őslakos származású kormányzója lett. A pueblo népcsoportból származó nő ráadásul nem először törte át az üvegplafont, 2020-ban a kongresszusi képviselővé választásával, majd azzal is elsőzött, hogy Joe Biden belügyminisztere lett. Haaland szintén sokatmondó fülbevalóban ünnepelte a győzelmét: egy pár, az új-mexikói apacs származású művész, Pat Pruitt által tervezett, titánból készült fehér szitakötőt viselt, amely az őslakos kultúrában a szárnyalást, a változást és az átalakulást jelképezi.

Haaland fülbevalójánál sokkal feltűnőbb volt a nyaklánca. A frissen megválasztott kormányzó egy hatalmas kagylót viselt a nyakában. A pueblo kultúrában a kagyló a tisztaságot, a vizet, az életet és a megújulást szimbolizálja. A kagyló emellett a hagyomány szerint meg is védi a viselőjét az ártó szellemektől.
Flanaganhez hasonlóan Haaland is előszeretettel visel látványos fülbevalókat és nyakláncokat, amelyekkel az őslakos örökségét hangsúlyozza. Az új-mexikói politikus a 2021-es kongresszusi beiktatásakor is felhívta a figyelmet magára a szettjével – tradicionális öltözékét akkor is egy pár szitakötős fülbevalóval egészítette ki.
Sokatmondó cipők
Az alaszkai Mary Peltola ugyan egyelőre nem hirdethetett győzelmet, szoros versenyben vezet a szenátori versenyben. Ha nyer, őslakos nőként a jövőben már nem kongresszusi képviselőként, hanem szenátorként fogja képviselni az államot. A politikus 2022-ben, amikor kongresszusi képviselőként tette le a hivatali esküt, azzal került a címlapokra, hogy az alaszkai őslakos népcsoport, a yup’ik hagyományos csizmáját viselte. 2026-os választási kampányában személyes tradícióira is nagy hangsúlyt fektetett: a korábban halászként dolgozó politikus szlogenje a „fish, family and freedom”, azaz a magyarul kevésbé jól csengő „hal, család és szabadság” volt, és több kampányeseményen halászcsizmában jelent meg.

A republikánus Ashley Hinson nem elégedett meg az államával (Iowával), a szenátusi kampánya alatt a politikus rendre az amerikai zászló színeibe öltözött. A kiegészítőiben is: a szettjeit általában vörös körmökkel és rúzzsal, piros karkötőkkel, és nem egyszer egy piros MAGA sapkával tette teljessé. A legemlékezetesebb darabja egy csillogó, amerikai zászlós magassarkú lett, amit a kampány alatt többször is lehetett látni rajta. Sajnos ez sem volt elég a győzelemhez, a szenátusi széket elhappolta előle a demokrata Josh Turek.

A férfiakat sem kell félteni, ha feltűnő cipőkről van szó. Bár egymás ellen kampányoltak a szenátori székért, a demokrata James Talarico és a republikánus Ken Paxton egy dologban egyetértett: Texasban kampányolni csak cowboy csizmában érdemes. Végül a 37 éves presbiteriánus papnövendéknek jött be a szerencsehozó lábbeli, közel 40 év után hódította meg a demokratáknak a mélyen konzervatív államot.

Karkötő karkötő hátán
Abdul El-Sayed nem szereti az öltönyöket. Ez egyértelműen látszik abból, hogy a kampányeseményei jelentős részét egyszerű, szűk pólóban és farmerben nyomta végig. Nem találta fel ezzel a spanyolviaszt, az utóbbi években egyre divatosabbá vált a politikusok körében, hogy a nem formális rendezvényeken „utcai ruhában” jelenjenek meg. Ami El-Sayed szettjeit igazán különlegessé tette, az a csuklóján sorakozó karkötő-szett volt.
A korábban az egészségügyben dolgozó politikus szintén orvos feleségével együtt két kislányt nevel. Ezek a kislányok El-Sayed elmondása szerint swiftiek, azaz Taylor Swift amerikai énekesnő lelkes rajongói, ebből pedig egyenesen következik, hogy ők is nagyüzemben gyártják azokat a színes gyöngyös barátságkarkötőket, amiket az énekesnő koncertjein szoktak cserélgetni a rajongók. Ezekből jut néha nem is egy El-Sayed karjára. Az egyiken az olvasható, „legjobb apa”. A barátságkarkötők mellett a politikus több hagyományos, fagyöngyös karkötőt is magára szokott dobni (na nem annyit, mint Vitályos Eszter), és ezen a kezén hordja az okoskarkötőjét is – ha a szűk póló nem lett volna elég, az orvos végzettségű El-Sayed rendszeresen edz, és odafigyel az egészségére, üzeni vele mindenkinek.

