Egyszázaléknyi szavazatért küzdenek, de olyan szoros a verseny, hogy a végén akár ez dönthet mindenről

Az egész amerikai elnökválasztás, sőt a nagybetűs amerikai politika hagyományosan, nagyjából a 19. századi polgárháború óta a Demokrata Párt és a Republikánus Párt vetélkedéséről szól. Folyamatosan azt halljuk-látjuk, hogy a két nagy párt jelöltjei csapnak össze vitákban, az ő kampányeseményeikről számolnak be riportok, mögéjük állnak be vagyonos adományozók, ők kapnak inkább médiafelületet. Azonban a két nagyon túl további pártok is léteznek, és elindulnak választásokon, ahogy független jelöltek is.

Ezek a kisebb szereplők jellemzően csak asszisztálni szoktak a nagyok küzdelméhez. Azonban az amerikai történelem során akadt több olyan harmadik párti jelölt, aki több millió voksot vett el a nagyoktól, ráadásul rendkívül szoros választások esetén (mint a mostani) akár pár tízezer, nem a fő jelöltekre érkező szavazat is befolyásolhatja a végeredményt a mindent eldöntő csatatérállamokban.

Bemutatjuk azokat a kisebb jelölteket, akik a demokrata Kamala Harris és a republikánus Donald Trump árnyékában próbálják több-kevesebb sikerrel megszólítani az amerikai választókat. Harris és Trump versengését a csatatérállamokban, a legfrissebb előrejelzéseket ezen a térképünkön is megnézhetik, ahol hexagonális nézetre is át lehet váltani:

Third history

A 20. század során többször is izgalmassá tették a választásokat harmadik (vagy negyedik) jelöltek. 1912-ben a későbbi győztes demokrata Woodrow Wilsonon és republikánus ellenfelén, az újrázni készülő William Howard Taften kívül Theodore Roosevelt is csatába szállt a Progresszív Párt jelöltjeként. Taftet megelőzve második lett. Sőt, ezen a választáson a szocialista Eugene V. Debs is szerzett 900 ezer szavazatot, ami az akkori amerikai népességet tekintetbe véve jelentősnek (6%) számított.

Fontos megemlíteni ezen a ponton – bár még kitérünk később a választási rendszerre –, hogy az amerikaiak közvetetten választanak elnököt, minden tagállamnak nagyjából lakosságarányos számú elektora van. Két állam, Maine és Nebraska kivételével az államban győztes jelölt viszi az összes elektort. Az lesz a következő elnök, aki legalább 270 elektort szerez az elérhető 538-ból. Az 1912-es választáson Wilson ugyan csak az országosan leadott szavazatok 42 százalékát kapta, de nagyságrendekkel több elektort szerzett, mint a többiek (Debs például nullát), így simán nyert.

1924-ben ismét egy progresszív (de több kis párt támogatásával induló) jelölt, Robert M. La Follette zavart be a nagyok játékába. Ekkor a republikánus Calvin Coolidge nyert a demokrata John W. Davis előtt. La Follette saját államát, Wisconsint nyerte csak meg 13 elektorral, de országosan nem kevés, 16,6 százaléknyi szavazatot kapott. A második világháború utáni első, 1948-as választáson a demokrata Harry S. Truman hatalomban tudott maradni, itt Thomas E. Dewey elleni küzdelmébe csak kicsit zavart bele az Államok Jogai Demokrata Párt, azaz a Dixiecrat Párt jelöltje, a 2,4 százalékot szerző Strom Thurmond. Ez nem annyira sok szavazat, viszont négy déli állam elektorait is ő vitte el.

A következő választásokon elő-előfordult még, hogy harmadik jelöltek a rebellisebb déli államokban elcsíptek pár elektort, vagy akár komplett tagállamot, de a következő említésre méltó eset George Wallace-é. Ő az Amerikai Függetlenségi Párt jelöltjeként a republikánus Richard Nixon és a demokrata Hubert Humphrey versenyébe rondított bele öt állam elnyerésével, 9,9 millió szavazattal. 1980-ban Josh B. Anderson függetlenként indult el a republikánus Ronald Reagan és a demokrata, regnáló Jimmy Carter ellen, és elektort ugyan nem szerzett, de több mint 5,7 millió szavazatot elhappolt.

