Tajvan új elnöke felszólította Kínát, hogy hagyjon fel a fenyegetőzéssel
2024. május 20. – 15:59
Hétfőn beiktatták a hivatalába Tajvan új elnökét, aki beszédében arra kérte Kínát, hogy hagyjon fel a katonai és politikai fenyegetésekkel. William Lai (Laj Cseng-tö) szerint a béke az egyetlen lehetőség, és Pekingnek tiszteletben kell tartania a tajvani nép döntését. Kína válaszul azt közölte, hogy Lai „veszélyes jeleket” küldött, amelyek a Tajvani-szoroson átívelő béke és stabilitás aláásására irányulnak. Lai beiktatási ünnepségét újságíróként a helyszínen, a tajvani elnöki palota előtti téren néztük végig.
A januári elnökválasztás idején részletesen írtunk a tajvani helyzetről. A helyi választásokat általában Kína és Amerika szembenállásának fényében szokás értelmezni, de a felfokozott retorika és a kínai fenyegetések ellenére a tajvani pártok külpolitikai céljai közti választóvonal ma már kevésbé éles, a választókat pedig jobban érdeklik a megélhetési kérdések – írtuk akkori elemzésünkben, amelyben a Tajvan és Kína közötti feszültségek hátterét is bemutattuk.
Multikulturális identitáskeresés esőlóval
Azt, hogy valami rendhagyó készül, már lehetett tudni az előző napok főpróbáiból – és leginkább abból, hogy a tér mellett egy hatalmas, tíz méter magas és héttonnás, virágmintás, kék testű, szivárványsörényű lófigura parkolt le. A beiktatásra érkező, Tajvant kevéssé ismerő nyugati újságírók egy része persze rögtön arra tippelt, hogy valamilyen LMBTQ-témájú performansz kelléke lehet. Ami nem is lett volna meglepő, hiszem a leköszönő elnök, Caj Jing-ven nemrég meghívta magához a RuPaul's Drag Race tévéshow győztesét, a tajvani Nymphia Wind drag queent, aki némileg abszurd módon a nacionalista, konzervatív Csang Kaj-sek portréja előtt lépett fel az elnöki palotában.
A kék ló valójában egy „esőló”, és az egyik tajvani kisebbségi népcsoport, a hakkák kultúrájából ered, és egy olyan, 1990-es évekbeli népszerű gyerekkönyv hőse, melynek szerzője egyébként Lai kormányának kulturális minisztere lesz. A tucatnyi ember által mozgatott, orrából és testéből is gőzt lövellő esőló csak egyike volt annak a rengeteg színes állat- és egyéb figurának, melyek az elnöki beiktatások történetében először Tajvan sokszínűségét, különféle kisebbségeinek kultúráját jelenítették meg. A figurák és az őket mozgató fellépők, valamint a sok száz táncos hol népi zenékre, hol hiphopra adta elő a koreográfiákat, de egy ponton még egy rockegyüttes is fellépett. A köztes időben pedig a tengerészgyalogság és más egységek katonazenekarai fújták az indulókat, és persze figuráztak hozzá a szuronyos puskáikkal – őket váltva bicikliző gyerekek, tigrisjelmezes táncosok és gólyalábon közlekedő óriásrákok érkeztek.
Ahogy sokat látott helyi újságírók és külföldi tudósítók mesélték, korábban az elnöki beiktatásokon az ország hivatalos színei – kék, fehér és piros – szerepeltek csak. A kisebbségi és népi kultúrák színeinek és motívumainak a beemelése az ünnepségbe egyértelmű újítás, és jól mutatja, hogy a Demokratikus Progresszív Párt (DPP) vezetésével az identitását kereső Tajvan, ha lassan is, de egy multikulturálisabb irányba mozdult el.
Eközben William Lai a japán gyarmati időkben épült elnöki palotában letette az elnöki esküt, majd elődjével és alelnökével az oldalán a színpadra léptek, és integettek a tömegnek. Mögöttük a tribünön állami és politikai vezetők, díszvendégek, míg a színpaddal szemben a meghívott vendégek és VIP-vendégek foglaltak helyet, köztük a DPP funkcionáriusai és szimpatizánsai.
A beiktatási ünnepségen sűrűn és visszatérően méltatták a leköszönő Caj Jing-vent, kiemelve, hogy ő volt nemcsak Tajvan, de egész Ázsia első megválasztott női vezetője. De ez a nyolc év egy másik fontos változást is hozott: a Kínával való élesedő konfliktus miatt muszáj volt megerősíteni Tajvan védelmi képességeit – amit jól demonstráltak a beiktatási ünnepségen a nemzeti színeket húzó vadászgépek, illetve az óriási tajvani zászlót húzó katonai helikopterraj. A legszürreálisabb jelenet talán az volt, ahogy a díszruhás tüzérek először tajvani rap, majd hard rock kíséretében készültek a díszlövéseket leadni.
Ezt a színes kavalkádot különféle delegációk tagjaként jó pár tucat európai, köztük sok közép-európai újságíró is végigkísérte. Két szlovák kollégával gyorsan meg is beszéltük, hogy valószínűleg a mi régiónkra jellemző, végtelenül unalmas, komolykodó és poros beiktatási ünnepségekre is jó hatással lenne, ha ebbe az irányba mozdulnának el.
Függetlenségpárti, de már kevésbé harcosan
Végül következett a frissen beiktatott elnök, William Lai beszéde. Jó előre szóltak, hogy alaposan oda kell figyelni a szóhasználatára és a hangsúlyaira, hiszen a külföldi tudósítók és a tajvani politikacsinálók egy jó része is arra volt kíváncsi, mit és hogyan mond majd a kommunista Kínai Népköztársaságról, amelynek külpolitikai alapvetése az „egy Kína-elv”, azaz hogy egy kínai állam létezik, és annak vezetője a Kínai Kommunista Párt, területének pedig elidegeníthetetlen része Tajvan.
