Dárdai Pállal rosszabbul bántak a Herthánál edzőként, mint játékosként

Előfordult már néhányszor Németországban, hogy egy klub mindig visszanyúlt egy régi, jól bevált edzőhöz. Jupp Heynckes négyszer irányította a Bayern Münchent, de a Bochumban április elején kinevezett Heiko Butscher is most negyedszer vette át a csapatot. A valóságtól nem is annyira elrugaszkodott elképzelés, hogy Dárdai Pál is ülhet majd a Hertha kispadján akár negyedszer is, még ha most távozik is.

Mielőtt végigtekintenénk edzői pályafutásán, rögzítsük: 1997-től 2011-ig szerepelt játékosként a klub színeiben, 286-szor lépett pályára, ennyi meccset senki sem játszott rajta kívül a Herthában. Megjárta a Bajnokok Ligáját, de a másodosztályt is. 17 góljával az örökrangsor 21. helyén áll.

„Talán minden szezonban végigéltem, hogy próbáljuk meg Pál nélkül, ki kell tenni őt a csapatból, duruzsoltak az edzőnek. Az ötödik és a tizedik forduló közé esett ez az időszak, aztán

a tizedik forduló után megint rágták az edző fülét: Pál nélkül sehogy se megy, mindenképp be kell tenni. Aztán szép lassan összejött ez a mérkőzésszám”

– mondta Dárdai egy korábbi beszélgetésünkkor.

Most valahogy megint ez a helyzet, a „próbáljuk meg Pál nélkül”-hangulat uralkodik a klubvezetésben. Miközben eredményességben edzői korszakának ez a harmadik berlini szakasza nem maradt el a többitől, igaz, a másodosztályban nem is edzősködött eddig, és nyilván könnyebb ellenfelek jöttek. A játékoskeret is más, Fabian Reese most a csapat lelke, legjobbja, rajta kívül a 19 éves Pascal Klemens és még Dárdai Márton lehetne első osztályú játékos, a többiek már nem biztos. A vezetőségben ellenben sokan azonosulnak azzal, hogy a másodosztályban a legértékesebb keretük a berlinieknek van, ehhez képest pedig a nyolcadik pozíció soványka.

Nézzük a szikár számokat a Transfermarkt gyűjtése alapján, mit mutatnak Dárdai eddigi időszakairól:

A pontátlagot a németek előszeretettel használják. Viszonyításul: a Freiburgtól hosszú idő után távozó, hasonló karakterisztikájú klubot képviselő Christian Streichnél ez az adat 1,45.

Dárdai 2015. februárban kieső helyen kapta meg a csapatot, amikor a magyar válogatott az ő irányítása alatt már megverte a finneket, és nem kapott ki Romániában. Izgulós volt a bent maradás, de a Hoffenheim elleni vereség már belefért az utolsó fordulóban, és összességében az első győzelem után egyszer sem voltak a vonal alatt.

Változnak a korszakok

Ettől még úgy vágtak neki a következő szezonnak, hogy a Kicker szavazásán a gyors menesztésre legesélyesebbek között volt. 2016 végén behozta a hetedik helyre a csapatot, Vedad Ibišević a kezei alatt szárnyakat kapott, az egykor BL-győztes Salomon Kalou is átlag felett teljesített. 2016. december elején a Hertha 13 forduló után pontrekorddal (27 pontot gyűjtöttek) a harmadik helyen állt. Akkoriban nem győzte csitítani azokat a hangokat, amik már a Bajnokok Ligáját sem tartották elképzelhetetlennek.

Csak egy gyors közbevetés: 2016-ban a harmadik helyen álló klub a Werdert fogadta december elején, és 51 ezer néző látogatott ki a meccsre. Most a másodosztályban 69 ezren voltak rájuk kíváncsiak, miközben igazi tét már nem volt a múlt szombati fordulóban.

