Bármi is történik Tajvannal, az nemcsak az ottaniak gondja lesz, hanem mindenkié

„Könnyű feláldozni azt, akinek sosem néztél a szemébe” – adta meg az érzelmi alaphangot kedd este Dick Cheney egykori republikánus amerikai alelnök tanácsadója a Tajvanról szóló, Political Capital által szervezett budapesti konferencián, ahol Stephen Yates mellett tajvani, lengyel, szlovák, cseh és osztrák szakértők próbálták megfejteni, hogy mi várható el a tajvani önállóságot egyre nehezebben viselő Kínától a tajvani elnökválasztás után.

Laj Cseng-tö, azaz Williams Lai alelnök nyerte a szombati tajvani elnökválasztást, ezzel a várakozásoknak megfelelő végeredmény született, a kormányzó Demokratikus Progresszív Párt (DPP) elnökjelöltje legyőzte a Kuomintang (a szigetet a kommunisták ellen vívott polgárháború elvesztése után 1987-ig egyeduralkodóként irányító KMT) és a feltörekvő harmadik erő, a Tajvani Néppárt (TPP) jelöltjét. A választás tétjéről és Tajvan helyzetéről itt olvashatja a szavazás előtti elemzésünket.

Yates beszél kínaiul, éveket töltött Tajvanon – egyetemi évei alatt mormon hittérítőként is élt ott – úgy véli, hogy útelágazáshoz érkezett a világ a sziget sorsát illetően. Igaz, ez talán nem is annyira a tajvani elnökválasztással történt meg, hanem azzal, hogy közeleg a novemberben esedékes elnökválasztás az Egyesült Államokban. Yates szavaiból egyértelműen kiderült, hogy inkább a republikánus Donald Trumpot látná szívesen ismét az elnöki székben, semmint a demokrata Joe Bident: előbbi szerinte nem félne a megfelelő szavakat használni Pekinggel szemben, míg a nála is idősebb elnök a hagyományosabb, a kínai vezetéssel óvatosabb Tajvan-politikát követne továbbra is.

Yates szerint az amerikai társadalom változóban van, nem támogatja a korábban megszokott kereskedelmi kapcsolatok fenntartását Kínával, amely sokszor nem is volt megbízható partner. Ez kitűnik abból is, amit a kínai vezetés Hongkonggal tett: az „egy ország, két rendszer” elve mára semmivé lett, a hétmilliós városállam autonómiája formális lett, 2019-ben a tüntetések elsöprésével világossá vált, mit kínál Peking az egyesüléssel, teljes kontrollt a terület felett. Ezt kaphatná Tajvan is, ha feladná különállását. (Nem a függetlenségét, azt ugyanis Tajvan hivatalosan nem mondja ki.)

A pekingi befolyás kudarca a tajvani választás eredménye

A tajvani választás eredménye fontos jelzés Kínának, amely inkább a KMT jelöltjét fogadta volna örömmel, és a szavazás előtt azt hangoztatta, hogy a választás tétje, hogy „háború lesz, vagy béke”. Bár a KMT az 1949 utáni Tajvan alapítója antikommunista gyökerekkel, polgárháborús tapasztalattal, az elmúlt évtizedekben mégis egyre inkább partnerként tekintett rá a pekingi vezetés. Mégpedig azért, mert a KMT is az „egy Kína” elv híve volt, nem a független Tajvané, az elv tehát azonos azzal, amit a Kínai Népköztársaság vezetése is vall – a különbség csak az, hogy ki volna az egyesült ország legitim vezetője. A DPP viszont a tajvani önállóság képviselőjeként jelent meg –, ezért sem kedvező az eredmény a pekingi vezetésnek.

Valójában azonban a KMT és a DPP közötti különbség egyre inkább elmosódik, nem Peking javára – hívta fel a figyelmet Justyna Szczudlik. A Nemzetközi Kapcsolatok Lengyel Intézetének munkatársa szerint ugyanis a tajvani identitás nagyon megerősödött az elmúlt harminc évben. Akkoriban a ma 23 milliós sziget többsége kínainak vallotta magát, ma közel kétharmaduk tajvaniként határozza meg magát, további majdnem egyharmaduk tajvani–kínaiként és csupán a lakosság töredéke mondja magát kizárólag kínainak. Ma már mindkét tajvani politikai erő a status quo fenntartására, azaz a kimondatlan, ám de facto létező függetlenségre törekszik, növelve Tajvan védelmi képességeit. Az idő tehát ebben a tekintetben Peking ellen dolgozik.

Ezzel is magyarázható, hogy Kína agresszívabb, mint néhány éve. Ez érvényes a hatalmat az elmúlt bő negyven év hagyományaival szakítva két ötéves ciklusa után is megtartó kínai elnökre, Hszi Csin-pingre is. Szczudlik szerint ha a KMT jelöltje nyert volna, akkor sem lenne más a helyzet, mert a legutóbbi KMT-kormányzás időszakához (2008–2016) nem lehet visszatérni, minden megváltozott.

A szlovákiai Matej Šimalčík szerint akár megfelelő partnere lett volna Pekingnek a KMT jelöltje, akár nem, az eredmény mindenképp a kínai befolyásolási eszközök korlátozott erejét mutatja. Az Ázsiai Tanulmányok Közép-európai Intézetének igazgatója úgy látja, hogy ezzel együtt nem lehet alábecsülni a kínai szándékot a sziget feletti befolyás megszerzésére, még ha a „dezinformációban nem is annyira jó” Kína, „mint a korrupcióban”.

Sőt, szerinte a külvilág tanulhatna Tajvantól, hogyan lehet visszaszorítani a kínai befolyásolási kísérleteket.