Aztán jött a kétpártrendszert kissé megrengető 1992-es választás, ahol a demokrata Bill Clinton és a republikánus, újrázni készülő George H. W. Bush elnök feszült egymásnak. Ekkor toppant be a független texasi Ross Perot, egy milliárdos üzletember, és rengeteg, közel 20 millió szavazatot szerzett úgy, hogy júliustól hónapokra felfüggesztette a kampányát, majd mégis újrakezdte a választás előtt. 18,9 százaléknyi szavazata alapvetően befolyásolta a választásokat, viszont egyetlen elektort sem sikerült szereznie. Négy évvel később már a Reform Párt jelöltjeként indult Clinton és a republikánus Bob Dole ellen, a rá adott szavazatok pedig jelentősen csökkentek (8 millió, 8,4%), elektort ismét nem szerzett.

A mai napig az utolsó ütőképesebb harmadik jelölt Ralph Nader volt, aki zöldpártiként próbálkozott 2000-ben George W. Bush és Al Gore ellen. Az irtó szoros, a Florida miatt gyakorlatilag a bíróságon eldőlt választás után Nader sok kritikát is kapott a demokrata oldalról, hogy a rá leadott kb. 2,8 millió szavazat (2,7%) okozta Gore vesztét – sok csatatérállamban Nader több szavazatot kapott, mint amennyivel Bush nyert. Nader később még kétszer függetlenként indult a választásokon, rendre harmadik helyezett lett, de már egymillió szavazat alatt maradt.

2012-ben a libertárius Gary Johnson szerzett közel 1,3 millió voksot, azaz 1 százalékot Barack Obama és Mitt Romney mellett. 2016-ban, amikor Donald Trump legyőzte Hillary Clintont, Johnson már közel 4,5 millió szavazatot (3,3%) szerzett, és a zöldpárti Jill Steinnek is összejött majdnem másfél millió (1,1%). Ráadásul 7 elektor hűtlen lett, és az elektori kollégiumban nem arra adta le szavazatát, akire a választók felhatalmazták. Így kaphatott elektori voksot Colin Powell volt külügyminiszter, vagy Faith Spotted Eagle sziú aktivista is. Végül négy éve egyedül a libertárius Jo Jorgensen tudta megugrani az 1 százalékos küszöböt, ő 1,8 milliónál is több voksot kapott Joe Biden és Donald Trump küzdelmének árnyékában.

Szabályok: állama válogatja

A választási rendszer nagy részéhez hasonlóan az ökölszabály az, hogy minden egyes amerikai állam maga döntheti el a lebonyolítást. Így arról is dönthetnek, hogy az elnökjelöltek milyen folyamat alapján kerülhetnek a szavazólapra. Sok államban más útja van erre egy független és egy pártjelöltnek. Egyes államokban bizonyos számú támogatói aláírást kell összegyűjteni, a másik véglet pedig az olyan állam, ahol a választó felírhatja a szavazólapra a neki tetsző jelöltet (angolul: write-in), ilyen például Alabama, Iowa vagy épp New Jersey. Hogy még bonyolultabb legyen, olyan állam is akad, ahol regisztrált jelöltet lehet csak felírni a szavazólapra.

A kisebb jelölteknek mind az ötven államban elég nehéz végrehajtani a szavazólapra kerülést, ráadásul bíróságon is meg lehet támadni a folyamat számos elemét. Ez érthető, a két nagy párt minden tagállamban és a fővárosban is méretes és erős pártszervezetekkel rendelkezik, ez a kisebb pártok közül maximum a libertáriusokról és a zöldekről mondható el. Azonban egy független jelöltnek nincs meg ez a szervezeti-anyagi háttere, a 2024-es elnökválasztás sokáig leghíresebb harmadik jelöltje, a konteókirály Robert F. Kennedy is hiába volt népszerű egyes felmérésekben, hatalmasat küzdött a szavazólapokra kerülésért (aztán az onnan való lekerülésért, mivel augusztus vége óta tíz államban is Trumpot támogatja).