El-Sayed nemcsak a karkötőivel üzen, hanem a gondosan válogatott órakollekciójával is. A Demokrata párt balszárnyát erősítő politikus ugyanis nem egy, hanem több órát is villantott a félidős választás előtti kampányeseményein. A GQ összefoglalója szerint a politikus óragyűjteménye azért is figyelemre méltó, mert bár más, magukat progresszív baloldalinak valló politikussal ellentétben nem az olcsó Casiók mellett tette le a voksát, és a karórái sokkal magasabb kategóriát képviselnek, mégsem hivalkodók. Annál fontosabb a jelentésük: többször feltűnt például egy olyan Omega Speedmasterben, amilyet az amerikai űrhajósok, Buzz Aldrin és Neil Armstrong is viseltek, amikor először léptek a Holdra. Ennél hazafiasabb órát nehezen választhatott volna az egyiptomi származású, de amerikai születésű, muszlim politikus, akit a kampány alatt előszerettel vádoltak politikai ellenfelei hazafiatlansággal. El-Sayed a lokálpatriotizmust sem veti meg, a detroiti székhelyű (El-Sayed Michigan állam szenátori székéért indult a választáson) Shinola márka modellje, a Runwell is feltűnt a csuklóján.
De El-Sayed gyűjteményébe tartozik a német óragyártó, a Mühle-Glashütte kevéssé ismert S.A.R. Rescue-Timere, a szintén német Sinn óramárka ikonikus búvárórája, a U-1 SE is. Magyar idő szerint szerda hajnalban vált biztossá, hogy El-Sayed lesz Michigan következő, az amerikai szenátus első muszlim vallású szenátora. A győzelmi beszéde alatt, amit ezúttal öltönyben tartott, a japán óragyártó, a Grand Seiko Spring Drive Chronograph kollekciójának egy darabját viselte. A világ egyik legelegánsabb óragyártója által készített modell igazi értékét a GQ szerint csak az igazi órarajongók ismerhetik fel.

A kampányát elsősorban a hétköznapi emberek megélhetési problémáinak megoldására építő politikus óraválasztásait sokan kritizálták, és nevezték „luxizásnak” a kampány során. A karórái a GQ és a Hollywood Reporter ítélete szerint viszont inkább azt bizonyítják, a politikus nem puszta luxuscikkeket gyűjt, hanem valódi órarajongóként különleges, egyedi és a stílusához illő darabokat vásárol, amelyek közül ráadásul egyik sem annyira drága, hogy egy jól kereső amerikai orvos, vagy éppen szenátor ne engedhetné meg magának őket.
A legkompaktabb összkép
A politikai method dressing a legkirívóbb esetekben nem merül ki a kiegészítő-választásban. Vannak, akik az egész szettjüket az általuk képviselt államnak és választópolgárainak szentelik. Az „én is egyszerű ember vagyok”-féle farmer-póló kombóról már szó esett, a kreatívabbak azonban ennél sokkal tovább mentek a félidős választási kampányban.

Így tett például Montana frissen megválasztott demokrata kongresszusi képviselője, a 32 éves Sam Forstag, aki a GQ szerint legtöbbször úgy néz ki, mint aki egy Ralph Lauren katalógusból lépett ki. Az újonc politikus a győzelmi beszédét is egy piros felsőre húzott kék-fehér csíkos ingben, hangsúlyos, western stílusú övben, farmerben és egy pár csizmában tartotta. Forstag állandó kiegészítője egy egyszerű, vintage Casio óra. Forstag ruhaválasztásai elsőre jelmezszerűnek tűnhetnek, a valóságban viszont teljesen önazonosak: mielőtt a politikusi pályára lépett, Forstag az Erdészeti Szolgálat tűzoltójaként dolgozott. A kockás ing, a farmer és a strapabíró cipő számára, sok más montanaihoz hasonlóan, teljesen természetes munkaruhának számít.
A cikk elején már szó esett Peggy Flanagan fülbevalóiról, de érdemes figyelmet fordítani a politikus egész szettjeire is. Flanagan az egész kampány alatt nagy hangsúlyt fektett a megjelenésére, amelynek nem csak a kiegészítők szintjén volt szerves része az őslakos identitása. A politikus rendszeresen visel őslakos tervezők által készített ruhákat – a Vogue össze is gyűjtötte a legemlékezetesebbeket.

Flanagan idén februárban a minnesotai Minneapolisban vett részt egy, az ICE ügynökök által lelőtt Renée Good tiszteletére tartott megemlékezésen. Az akkor még kormányzó-helyettes, de már szenátornak készülődő politikus az eseményen egy olyan tradicionális szoknyában jelent meg, amelyet az őslakos nők fontos szertartásokon viselnek. A hidegre való tekintettel egy pár mokaszint, és egy kortárs őslakos márka, a Sky-Eagle Collection által tervezett kabátot is felvett az alkalomra. És egy ICE OUT kitűzőt.