Lai a magyar sajtóban leginkább a „függetlenségpárti” jelzőt kapja meg, és amire számítani lehetett, azt hozta is: a helyi kommentátorok rögtön kiszúrták, hogy míg elődje a (Tajvani-) „szoros két partja közti kapcsolatok” fordulatot használta leginkább – és ezzel retorikailag is kissé elmaszatolta az ellentétet –, addig Lai direkt módon Kínaként nevezte meg a Kínai Népköztársaságot. Hangsúlyozta a beszédében, hogy Tajvan a vezetése alatt tovább fogja erősíteni az önvédelmi-katonai erejét, és törekedni fog a diplomáciai kapcsolatok fejlesztésére a demokratikus országokkal, de Kínával is a béke megtartásán dolgozna, és egy stabil, kiszámítható kapcsolatot szeretne.
Ahogy a beiktatás után egy háttérbeszélgetésen az ellenzéki Tajvani Néppárt (TPP) egyik ismert törvényhozási képviselője megjegyezte: Lai már az elnökválasztási kampány idejére visszavett a korábban jóval harciasabb, Kína-kritikus retorikájából, azért, mert tudta, csak így lehet esélye a győzelemre. Az ellenzéki képviselőt ezért nem lepte meg, hogy Lai a beiktatási beszédében is ehhez tartotta magát – és a maga részéről a jövőben is arra számít, hogy Lai immár ezt a magához képest mérsékeltebb irányvonalat fogja vinni. Egy másik háttérbeszélgetésen, ahol nyugati nem-kormányzati szervezetek sokat látott Tajvan-szakértői ültek le külföldi újságírókkal, szintén elhangzott, hogy ők is leginkább a stabilitásra törekvést és a Caj Jing-ven-elnökséggel való kontinuitást várják. A nemzetbiztonsági kérdésekben ezt pontosan mutatja, hogy Lai szinte egy az egyben átveszi volt főnöke, Caj elnök nemzetbiztonsági stábját, melynek eddigi vezetőjéből hadügyminiszter lesz, az ő helyét pedig a volt külügyminiszter Joseph Wu veszi át – emelte ki az egyik nyugati szakértő.
Tajvanon belül is lesz mit megoldania
Miközben a nemzetközi közvéleményt leginkább csak a kínai–tajvani szembenállás érdekli, magukat a tajvaniakat sokkal inkább foglalkoztatják azok a gazdasági, belpolitikai és kulturális-történelmi feszültségek, melyek szintén nem kevés egyensúlyozást igényelnek Lai elnöktől. Ahogy egy TPP-s ellenzéki képviselő szabatosan elmagyarázta: egy tajvani fiatalnak ma nagyjából harminc évet kellene dolgoznia ahhoz, hogy egy normálisabb tajpeji lakást meg tudjon magának vásárolni – úgy, hogy ebben a harminc évben egyetlen tajvani dollárt sem költ.
Rengeteg diplomáciázásra lesz szüksége az új kormánynak a belpolitikában is, hiszen a parlament funkcióját betöltő törvényhozó jüanban a DPP ha minimálisan is, de kisebbségbe szorult. Az indulatok pedig az elmúlt napokban olyannyira elszabadultak, hogy az egyik képviselő világhírnévre szert téve egyszer csak felkapta a szavazásra benyújtott törvény kinyomtatott példányát, és hogy annak elfogadását megakadályozza, amerikai focira hajazó stílusban szaladt ki vele az ülésteremből:
Az ellenzéki TPP, valamint a Tajvant a Kínai Köztársaság alapításától évtizedeken át megszakítás nélkül uraló Kuomintang (KMT) ugyanis úgy akarja az új elnök mozgásterét leszűkíteni – és saját újdonsült törvényhozó jüani többségét kihasználni –, hogy egy reformjavaslat segítségével gyakorlatilag felhatalmazná a törvényhozó jüant arra, hogy az felelősségre tudja vonni a kormányt, ha annak képviselői például „hazudnak” a törvényhozás előtt. Míg egy ellenzéki képviselő azt magyarázta külföldi újságíróknak, hogy például az amerikai kongresszusra hajazó vizsgálóbizottságok felállításának lehetősége csak növelné a demokráciát és a kormány elszámoltathatóságát, addig a DPP támogatói azt idézték fel, hogy a diktatórikus-autoriter múltú KMT egyszerűen csak ismét el akarja lehetetleníteni őket.
A közelmúlt sérelmeinek kezelése, a tajvani történelem feldolgozása pedig egy újabb olyan terület, ahol William Lainak borzasztó nehéz lesz egyensúlyt találnia úgy, hogy közben a belpolitika se polarizálódjon tovább. Beiktatása előtt egy nappal, május 19-én tartották meg először a Fehérterror Emléknapját, mely főként az 1947–1987/1992 közötti autoriter KMT-uralom mintegy húszezer áldozatának, a kivégzett és bebörtönzött politikai foglyoknak állít emléket. A tajvani elnöki beiktatásra érkező külföldi újságírók egy csapatával együtt több egykori politikai fogollyal is beszéltünk, akik olyan személyes történeteket osztottak meg velünk, melyek egy közép-kelet-európainak egyáltalán nem idegenek. Csakhogy a tajvani társadalom egy jó része a mai napig nincs tisztában sem azzal, hogy a KMT mennyire súlyos jogsértéseket követett el – sem azzal, hogy a szembenézéshez a gyakorlatilag országalapítóként tisztelt Csang Kaj-sek szerepét is gyökeresen át kellene értékelni.