A választási rendszer nagyon is okolható azért, hogy a kisebb pártok nem tudnak kitörni az elszigeteltségből. Mark Lawrence Schrad politikatudós a Hillben azt írja a Maurice Duverger-ről elnevezett Duverger-szabályról, hogy a választási rendszer típusa alakítja ki a politikai rendszert. Az Egyesült Államokban relatív többségi szavazás van, ebből következik a két nagy erős párt, míg például Európában arányos képviseleti rendszerek sokpárti felállásokat eredményeznek. Ez utóbbiakban könnyebb a választónak az ideológiailag stimmelő pártra szavazni, annak lesz törvényhozási képviselete, ha csak 5 százalékot kap is.

Amerikában viszont alapvetően a győztes mindent visz. Csak egy lövészárkokon felülemelkedő harmadik párt tudna ezzel valamit kezdeni, de egyesíteni a konzervatív és a liberális szavazókat egy tömbben nagy kihívás, szinte képtelenség a cikk szerint. Ezért sem volt értelme a radikális republikánus szárnynak, a Tea Partynak kiválnia, vagy a magát demokratikus szocialistának nevező Bernie Sanders vermonti szenátornak és demokrata elnökjelölt-aspiránsnak önállóan elindulnia, inkább mindkét szárny belülről próbálta kikaparni a gesztenyéjét a kétpárti rendszerben (ld. a Simpsons vonatkozó jelenetét Ross Perot figurájával a végén).

David Daley, a Guardian egyik publicistája írt egy ötletet még augusztus végén: a preferenciális szavazást. Ennek során – leegyszerűsítve – a szavazó sorrendet állít fel a jelöltek között, a végelszámolásnál pedig az nyer, akit legtöbbször írtak a választók az első helyre, ha ez is döntetlent hoz, akkor jöhetnek a második helyek. Így egy Trump–Harris szintű szoros meccsnél az elveihez hű szavazó úgy állhatna ki valamely harmadik jelölt mellett, hogy a második helyre beírhatja a két nagy párt jelöltjét is, így kevésbé befolyásolva a nagyok versenyét. Ez a rendszer létezik már Maine-ben és Alaszkában is.

A Pew Research intézet elemzése még a nyár elején arra tért ki, hogy a harmadik jelöltek népszerűsége a választások közeledtével általában jelentősen visszaesik. A szavazók inkább a nagyobb pártok felé terelődnek, ez a trend George Wallace-tól Jill Steinig megfigyelhető (bár ki más cáfolta majdnem meg, mint Ross Perot). Viszont a Gallup közvélemény-kutatása alapján az amerikaiak 58 százaléka szeretne egy harmadik erős pártot is.

Spoilerveszély!

Azt a New York Times oldalán lehet böngészni, hogy a nagyobb harmadik jelöltek közül ki hány államban lesz ott a szavazólapon. Robert F. Kennedy is több helyen feltűnik, visszalépése ellenére ugyanis már rákerült addigra több államban a szavazólapra, az előzetes voksolás pedig már zajlik egy ideje. A Times külön mátrixban mutatja, mely csatatérállamban mennyi harmadik párti vagy független elnökjelölt indul a jelentősebbek közül. Ebben a tekintetben Michigan és Wisconsin a legsűrűbb 6-6 további jelölttel Harrisen és Trumpon felül, míg Nevadában csak egyvalaki indul pluszban.

A New York Times október közepén egy fokkal nagyobb cikkben is foglalkozott a spoilerhatással, azaz az eltérített szavazatokkal. Ez az a jelenség, amit a 2000-es választásoknál is említettünk, amikor Ralph Nadert vádolták azzal a demokraták, hogy kvázi elcsente a szavazataikat a csatatérállamokban. Bernard Tamas, a Valdosta Állami Egyetem politikatudományi professzora azt mondta, ez a hatás akkor érvényesül, ha egy harmadik jelölt kiugróan népszerű, sok szavazatra számíthat, vagy ha extrémszoros a választás – ez utóbbi áll a mostanira is. Ezúttal is a demokraták vannak jobban ráfeszülve a kérdésre.

„Egy szavazat Steinre voltaképp egy szavazat Trumpra”

– hangzott el a demokraták egyik kampányfilmjében a zöldpárti jelöltről. A demokraták szerint a republikánusok segítették is Steint, hogy minél több államban a szavazólapokra kerüljön, Trump pedig egy nagygyűlésen kijelentette, kedveli a zöldpárti politikust, mert szavazatokat vesz el az ellenféltől. Közben viszont a demokraták a mérsékelt konzervatívok megszólítása mellett a libertáriusok felé is igyekeznek eltéríteni az ingadozó Trump-szavazókat.

