Nem kell tízmilliárd eurót visszafizetni, de alakul a baj az eddig felszabadított forrásoknál

Múlt héten a nemzetközi és – részben előbbiből átvéve – a magyar sajtóban is elkezdett keringeni, hogy a magyar kormánynak akár több mint tízmilliárd eurót kellene visszafizetnie korábban blokkolt, majd 2023 végén elérhetővé tett támogatásokból. A hír alapja egy olyan ügyben kiadott indítvány, amely valójában – a mezőgazdasági pénzeket leszámítva – szinte minden uniós forrásról szól, és a magyar kormányban is vakarhatják miatta a fejüket. A főtanácsnok jogilag nem látta bizonyíthatónak, hogy a 2023-as döntésben szerepet játszott volna Orbán Viktor terve: a miniszterelnök az uniós költségvetés egyhangúságot követelő emelésénél akarta „tartani a zsákot”. A kormány mindenesetre már bevallottan zsarolással akarja kicsikarni a befagyasztott forrásokat, holott az indítvány alapján az eddig elérhetővé tett pénzeknél is gond van. Elmagyarázzuk, mi ez az egész.

Nem döntöttek, egy véleményt adott ki a bíróság egyik főtanácsnoka.

A főtanácsnoki indítvány általában előre vetíti az ítéletet, ráadásul egy olyan döntés megsemmisítését javasolta, amely

az összes eddig befagyasztott uniós támogatás kulcseleme volt. Olyan feltételeket minősített vele teljesítettnek az Európai Bizottság, amelyek eredetileg több mint 32 milliárd eurót, azaz 12 ezer milliárd forintot meghaladó összeget blokkoltak.

2023 decemberében az Európai Bizottság kipipálta az igazságügyi „horizontális feljogosító feltételeket”. Ezek előfeltételek, hogy a kormány hozzáférhessen a szinte teljesen blokkolt, 22 milliárd eurónyi felzárkóztatási (kohéziós) támogatásokhoz. A csomag teljesítését a Magyarországnak 10,4 milliárd eurót érő helyreállítási alapnál is elvárják a tagállami kormányok.

A bírósági közleményből a benne szereplő egyetlen összeg alapján terjedt el, hogy akár 10,2 milliárd eurót kellene visszafizetni, ha a bíróság követné a főtanácsnoki indítványt. A Politico még Orbán Viktort is megkérdezte erről, aki egy EU-csúcsról kijövet csak annyit mondott, hogy „abszurd”.

Ha a miniszterelnök magát az állítást nevezte abszurdnak, hogy ennyit vissza kellene visszafizetni, igaza van.

A 10,2 milliárd euró eleve még be sem folyt a korábban befagyasztott felzárkóztatási forrásokból a magyar költségvetésbe.

A pénz egy részét csak ez az igazságügyi csomag blokkolta, de nagyjából a felét, valamint a helyreállítási alap rendes kifizetéseit más feltételek is. A 10,2 milliárd euró az az összeg, ami egyből elérhetővé vált 2023 végén, mert más elvárás nem fogta. Mostanra ez – túlnyomórészt szakmai feltételek teljesítésével, részben átcsoportosítással – 12 milliárd euró fölé nőtt. A pénzt viszont még le is kell hívni: az előlegeket leszámítva számlákkal kell igazolni a befejezett fejlesztéseket, amelyeket a magyar költségvetés előfinanszíroz, utána utalja a pénzt az Európai Bizottság. Nagyjából négymilliárd eurónál tartunk a három legfontosabb alapnál, ennek egy részét eleve nem fogta a feltételcsomag.

Nem feltétlenül. Ilyet nem mondott ki az uniós bíróság közleménye és maga a főtanácsnoki indítvány sem. A testületnél hiába érdeklődtünk: közölték, hogy ilyen részletes értelmezést nem fognak kiadni. Az Európai Bizottságnál hasonló falba ütköztünk, bár uniós forrásból úgy értesültünk, jó okkal: még ott is elemezniük kell a véleményt.

Több szempontból más eset, de néhányan ugyanígy visszafizetést kiáltottak, amikor az uniós bíróság megsemmisítette az Európai Bizottság jóváhagyását Paks II. állami támogatásához. A 2025. szeptemberi döntés óta még nem kellett senkinek semmit visszafizetnie, és nem is biztos, hogy kelleni fog.

Azért, mert az Európai Bizottság akkori értelmezésében elég lehet új, részletesebb indoklás.

Részben. Az egyik probléma az volt, hogy a 2023 decemberében teljesítettnek vett intézkedések egy része addigra még nem lépett életbe. Például két jogszabály is volt, amely csak 2024 februárjában lett hatályos, és olyan intézkedés is, amely csak márciustól. A felperes Európai Parlament (EP) egy később kiadott szakértői véleményt is hiányolt.