Erre ugyanis Európának nincsenek jó és gyors válaszai, márpedig ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni. Felhívta a figyelmet, hogy hiba lenne lokális konfliktusként kezelni egy komolyabb konfliktust Tajvan közelében. Ez hatással lenne a világkereskedelemre általában, de különösen a minden ágazatot közvetve elérő csipgyártásban, amelynek globális központja ma Tajvan.

Erről beszélt Michael Zinkanelli is az ausztriai Európai és Biztonságpolitikai Intézettől. Szerinte a globális kereskedelemre, a félvezetők piacára és azon keresztül a gazdaság egészére kihatna a feszültség Tajvan körül, sokkal inkább, mint a Szuezi-csatorna blokkolása, pedig egy rossz manőver miatt keresztbe fordult hajó ott is tudott világszinten érzékelhető szállítási káoszt okozni 2021-ben. Tajvan hatása ennek sokszorosa lenne.

Emellett azonban Zinkanelli szerint messzebb ható ideológiai hatása is lenne, ha Tajvan Peking ellenőrzése alá kerülne: szimbolikus üzenetértéke lenne egy demokratikus rendszer felszámolásának. (Tajvan 1987 után indult el a demokratikus úton az antikommunista alapú egypártrendszer felől, elérve a mai, sajtószabadságot, valódi demokráciát biztosító szintet.)

A kínai befolyásolási kísérletek csak most kezdődnek

A Prágai Biztonsági Tanulmányok Intézetétől Lenka Meluzínová a kínai információs befolyás Tajvanon túli, globális kísérleteinek veszélyeiről szólt. Ez azért lehet fontos a sziget vonatkozásában, mert hosszú távon formálhatja rengeteg ország világképét, Peking igényei szerint. Ehhez az út a globális dél országain át vezet, ahol az információs infrastruktúrát is Kína építi ki – kínai befektetésként gazdasági befolyást is szerezve –, és ezen keresztül egyre inkább a tartalmat is meghatározhatja, formálva ezzel a globális közvéleményt. A feszültség csak nőni fog, hívta fel a figyelmet Meluzínová.

Ehhez képest a választási kampány sokszor nem is Kínáról szólt: a harmadik párt felfutása is ezt mutatja. A TPP inkább a fiatalokra építhetett, a magas ingatlanárakra, megélhetési költségekre fókuszálva. Ez egyrészt a kínai befolyás erejének korlátait mutatja, bár van olyan értelmezés is, amely szerint aggodalomra ad okot, ha a tajvaniak egyre kevésbé tartanak a pekingi fenyegetéstől. A tajvani Nemzetpolitikai Kutatóintézet képviseletében erről Yijen Kuo beszélt, aki – érezhetően a DPP-vel azonosulva – megkönnyebbülve konstatálta, hogy a tajvaniak végül „jól választottak.”

Ugyanakkor szerinte Kína erősebb, mint valaha, és vele együtt Hszi Csin-ping személyes hatalma is erősebb, mint akár csak 2016-ban volt. Már egyáltalán nincs szó kollektív vezetésről, a hatalom csúcsán tőle függő emberek ülnek. Húsz év alatt az ország GDP-je több mint tízszeresére nőtt, katonai költségvetése a harmincszorosára. Hadiflottájának ereje is növekszik, 250 rombolója van, több, mint az Egyesült Államoknak. (A hajók számában valóban Kína van előrébb, de arról erősen megoszlanak a vélemények, hogy az amerikai előny valóban elveszett volna, illetve hogy van-e értelme az effajta összehasonlításoknak.)

Hszi Csin-pinget sürgeti az idő

A tajvani elemző azonban gyorsan árnyalta is a képet: a kínai GDP növekedése tavaly már csak 3 százalék volt, szemben a katonai költségvetés 10 százalékával, ami hosszabb távon fenntarthatatlan, főként a demográfiai folyamatok, a társadalom elöregedésének figyelembevétele mellett, miután a szociális kiadások óriási tétellel fogják megterhelni a költségvetést. Emellett ott van a korrupció, amely a hadsereget is elérte. A rakétaegységek parancsnoka és helyettese is új ember – előbbi a flottától, utóbbi a légierőtől jött –, ami jelzi, hogy a vizsgálódások még hosszú ideig eltartanak, ami visszafoghatja a kínai ambíciókat. Yijen Kuo szerint 2027-ig – Hszi Csin-ping harmadik elnöki ciklusának végéig – lehet a leginkább tartani aktív katonai lépésektől.

Közben azonban a tajvani haderő is növeli védelmi képességeit, így hiába növekszik a kínai hadiflotta, a Magyarország harmadánál alig nagyobb sziget bevétele katonailag súlyos áldozatokkal járna. Lényegében egy magaslati erőd a sziget, 70 százalékban hegyvidék, 2500-3000 méter feletti hegyekkel, és csupán két ponton lehetne partra szállni, ám ezek tűzerővel könnyen védhetők a megszállókkal szemben. Kuo ezt a szakértői szerepből kissé kilépve egyszerűen foglalta össze: „Nem vagyunk hülyék, ezekre összpontosítunk.”

De mielőtt mégis mindenkit megnyugtatott volna, emlékeztetett a globális következményekre, amelyekről az európai szakértők is beszéltek, jelezve, hogy a külvilágnak, a Nyugatnak is van felelőssége, hogy Kína ne engedjen a kísértésnek, és ne próbálkozzon a sziget bekebelezésével.

A kereskedelmi hajók, a félvezetőgyártás mellett arról is beszélt, hogy a globális távközlésben is kulcsszerepe van a szigetnek. „14 tengeralatti kábel megy át Tajvanon. Bármi is történik Tajvannal, az nemcsak az ott élők problémája lesz, de mindenkié, beleértve önöket is, akik itt ülnek.”