Stein mellett a függetlenként induló Cornel West filozófust is kritizálta Kamala Harris pártja, részben azért is, mert besöpörheti a gázai háború miatt a demokrata kormánnyal elégedetlen arab–amerikaiak szavazatait. Stein eközben azért ekézte a demokratákat, mert szerinte túl van bonyolítva a választási rendszer, magyarán a két nagy párton kívüli politikai erőknek nehéz labdába rúgni.

Wisconsinban 2016-ban Stein 31 072 szavazatot szerzett, miközben Trump 22 748 vokssal verte Clintont. De eközben a republikánus szavazókra jobban apelláló Libertárius Párt is kapott 106 674 szavazatot. A Forbes által idézett felmérések rendre azt mutatják, hogy a borzasztó szoros államokban akár 1-2 százaléknyi szavazat is életbevágó lehet. Tamas szerint árnyalja a képet, hogy a harmadik párti szavazók olyan polgárok, akik amúgy el se mennének szavazni, ha csak a két nagy párt jelöltjei közül kellene dönteniük.

Tim Malloy, a Quinnipac Egyetem közvélemény-kutatási szakértője azt mondta, hiába mérik még a legerősebb harmadik jelölteket is csupán 1 százalék köré, „még mindig tényezők” a versenyben. Megjegyezte, a kis pártok szavazóit sokszor egy konkrét ügy mozgatja, például az abortusz, a környezetvédelem vagy a gázai háború kérdései alapján fogják behúzni az x-et – mondta az NPR-nak. A lap meg is szólaltatott olyan szavazót, aki hiába republikánus, az Amerikai Szolidaritás Pártra voksol, miután kikerült a Republikánus Párt programjából a nemzeti szintű abortusztilalom.

Az a mintázat rajzolódik ki egyébként, hogy a hűtlenné váló demokrata vagy republikánus szavazók bizonyos ügyek miatt büntetik a nagy pártokat, hátha tanulnak hibáikból, és négy év múlva más politikát vállalnak fel.

Érdekesség még, hogy az NPR arról ír, a téli-tavaszi demokrata előválasztásokon aktív, Biden felé nem elkötelezett szavazói csoport (amiből szervezett csoportosulás nőtt ki) közölte, nem állnak be Harris mögé, de Trumpot is ellenzik. Azt kérte – az elsősorban gázai háború kormányzati kezelését elítélő – csoport, hogy a velük szolidáris emberek a két nagy helyett szavazzanak arra, akire akarnak.

Archon Fung, a Harvard Egyetem politikatudósa azt tanácsolja a hezitáló választóknak, hogy ha nem csatatérállamban laknak, szavazzanak nyugodtan a nekik tetsző harmadik jelöltekre. De ha szoros eredményt ígérő államban élnek, abba gondoljanak bele, a szavazás másnapján, szerda reggel tükörbe tudnának-e nézni, ha az államukban, ezáltal az egész USA-ban egy nekik nem tetsző jelölt nyer. „Azt szeretném, ha lefuttatnák ezt a kísérletet. Mit mondanék magamnak szerda reggel?” – fogalmazott.

A harmadik jelöltek

Mielőtt rátérnénk a valóban talpon maradt harmadik jelöltekre, bemutatjuk kicsit részletesebben Robert F. Kennedy bizarr esetét is. A híres Kennedy család sarja tavaly még demokrataként indult az előválasztáson, majd kiszállt, és elindította saját kampányát független jelöltként. Az oltáskritikus, bogarasnak titulált Kennedyt egy éve még akár 20 százalék fölé is mérték, ez azonban gyorsan apadt, nyárra már az 5 százalékot karcolta. Miközben Kennedy függetlenként azért küzdött, hogy minden államban szavazólapra kerüljön, a republikánusok igyekeztek radikális baloldalinak beállítani őt.