Nem is ezekkel a részekkel van a legnagyobbnak tűnő gond. A jóváhagyáshoz többek között arra kötelezték a magyar államot, hogy az Alkotmánybíróság tagjait ne lehessen kinevezni rendes pályázati eljárás nélkül a Kúriára. A főtanácsnoki vélemény szerint ezt csak részben sikerült megugrani, mert az új szabályok az addigi tagokra nem érvényesek.

Az igazságügyi csomag részeként le kellett bontani az akadályokat azelőtt, hogy a magyar bírók az uniós törvényszékhez forduljanak, ha úgy látják, nincs összhangban a magyar jog az unióssal. A főtanácsnoki indítvány arra jutott, hogy itt sem csak egyszerűen arról van szó, hogy a végrehajtást nem várták meg. Olyan hatáskört okoskodtak össze az Alkotmánybíróságnak, amellyel ilyenkor „a nemzeti szuverenitás értelmezésére vonatkozóan előzetes véleményt nyilvánít” az EU bíróságának. A vélemény nem tartotta egyértelműnek, mi volt ezzel a szándék, vagy hogyan használnák, de szerinte eltántoríthatja a magyar bírókat attól, hogy az uniós bírósághoz forduljanak.

A főtanácsnoki indítvány azt is kifogásolta, hogy az értékelésnél nem vették figyelembe a Szuverenitásvédelmi Hivatalt létrehozó jogszabályt. Az intézmény vizsgálati eljárása ellen gyakorlatilag nem lehet közigazgatási pert indítani, és a megállapításait, jelentéseit sem vizsgálhatja felül bíróság. A vélemény alapján erről legalább magyarázatot kellett volna kérni, és meg kellett volna győződni arról, hogy a jogszabály nem csökkenti a reformok hatásait.

Erre még akkor is nehezen tudna egy jogilag támadhatatlan jóváhagyó magyarázatot adni az Európai Bizottság, ha akarna. Az Európai Bizottság többek között épp a charta megsértése miatt indított kötelezettségi eljárást a hivatalt létrehozó jogszabály ellen. Az eljárás már pernél tart, ebben szintén csütörtökön adták ki a főtanácsnoki indítványt, ami egyetértett azzal, hogy a chartával is szembe menne a törvény.

A támogatásokat blokkoló horizontális feltétellel épp ezt a chartát kell betartatni. Vagyis az Európai Bizottságnak azt kellene elmagyaráznia, miért van szerinte összhangban a chartával egy jogszabály, amelynek egy másik eljárásban szerinte nem felel meg, és ezt már főtanácsnoki vélemény is osztja.

Itt jön a csapda. Az ítélet később, jó eséllyel az április 12-i választás után várható. Akármelyik felmérést nézzük, nagyon nehéz lenne olyat találni, amely bármelyik pártnak kétharmadot feltételez, olyat pláne, amely három- vagy négypártinál sokszínűbbet tippel (és általában a háromnál is a Mi Hazánk tűnik esélyesebbnek). A szuverenitásvédelmi törvény részeinek kezeléséhez viszont kétharmad kellene, így érdekes kérdés lesz, hogyan lehetne majd ilyen többséget összerakni. Közben Orbán épp a szigorítást pedzegeti azzal, hogy megint elkezdte felmelegíteni az ellehetetlenítési törvényjavaslatot szóban előkészítő frázisokat a „megvásárolt bíróságok” elleni fellépésről.

A vélemény erre már egyértelműbben utal, mint a visszafizetésre:

„Magyarországnak végre kell hajtania az e határozatokban megjelölt valamennyi reformot, és a Bizottság ezt megelőzően főszabály szerint nem szabadíthatja fel a kifizetéseket”. A felfüggesztés és a jóváhagyás közti „új jogi fejleményeket” is figyelembe kell venni, ha hatnak az előírt reformok céljaira.

Mindez arra utal, hogy a kifizetéseket valóban le kellene állítani, ha nem teljesült minden.

A kormány maga is beavatkozott a perben az Európai Bizottság oldalán, vagyis kifejthette az érveit, a képviselője a tárgyaláson arról beszélt, hogy mindenben támogatják az uniós testületet. Így sem ért el sokat: a főtanácsnok megsemmisítené a döntést, csak egy pontnál nem adott egyáltalán igazat az EP-nek. A brüsszeli Európai Bizottság és a kormány közös fellépése nem gátolta Bóka János EU-ügyi minisztert a brüsszelezésben.

Az EP gyanúja szerint a magyar kormánynak az Európai Bizottság eljárási hibáinál is volt szerepe, mert a nyomására sietett és szabálytalankodott.

