Hét-nyolc milliós fizetés mellé autó, sofőr, business class és akár szolgálati lakás is járt a HUN-REN vezetőinek

Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!

Több millió forintos alapfizetés plusz teljesítménybér, business class repülőjegy, minimum négycsillagos hotel az utazások során, és egyéb extra juttatások – a Telex közérdekűadat-igényléssel kikérte a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat október 21-ével távozott elnöke, Gulyás Balázs, illetve vezérigazgatója, Jakab Roland munkaszerződését, annak módosításait és a közös megegyezéses felmondólevelüket. Ezekből kiderült: kettőjük közül Jakab Roland keresett jobban, de Gulyás Balázs sem panaszkodhatott a juttatásokra.

A szerződéseket azért kértük ki, mert az elmúlt évben többször is érte kritika a HUN-REN-t a két vezető juttatásai miatt, különösen ahhoz képest, hogy a hálózathoz tartozó kutatók munkájára mennyi pénz jut. A HVG tavaly december elején azt írta: Gulyás Balázs HUN-REN-elnök és Jakab Roland vezérigazgató havonta bruttó 9,4 millió forintot keresnek – vagyis többet, mint a jegybankelnök és a köztársasági elnök. A HUN-REN tagadta, hogy ezek lennének a valós bérszintek, és jogi lépéseket lengettek be.

Aztán az Akadémiai Dolgozók Fóruma (ADF) megosztotta egy dokumentum képernyőképét, ami rövid ideig, feltehetően véletlenül volt elérhető a HUN-REN oldalán, de az internetes archívum megőrizte. Ebből kiolvasható a HUN-REN két vezetőjének összesített negyedéves bére. Az ADF által megosztott dokumentum szerint a két vezető negyedéves juttatása együttesen 56 412 000 forint – eszerint a vezetők fejenként, havonta 9,4 millió forintot kaptak. A Telex által kikért dokumentumok nem pontosan ezt mutatják – de van bennük egy csavar, ami lehetővé teszi, hogy végül kijöjjön az összeg.

Gulyás Balázs volt elnök havi munkabére a szerződése szerint 2025. október 28. és 2026. február 28. között bruttó 6 468 000 forint volt, a szerződés viszont automatikus éves korrekciót írt elő: az előző évi bruttó átlagkereset tízszeresére kellett emelni a havi alapbért. A 2025-ös átlagkereset alapján ez 2026. március 1-jétől havi bruttó 7 050 000 forint lett.

Az alapbéren felül Gulyásnak járt még teljesítménybér is, ha teljesítette a szerződésében meghatározott indikációkat, a mindenkori éves bruttó alapbér 50 százaléka járt neki. A célokat viszont elég lazán fogalmazták meg, azt várták el a volt elnöktől, hogy

  • biztosítsa a HUN-REN gördülékeny átállását;
  • alakítsa ki a HUN-REN-törvény szerinti stratégiákat és szabályozókat;
  • növelje a HUN-REN láthatóságát és kutatási kiválóságát mind a hazai, mind a nemzetközi térben; és
  • teljesítse a közfeladat-finanszírozási szerződésben meghatározott indikátorokat.

A 2026-os évben az eltérő havi alapbérekkel számított éves alapbér 83 436 000 forint, ennek a fele 41 718 000 forint, tehát ennyit kapott volna ebben az évben teljesítménybérben még a fizetése felett a volt elnök – de ezt idén már nem kapta meg, ugyanis a munkaszerződése megszüntetésével erről lemondott.

A szerződés szerint a teljesítménybérre való jogosultságot nem év közben, hanem a tárgyévi célfeladatok negyedik negyedévi állapota alapján, legkésőbb a következő év április 1-jéig állapítják meg, első alkalommal pedig 2027. április 1-jéig, tehát úgy tűnik, hogy Gulyás Balázs teljesítménybért nem kapott az elmúlt évben.