Már év elején felröppentek pletykák arról, hogy a Trump-stáb megkörnyékezte Kennedyt, lépjen vissza, de ez augusztus 23-án nyert igazolást, amikor ez valóban megtörtént. Nem sokkal később Kennedy már együtt kampányolt Trumppal, és a lépéssel sikerült is elvonni a médiafigyelem egy részét a demokrata jelöltállító gyűlés utáni napokban. Azonban több államban már megvoltak ekkor a szavazólapok, vagy legalábbis előrehaladott állapotban volt az elkészítésük, így Kennedy neve ott lesz rajtuk 30 államban. Mindent megtett, hogy legalább a csatatérállamokban leszedesse magát, ez Wisconsinban és Michiganben nem sikerült – így például Michiganben az a pár, Kennedyre leadott százalék is döntő lehet.

Most viszont jöjjenek a többiek!

Chase Oliver (Libertárius Párt)

Amerika egyik nagy hagyományú, örök harmadik/sokadik pártja az egyén nagyfokú szabadságát és az atyáskodó állami szerepvállalás szinte teljes leépítését valló Libertárius Párt. Emlékezetes volt, amikor a párt májusi rendezvényén Trump is elintézte, hogy beszédet mondhasson, de a közönség nem fogadta barátságosan. Idén Chase Oliver politikai aktivista az elnökjelöltjük, aki nyíltan vállalja melegségét, valamint fegyvertartás- és abortuszpárti is. Azt mondta a BBC-nek, csak a normális amerikai életét akarja élni, és átérzi, milyen elmenni a boltba ugyanannyi dollárral, amivel napról napra kevesebb árut tud az ember a bevásárlókocsiba rakni. A programjában emellett szerepel, hogy kiegyensúlyozná a költségvetést az Izraelnek és Ukrajnának folyósított támogatás lenullázásával, a tengerentúli amerikai katonai bázisok bezárásával, és eltörölné a halálbüntetést. A BBC megjegyzi, a párt általában a republikánusoktól vesz el szavazatokat.

Alelnökjelöltje: Mike ter Maat.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 47+4 (a + utáni érték a write-in opciót lehetővé tevő államokat jelenti, az 50 tagállamon felül Washington D.C.-ben is lehet szavazni).

Jill Stein (Zöld Párt)

Mint fentebb írtuk, a 74 éves, a Harvardon pszichológiát is végzett Stein nem új szereplő, harmadszor indul elnökjelöltként. A BBC-nek nemrég azt mondta, nem úgy kéne működnie a demokráciának, mint ahogy most az USA-ban, hogy az emberek valaki ellen szavaznak. A zöldek főbb programpontjai közt szerepel az általános társadalombiztosítás, a munkához való jog, a klímaváltozás elleni harc, az abortuszhoz való hozzáférés és a transznemű jogok megvédése, a gázai konfliktusban pedig a palesztinok mellett állt ki Stein (egy áprilisi tüntetésen őrizetbe is vették). A demokratáknak nagyon nem tetszik, hogy Steinék elindulnak ellenük kritikusan fontos ingaállamokban, a zöldek szerint ezért megpróbálták több helyen „leperelni” őket a szavazólapokról.

Alelnökjelöltje: Butch Ware kaliforniai akadémikus.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 37+7.

Cornel West (független)

A 70 éves akadémikus filozófus egész későn, júniusban jelentette be, hogy a Nép Pártja formációval akar indulni a választásokon, majd összekülönbözött velük, és a Zöld Pártnál kilincselt. Velük is hamar elváltak útjaik, végül függetlenként indult el. Ígéretei alapján közpénzből finanszírozott egészségügyet működtetne és drasztikusan megvágná a védelmi büdzsét. Bident háborús bűnösnek, Trumpot fasiszta síposnak nevezte (valószínűleg a hamelni patkányfogó meséjére utalva). A demokraták az ő indulásának sem örülnek, főleg Michiganben.

Alelnökjelöltje: Melina Abdullah, a Black Lives Matter mozgalom egyik vezetője.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 15+19.

Peter Sonski (Amerikai Szolidaritás Párt)

A kilencgyerekes, 61 éves, újságíróként, PR-osként és biztosítási szakmában is dolgozó, hívő és gyakorló katolikus Peter Sonski a 2011-ben alapított kereszténydemokrata párt elnökjelöltje. Abortuszellenes, de a halálbüntetést is eltörölné, családbarát adó- és lakhatási politikát képvisel, a kisvállalkozásokat és a munkásokat is támogatná.

Alelnökjelöltje: Lauren Onak tanárnő, egy nonprofit alapítvány vezetője.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 7+38.