Épp 2023-ban mutatták be a bizottsági javaslatot a hétéves költségvetés felülvizsgálatára. Itt a megemelkedett kamatköltségek miatt a tervezettnél mindenképpen több pénzt kellett összeadni, de a közös büdzséből Ukrajnát is olcsóbban lehetett támogatni egy drágább, kétoldalú megoldás helyett, és az Európai Bizottság új célokra is megpróbált több pénzt kérni. Az emeléshez egyhangú beleegyezés kellett a kormányoktól. Orbán Viktor hol maga vallotta be, hogy a két ügyet össze akarja kötni, mert az emelésnél „tartani kell a zsákot”, hol maga fejtette ki, hogy ez miért sértené az uniós jogot.

Az EP ezt és az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdéséről szóló döntés átengedését látta a döntés mögött. A főtanácsnoki vélemény ezt a csatolt közösségi médiás bejegyzések, nyilatkozatok és cikkek alapján nem látta jogilag bizonyítottnak, de annyit hozzátett: az idő előtti, hiányosan magyarázott jóváhagyásnál

„az ésszerűen gondolkodó személyben felmerülhet a kérdés, hogy mi volt a vitatott határozat mögött meghúzódó valódi indok”.

Az EP azt is jelezte, hogy nem fér hozzá a döntés előtti napok levelezéséhez a magyar kormány és az Európai Bizottság között.

A kormányoldali nyilatkozatokban többek között Ukrajna és az áprilisi választás is felmerült a per mögött. Az nem, hogy a valódi bajt esetleg a kormány stratégiája okozná, amivel a feltételek jogi teljesítését politikai zsarolással próbálja lazítani. Eddig azt hangoztatta, hogy minden elvárást letudott, és „Brüsszel” jogtalanul tart vissza támogatásokat. A nem jogerős főtanácsnoki vélemény a fordítottját tartja igaznak: az Európai Bizottság még azt is jogellenesen vette teljesítettnek, amit a közel harminc jogállamisági feltételből kipipáltatott a kormány. (Az uniós testület a 2023-as döntés után rögtön azt bizonygatta: a magyar kormányon múlt, hogy épp az uniós állam- és kormányfők találkozója előtt egy nappal tudták kipipálni a reformot, és ha nem tartották volna magukat az eljárás szabályaihoz, a magyar állam perelhetett volna.)

A főtanácsnoki vélemény azért különösen vészjósló, mert a mostani kormány már nyíltan kimondott zsarolást vetne be a megmaradt jogállamisági feltételek kipipáltatására a következő hétéves költségvetés blokkolásával. Ahogy korábban is leírtuk, az elképzeléssel a perelhetőség az egyik gond. (Aligha segít a zsarolás őszintébb kimondása, ha megint bíróságon kell védekezni.)

A másik probléma, hogy a megmaradt feltételek az igazságügyi csomaggal együtt a 10,4 milliárd eurós helyreállítási alapot blokkolják. Ezeknél eleve szoros lenne a határidő a választás után, hogy megoldást találjanak, akárki nyer áprilisban. Augusztus (de az Országgyűlés és az uniós intézmények nyári szünete miatt inkább július) végére minden feltételt le kellene tudni. Alaposan megkavarná a szoros menetrendet, ha bele kellene még szuszakolni a korábban már bizottsági zöld jelzést kapott igazságügyi csomagot is – pláne akkor, ha még országgyűlési egyezkedésre is szükség lesz.

A 2028-ban induló hétéves költségvetés sarokszámairól a tervek szerint 2026 végére próbálnak megállapodni, de Orbán Viktor korábban 2027-tel számolt – jóval a 2026. augusztus végi határidő után.

A helyreállítási alap bukásakor elvben vissza kellene fizetni azt a közel egymilliárd eurós előleget, amit eddig kifizettek belőle. Az uniós szabályokkal számolt eredményszemléletű költségvetési hiányt is megdobná, ha a magyar büdzséből előfinanszírozott fejlesztések után soha nem futna be az EU-tól a pénz. Az igazán nagy veszteséget mégis az okozhatná, hogy a hitelminősítők is figyelembe veszik a veszteségeket, és van, amelyiknél már negatív kilátással táncolunk a bóvlikategória határán. Egy befektetésre nem ajánlott minősítés drasztikusan megdobná a már most is magas hitelkiadásokat.

A helyzet egy lehetséges magyarázatot ad arra is, miért tárgyalt a kormány egy „pénzügyi védőpajzsról” az Egyesült Államok vezetésével. Az alkudozás arra is utalhat, a mostani kormány mennyire lenne hajlandó teljesíteni a feltételeket, vagy az eddig jogállamisági okokból elbukott több mint 800 milliárd forint mellé bevállalná-e a nagyjából 4000 milliárd forintnyi támogatást és kedvezményes hitelt kínáló helyreállítási alap eldobását is.