Legfontosabb
Corvinus-rektor: Ekkora reformot nem lehet úgy meglépni, hogy mindenkit megkérdezünk
Az amerikai, nyugat-európai és a hazai felsőoktatás közötti szakadékot csak egy ugrással lehetett átugrani, és ez nem járt konfliktusok nélkül, ismerte el a Telexnek Takáts Előd. A Budapesti...
Putyin a Kreml teljes szövetségi rendszerét tette kockára Ukrajnában
A Kreml által Ukrajna ellen indított háború orosz katonai veszteségei miatt maradék posztszovjet szövetségeseinek megőrzése is fejtörést okoz Moszkvának. A keleti vezető államok után már kisebb...
Megrázta Franciaországot a párizsi kislány meggyilkolása, és újra felszínre hozta a bevándorlás...
Lola, egy 12 éves kislány pénteken elindult az iskolából, de végül soha nem ért haza, pedig nagyjából négy percre volt az otthonától. A holttestét még aznap este megtalálták, és elfogták a...
Elég sovány Orbán potenciális szankcióellenes koalíciója Európában
Miközben a magyar kormány az európai uniós szankciókat bombaként ábrázoló plakátkampányt indított, Orbán Viktor mellett kevesen vannak Európában, akik az Oroszországra kivetett szankciók eltörlését...
Kétes ügyek sorozata vezethetett Vári Attila olimpiai bajnok vízilabdázó lemondásához
2018-tól vezette a vízilabda-szövetséget a játékosként mindent megnyerő Vári Attila. Pénteken váratlanul lemondott elnöki posztjáról, de azért nem teljesen előzmények nélkül. A pécsi ügyek mellett...
17 éves vagyok, dolgozatokat kellene írnom, nem tüntetéseket szervezni
Eddig két országos pedagógussztrájkot tartottak ebben a tanévben, de szinte minden napra jutott egy élőlánc vagy egy szolidaritási akció a tanárokért, a közoktatásért. Bemutatjuk a tiltakozási...
Saját pénzükön élnek a diákok külföldön, a Corvinus elnézést kér, amiért még nem utalta az...
Az egyetem „sajnálatos adminisztrációs hibára” hivatkozik. Olvasónk eddig önerőből intézett mindent Spanyolországban, azt mondja, ha két héten belül nem jön meg a pénz, haza kell mennie.
Plágiumgyanú: az egyetem szerint csak akkor vizsgálhatják Marosi Beatrix szakdolgozatát, ha ő maga...
Lezárult a vizsgálat a Kodolányi Egyetemen a Belső-Pesti Tankerületi Központ igazgatójának plágiumgyanús diplomamunkájával kapcsolatban. Az egyetem a Telexnek elküldött levelében azt is...
Arra ügyelnek, hogy Putyint ne kritizálják, de a hadsereg vezetése már szabad préda az orosz...
Az ukrán hadszíntéren elszenvedett egymást követő veszteségek hatására a katonai bloggerektől kezdve az edzett propagandistákig felerősödtek a kritikus hangok az orosz információs térben. A két...
Kedves Pistike! Én vagyok a bíró bácsi, és az a feladatom, hogy döntsek a szüleid válásáról
Levelet kapnak a bíróságtól a válófélben lévő szülők gyerekei arról, hogy ha szeretnének, akkor beszélgethetnek a bíróval a szüleik válásáról. A levélnek nem az a célja, hogy megkérdezzék a...