Gulyás szerződésében az is szerepel, hogy az egészségpénztári (havi több mint 350 000 forint) és nyugdíjpénztári (havi kb. 700 000 forint) hozzájárulás mellett felső és középkategóriájú szolgálati autót, korlátlan üzemanyagot, ehhez sofőrt, illetve a szokásos informatikai eszközök mellett még szolgálati lakást is kapott, abban az esetben, ha „a magasrangú vendégek fogadására nemzetközi mércével alkalmas, elegáns lakástulajdonnal az elnök vagy vele egy háztartásban élő házastársa vagy élettársa nem rendelkezik”. Az nem derül ki a dokumentumokból, hogy Gulyás Balázs végül igénybe vette-e ezt a lehetőséget.

A volt elnöknek az utazásai alatt sem lehetett oka panaszra: a külföldi hivatalos repülőutakon business osztályon utazhatott, és négycsillagos vagy annál magasabb kategóriájú szállodában szállhatott meg.

Ha a szerződését egyoldalúan mondta volna fel az Irányító Testület, Gulyás 12 havi távolléti díjat kapott volna. Ez a közös megegyezéssel nem járt, így viszont a HUN-REN vállalta, hogy háromhavi távolléti díjnak megfelelő külön pénzbeli juttatást fizet neki. A pontos végösszeghez a távolléti díj bérszámfejtését is látni kellene, mert az nem minden esetben azonos a havi alapbérrel. Ha a távolléti díj alapja a 2026. október 21-én érvényes havi 7,05 milliós alapbér volt, akkor ez 21 150 000 forintos végkielégítést jelent. Gulyás Balázs lemondott a 2026-os teljesítménybéréről is.

Jakab Roland Gulyásnál lényegesen többet keresett: az első időszakban bruttó 7 270 000, majd 7 892 000 forintot. Ehhez hozzájött még nála is a teljesítménydíjazás, ugyanazokkal az arányokkal és célokkal, mint Gulyás Balázsnál. Így teljesítménydíjként Jakab Roland havi átlagban 3 635 000 forintot vihetett haza – csakhogy nála is áll a szerződéses kitétel, hogy első alkalommal 2027. április 1-jéig állapítják meg a teljesítménydíjazást, így valószínűleg ezt ő sem kapta meg.

Az alapbéréhez és a teljesítménydíjazáshoz a vezérigazgatói munkakörén felül vállalt, külön feladatokért havonta extra bruttó 1,5 millió forintot kapott. Ennek egy részét a szerződésből a HUN-REN kitakarta, annyit látni, hogy a következő három évre szól, és valamilyen szervezet szakmai, szervezeti, intézményi és működési alapjának létrehozásáról, összehangolásáról és biztosításáról van szó. Jakab felelt a szervezet stratégiai koncepciójának kialakításáért, az alapvető kutatási és technológiai fókuszok meghatározásának, a működéshez szükséges szervezeti és erőforráskeretek kialakításának koordinálásáért, továbbá sikeres akkreditációjáért. A HUN-REN-nel kapcsolatos nemzetközi és ipari együttműködések fejlesztését, tudományos átláthatóságának erősítését, illetve társadalmi-gazdasági hatásának növelését is rábízták. A 1,5 milliós extra jövedelem másik alapja a HUN-REN-en belüli MI-technológiai tudástranszfer és kompetenciaépítés támogatása volt.

Ezzel együtt, de a teljesítménybér nélkül Jakab Roland havonta átlagosan 9 392 000 forintot kapott a HUN-REN irányításáért.

Természetesen ő is részesült extra juttatásokban: ugyanúgy megkapta a szolgálati autót, a sofőrt, az egészségpénztárt, a nyugdíjpénztárt, az informatikai eszközöket, a business class repülőutat és a minimum négycsillagos szállodát. A két pénztári hozzájárulás maximális összege az alapbér alapján havi 363 500 és 727 000 forint volt. Ehhez jöttek még a reprezentációs költségek, a szakmai rendezvények, konferenciák és képzések költségei. Jakab Rolandnak viszont Gulyás Balázzsal ellentétben szolgálati lakás nem járt.

Az eredeti munkaszerződés szerint, ha a munkáltató nyilatkozata alapján szűnik meg a munkaviszony, Jakab Roland szintén 12 havi távolléti díjnak megfelelő összegre lett volna jogosult. A felek azonban végül közös megegyezéssel szüntették meg a munkaviszonyt, és a megállapodásban Jakab lemondott erről a 12 havi juttatásról. Helyette vele is háromhavi távolléti díjnak megfelelő külön pénzbeli juttatásban állapodtak meg. Ha a távolléti díj alapja kizárólag a 7,27 milliós alapbér, akkor az összeg bruttó 21,81 millió forint lenne. Ha a havi 1,5 milliós külön díjazás is beleszámít, akkor bruttó 26,31 millió forint. Jakab Roland is lemondott a 2026-os teljesítménybéréről.

A szerződésekből az is kiderült, hogy az Irányító Testület határozata alapján a két vezető egyéb juttatásra is jogosult lehetett, erről viszont sem a munkaszerződésből, sem az annak megszüntetéséről szóló dokumentumból nem derül ki pontos összeg. Mindkét volt vezető az Irányító Testületben is benne volt, arról sincs információnk, hogy erre külön díjazást kaptak-e. Az ADF által korábban nyilvánosságra hozott kimutatás és a szerződésekből kiolvasható összegek közötti különbségek feltehetően ezekből az egyéb juttatásokból adódnak.

Az összegeket segít kontextusba helyezni, hogy 2025 szeptemberében a tavaly 48,5 milliárd forintos tervezett költségvetésű HUN-REN kutatóinak – akik nem az az év júniusában az ELTE-hez csatolt négy humán- és társadalomtudományi intézethez tartoztak – bruttó egymillió forintos fizetést lengettek be. Az akkori béremeléssel sikerült elérni a bruttó 800 ezer forintos kutatói átlagbért. Magyarország miniszterelnökének tiszteletdíja pedig idén júliustól 3 810 624 forint.

Gulyás Balázs és Jakab Roland október 21-i határidővel távoztak a posztjukról. Gulyás Balázs ideiglenes utódja a kormány javaslatára Stipsicz András, a HUN-REN Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet eddigi főigazgatója lett, Jakab Rolandot pedig Bereczky Áron váltotta, aki korábban az NKFIH Kutatói Kiválósági Főosztály főosztályvezetője volt. A Tudományos és Technológiai Minisztérium korábban már jelezte, hogy ősszel lecserélik a kutatási hálózat teljes vezetését, Horváth Péter innovációs államtitkár azt mondta: megszakadt a kommunikáció a hálózat és a vezetőség között, amire megoldást kell találni. Nem volt annyira nehéz kitalálni, hogy milyen megoldásra gondolnak, Tanács Zoltán ugyanis korábban már javasolta az elnöknek, hogy mondjon le.

A HUN-REN-nek hányatott sorsa volt az elmúlt években. Az akadémiai kutatóhálózat vegzálása 2019-ben kezdődött, az addig a Magyar Tudományos Akadémiához (MTA) tartozó szervezeteket az állam elcsatolta, és az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatba (ELKH) fogta össze. Az MTA és a kutatók többsége tiltakozott ez ellen, aggályok merültek fel a kutatás szabadságával és függetlenségével kapcsolatban. 2020-ban a hálózat dolgozóit megfosztották a közalkalmazotti státuszuktól, majd 2021-ben több intézetet átalakítottak. Az ELKH elnöke 2023. május 1-jével Gulyás Balázs lett, a hálózatot pedig szeptember 1-jétől Magyar Kutatási Hálózattá (HUN-REN) nevezték át. 2025 nyarán a humán- és társadalomtudományi kutatóintézeteket – akaratuk ellenére – leválasztották a HUN-REN-ről, és az ELTE-hez csatolták.

A hálózat volt elnökével a Telex nemrég készített interjút, ezt itt tudják elolvasni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Állítsd be a Telexet megbízható forrásnak!
Kövess minket Facebookon is!