Shiva Ayyadurai (független)

A bostoni műszaki egyetemen, az MIT-n végzett, indiai származású feltaláló-vállalkozó önállóan indul el a választáson. A 60 éves politikus hírhedt arról, hogy állítja, ő találta fel az emailt (ez így nem igaz), illetve oltásszkeptikus nézeteiről is ismert. Felülemelkedne a politikai status quón, nagyobb egyéni szabadságjogokat és átlátható kormányzatot akar. Gondot okozhatna neki – ha lenne esélye az elnökség elnyerésére –, hogy nem az Egyesült Államokban, hanem Mumbaiban született.

Alelnökjelöltje: Crytal Ellis vállalkozó és aktivista.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 7+25.

Randall Terry (Alkotmány Párt)

A tennessee-i ultrakonzervatív jelölt honlapja nem hagy kétséget programja felől: le kell győzni, sőt el kell pusztítani a demokratákat, akik szerinte abuzálják, meggyalázzák, csonkolják, megölik a gyerekeket (vö. pizzagate). Terryék célja, hogy megnyerjék a fekete és katolikus szavazókat ügyüknek, és persze szembeszálljanak az abortuszpárti erőkkel.

Alelnökjelöltje: Stephen Broden lelkész és politikai kommentátor.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 12+7.

Rachele Fruit (Szocialista Munkáspárt)

A floridai szállodai dolgozó Fruit pártja a trockista kommunizmus képviselője az Egyesült Államokban. A párt lapja stílszerűen A militáns címet viseli, és a kulcsfontosságú programpont rögtön a tetején olvasható: „A munkásosztálynak át kell vennie a politikai hatalmat.” A 75 éves Fruitról annyit tudni még, hogy zsidó származású, Izrael gázai háborúját is támogatja.

Alelnökjelöltje: Dennis Richter aktivista.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 6+7.

Joseph Kishore (Szocialista Egyenlőség Párt)

A 44 éves író pártja szintén trockista-marxista alapokon nyugszik, ő maga 2020 óta másodszor indul az elnökválasztáson. Mint honlapjukon olvasható, a kapitalizmus, az egyenlőtlenség, a háború és diktatúra ellen vannak, a céljuk természetesen a munkásosztály öntudatra ébresztése és a kapitalista rendszer lecserélése.

Alelnökjelöltje: Jerry White szerkesztő.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 3+9.

Joel Skousen (Független Amerikai Párt)

Skousen magáról azt írja, konzervatív politikatudós, egykori tengerészgyalogos, vadászpilóta, a külpolitika szakértője. Gyakran intéz tirádákat a globalizmus ellen, azt állítja, az amerikai technológia segítségével fejleszti fegyverrendszereit Kína és Oroszország. Amúgy korlátozná a bevándorlást, abbahagyná a katonai intervenciókat és égetné tovább a fosszilis energiahordozókat.

Alelnökjelöltje: Rik Combs üzletember.
Hány államban lehet rájuk szavazni? 3+11.

A hivatalosan csak egy-egy államban a szavazólapra kerülő, máshol csak a felírásban bízó jelöltek közül van, aki a Szesztilalom Pártot képviseli, de még egy indulót emelnénk ki a sokaságból: Vermin Supreme-t a Kalóz Párttól. A nagy fehér szakálláról és fura performanszairól ismert művész hatodszor indul el elnökjelöltnek. Változatlanul egy csizmát visel fejfedőként, és a honlapján nincs semmi a programjáról. Ellenben a Facebook-oldaláról kiderül, hogy kezdene valamit az utak felett lebegő monolitokkal, egy róla készült cikkből pedig kitűnik, ingyen pónikat adna az amerikaiaknak, támogatná az időutazás kutatását és energiát termelne a zombik mókuskerékben futtatásával. 1+9 államban lehet rá szavazni!

Akit még ennél is mélyebben érdekel a harmadik pártok és jelöltek programja, az megnézheti a nekik szervezett, a RealClearPolitics oldalán is közölt jelölti vitát (csak 3 és fél óra).

*

Élő Elektor műsorunkban is elemeztük vasárnap este a keddi elnökválasztáson Harris és Trump esélyeit, és arról is szó volt, mikre kell majd figyelni. Ezt itt tudják visszanézni: