Legfontosabb
A papíralapú dokumentumokkal és az agyonbonyolított ügyintézéssel is leszámolna a digitális...
A Rogán Antal által már belengetett javaslat szerint a törvény jövő júliusban lépne életbe, a keretalkalmazás pedig szeptember 1-jével válna elérhetővé.
Bulgária Ausztriát zsarolná, de nekünk is nagy pofont ad az orosz gázra kivetett adóval
Brutális adót vetett ki Bulgária az orosz gáz tranzitszállításaira. Mindez azzal fenyeget, hogy bár az adót nem a vevők, hanem az eladó Gazprom kapta, Magyarország is pórul járhat, akár ellátási...
Harminc év alatt több mint egymillió kistermelő tűnt el, még az élelmezésbiztonság is veszélyben...
A Magyar Tudomány Ünnepén Benedek Zsófia biológus, közgazdász a helyi élelmiszerek termelését és a fenntarthatóság kapcsolatát mutatta be. Eloszlatta azt a tévképzetet, hogy minden jobb, amit...
A visszafogott szélsőséges trumpista
Mike Johnson, az amerikai képviselőház új republikánus elnöke kevéssé ismert figura, így a mérsékeltek is besorolhattak mögé. Pedig valójában trumpista, aki Joe Biden 2020-as győzelmének...
Lángoló víkendház, acsarkodás, boszorkányper, tébolyda Zebegényben
Tavaly az önkormányzatot kívülről bíráló civil aktivista, Parádi Katalin lett a polgármester Zebegényben, aki a hétvégén egy kisollóval szúrhatta meg az egyik helyi képviselőt. Már az elején kódolva...
Lantos Csaba miniszter egykori titkos üzletére is fény derült az óriási ciprusi kiszivárogtatásból
Az Orbán-kormány energiaügyi miniszterének Cipruson volt egy cége abban az időben, amikor a Fidesz keményen támadott másokat az ilyen üzleteik miatt. A Direkt36 hozzájutott ennek a több százmillió...
A bíróság új nyomozásra kötelezi a rendőrséget az atlétikai vb szervezőjének gyanús szerződése miatt
Deutsch Péter, a vb szervezőcégének volt vezetője az utolsó munkanapján még kötött egy 260 milliós szerződést. Az ezzel kapcsolatos nyomozást a rendőrség megszüntette, az Integritás Hatóság azonban...
Lobbipróbálkozás lehet Bige részéről, hogy belengette a Nitrogénművek végleges bezárását
Tényleg rossz helyzetben van Bige László műtrágyagyára a kormány extraadói miatt, de a céget és az iparágat ismerő források nem tudnak róla, hogy tényleg gyárzáró hangulat lenne a Nitrogénműveknél.
Mégis Szófiában lesz a bolgár–magyar Eb-selejtező
A bolgárok hosszas huzavona után belementek abba, hogy a Vaszil Levszki-stadionban, szurkolók nélkül rendezik meg a meccset.
Fidesztől eltanult propaganda? Újpesten máris egymásnak ugrott a DK és a Kutyapárt
A Kutyapárt újpesti polgármesterjelöltje szerint a DK tanult a Fidesztől, és az ő módszereikkel próbálják befeketíteni őket. A kerületben a Momentumból DK-ba átülő polgármester nem indul újra,...