2017-ben a hatodik helyen fejezték be a szezont, az Európa-liga főtáblájára kerültek, nemcsak az UEFA-tól jöttek pénzek, hanem a tévés jogdíjakból is nagyobb szeletet hasítottak ki. 2019-ben aztán négy rosszabb meccs elég volt ahhoz, hogy Michael Preetz sportigazgató megköszönje a munkáját. Indoklás: lehetőséget kell adni a klubnak az új impulzusra.

Preetz aztán olyan új impulzusokat adott, hogy a szezonban négy edző irányította a csapatot, és végül valahogy bent maradtak. Ante Čović, Jürgen Klinsmann, Alexander Nouri és végül Bruno Labbadia tartotta bent az élvonalban a klubot. A következő szezonban Dárdai volt ismét a megmentő, amikor már Labbadia sem tudott mihez kezdeni, és a csapat eredményessége egyre alacsonyabb volt. A küldetést viszonylag könnyen teljesítette, noha koronavírus-fertőzése miatt nem ülhetett a kispadon.

2021 novemberében aztán egy Wolfsburg elleni döntetlen után azonnali hatállyal köszönte meg neki a munkáját az új sportigazgató, Fredi Bobic. Indoklás: szeretnék, hogy a csapat új impulzusokat kapjon.

Az utódra, Tayfun Korkutra igazából nem is érdemes szót vesztegetni, mert végül a nagy nevű Felix Magathnak volt a dolga, hogy az osztályozóval valahogy bent tartsa a csapatot. Magath néhány hét után elment, hogy aztán a nagy reményekkel érkező Sandro Schwarzot ismét Dárdai váltsa. Ez volt a lehetetlen küldetés, nem sikerült a bent maradás. Akkoriban a megbízatását úgy kezelték a német újságok, hogy a megalománia romjait kell eltakarítani. Mert a Herthára sohasem látott pénzeső hullott, ezt azonban elszórták, 400 millió eurót költöttek el úgy, hogy a BL-re szemernyi esélyük sem.

Tavaly a másodosztályt nem kezdték jól, de az időközben meggyengülő játékoskerettel irracionális elvárás volt a feljutás. November végén volt négy győztes meccsük, és máris egyre több szó esett a visszajutásról. Noha a Hamburg példáján tökéletesen látszik, ez mennyire nem egyszerű, mert ők négy szezont húztak le a második vonalban a kiesés után, és a Herthával együtt búcsúzó Schalkénak is inkább hátrafelé kellett tekintgetnie ebben a szezonban, nem az első helyekért harcoltak.

Januárban volt egy kisebb törés, a 43 éves klubelnök váratlan halála érezhetően megviselte a csapatot. Kay Bernstein egyébként 2023 nyarán kétéves szerződést ajánlott neki, amit maga Dárdai alkudott le egyre, mondván, minden nyáron nézzék meg, hol tartanak, adják meg maguknak a lehetőséget arra, hogy kölcsönösen értékeljenek.

A Lautern elleni vesztes kupameccs nagyon nem jött jól Herthának január végén, egyáltalán nem illett a képbe, mert a bajnokságban egy hónappal korábban idegenben is megverték őket. Jó esély kínálkozott az elődöntőre, de egy demoralizáló első félidőt láttunk, három vendéggóllal. A már említett Reese ekkor a sérüléséből tért vissza, és csak egy félidőt játszhatott.

Aztán jött Dárdai elhíresült kirohanása márciusban, amikor azt mondta a Kicker újságírójának, ha úgy gondolja, hogy nincs koncepciója a Herthánál, akkor nem akar vele beszélni. A klubvezetés nem mellette állt ki, válságülést tartott, és ekkor már érezni lehetett: csak idő kérdése a távozás. Miközben a szurkolók 70 százaléka mellette állt.

„’97-ben kezdtem el meccsekre járni, amikor Dárdai érkezett. 13 éves voltam akkor. Ha megnézed az akkori keretet, alig volt valaki, akinek később kötődése alakult ki a klubbal. Akkor nem tudhattuk, hogy ilyen sokáig velünk marad.

Nem ment el a Bayernhez focizni, edzőként sem volt máshol. Ilyen hűséget nem nagyon lehet érzékelni más klubnál sem. Mindent megad, és ez mégis kevés”

– mondta a Karlsruhe elleni meccs előtt a stadion felé menet alkalmi beszélgetőtársam, Tobias. Ezen a meccsen a Hertha elbukott.

És hogy kiknek kevés, amit Dárdai adott? Sokatmondó volt, hogy a Lautern elleni meccs előtt Benjamin Weber sportigazgató nem ült be a sajtótájékoztatóra, mert ha kapott volna egy kérdést, kínos helyzet alakulhatott volna ki, hiszen ők már tudták, hogy nincs folytatás. Azt pedig nem akarták megkockáztatni, hogy a nézők az utolsó hazai meccsen ismét a klubvezetés ellen forduljanak. A Hertha egyébként három hazai vereséggel hozta le a szezont, és nemcsak a májusi jó időben, hanem már a Hannover ellen is 70 ezren voltak a lelátón április végén, amikor rosszabb idő volt. Vagyis a szurkolók értékelték, átérezték, amit tett, a kommunikációja mindig is világos volt. A főszponzor viszont ennél a helyezésnél többet vár, hamarosan kiderül, jó súgókra hallgatott-e.

A fent említett megalomániából még azért jó sok rom maradt, elég csak arra gondolni, hogy a most a Veronának kölcsönadott Suat Serdar fizetése önmagában akkora, amiből hét-nyolc játékos bérének ki kellene jönnie.

A Herthának van nagyobb szüksége Dárdaira, vagy Dárdainak a Herthára? – az eddigiek alapján előbbi. Pláne, hogy eddig csak arról hallottunk, kik nem vállalják a feladatot. És itt nem olyan nagy nevek repkednek, mint a Bayernnél, de a vezetőségről a Herthánál is sarkalatosan negatív vélemény alakult ki.

A 48 éves magyar edzőnek az első edzői korszakában volt leginkább esélye arra, hogy ne Hertha-edző legyen, hanem akár egy neves Bundesliga-csapat trénere.

A Köln látott benne fantáziát, olasz csapatok is megkörnyékezték, orosz lehetőségei is voltak. Amit mondogatott, hogy az akadémián majd csak lesz egy hely neki, hogy képezze a játékosokat, most úgy tűnik, nem állja meg a helyét. A nevelőmunkájáról sokat elárul, hogy az általa útnak indított Maximilian Mittelstädt ott lesz a német válogatottban az Eb-n. Lazar Samardžić most az Udinese játékosa, és a sort lehetne még folytatni.

A saját bőrén érezhette meg azonban, hogy a Red Bull-iskolához kötődő gegenpressinggel összekapcsolható edzők mennyivel keresettebbek az országban. Jesse Marshnak elég volt két jó szezon Salzburgban, amivel Lipcsében találta magát, onnan kirúgták, a Leeds azonnal kapott rajta, most pedig a kanadai kapitány. Adi Hütter ugyancsak Salzburgból indult, Svájcon át került a Frankfurthoz, most a Monaco edzője.

Mit hoz a jövő?

A Wolfsburgba szerződött Dárdai legkisebb fia, a németekkel U17-es Európa-bajnok Bence, aki csak azért nem lett világbajnok is a csapattal, mert két nappal az elutazás előtt megsérült a bokája. Dárdai az edzői licenchez szükséges gyakorlati órákat ebben a városban végezte el, és ugyan Ralph Hasenhüttl (szintén a Red Bullhoz köthető szakvezető) most írt alá a klubhoz, ez a csapat lehet egy opció. A magyar bajnokságból is nyilván megkörnyékezi a nagy terveket szövögető Újpest, de az neki visszalépés lenne. Ausztria és Svájc már nem, de akár Hollandia is szóba jöhet.

Ha nem kap ajánlatot, akkor egy évig éli az átlagos rokkantnyugdíjas életét Berlin kertvárosi, patinás részén, a lába ugyanis teljesen szétment még az aktív évei alatt, és leszázalékolták.