Legfontosabb
Így változott Orbán Viktor fizetése 2010 óta
A kormányfő bére többször is nőtt az elmúlt 12 évben, a mostani emelés a legnagyobb mértékű 2010 óta.
A szarszag egységbe kovácsol, nem számít, ki melyik pártra szavaz
Körömnyi nagyságú legyek, hányinger, erjedt szarszag. Kisbéren tíz éve panaszkodnak arról helyiek, hogy szerintük gyomorforgató szag jön egy sertéstelepről és biogázüzemből. 119 ember pert indított,...
Az Orbán-kormány hallgat az orosz letelepedési kötvényesekről, miközben az EU felszámolná az egész...
A Fidesz EP-képviselői nem szavazták meg a már kiadott vízumok felülvizsgálatát. Putyin rendszerének több haszonélvezője jutott korábban magyar papírokhoz.
Annyi videót és képet látunk, hogy nem érzékeljük a valós emberi vészhelyzetet
Nemrég egy kétségbeesett fiatal a Margit hídról készült leugrani. A hídon átkelők között voltak, akik videóztak, mások arra biztatták, hogy tegye meg, ahelyett hogy próbálták volna megakadályozni....
Rakpartlezárási vita: kitiltás, alagút vagy valami más?
A lezárás következményeiről, szóba jöhető alternatívákról, a szakma hallgatásának okairól Molnár László, az egyik legismertebb közlekedésépítő mérnök adott interjút lapunknak, megnyitva a társadalmi...
Hollik: Ha a Ryanair ezt megcsinálja, meg kell emelni a légitársaságok adóját!
Fideszes képviselőket kérdeztünk arról, hogy mit szólnak ahhoz, hogy a Ryanair visszamenőleg árat emelt a kormány extraprofitadója miatt. A Fidesz kommunikációs igazgatójának már van is egy ötlete.
Megszállták a faluját az oroszok, el akart jönni, kis híján agyonverték
Rengeteg civil került orosz fogságba Ukrajna megszállt területein, volt, akinek az életét az mentette meg, hogy a vele lévő idősebb fogoly tudta a szovjet himnuszt. Egy fogoly elbeszélése négy nap...
A Telex a telexeseké lesz: dolgozói tulajdonba kerül a Telex kiadója
Átalakul a Telexet kiadó cég, részvényesek lesznek a dolgozók. Hosszú távra tervezünk, rengeteg tervünk van, folyamatosan fejlődni szeretnénk.
Közel másfél év után sem oldódott meg a hálapénz kérdése a szülészeten
A szabad orvosválasztás jelenleg csak a várandósgondozásban lehetséges, de lehet állami kórházban is szülni fogadott orvossal – 660 ezer forintért. Sok nőt félelemmel tölt el, hogy az ügyeletes...
Kinyírta az oázist, kinyírta a tengert, az emberek megbetegedtek
Tunézia a világ egyik legnagyobb exporttőre a foszfáttartalmú műtrágyák piacán, és most felpörgeti a gyártást, hiszen piaci rést ütött az orosz-ukrán háború. A gond csak az, hogy az egyik üzemük már...









